Menü Bezárás

Erdély Imre: Jézus ügyéért sok jólelkű lány és fiú lelkesedik

Erdély Imre előbb teológiát tanult, majd mentálhigiéné szakon végezte tanulmányaimat. A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium egyik hittan szakos tanáraként dolgozik: immár tizenöt éve „boldogítják egymást” az ifjakkal, ahogyan ő fogalmaz. A hittan.ro szerkesztőségének az Eucharisztia-tisztelet jegyében szervezett pályázatáról elmondta: meghatározó élménye, hogy be tudták engedni Jézust is az alkotás folyamatába. Hogy konkrétan hogyan, miben is nyilvánult ez meg, erre is kitért beszélgetésünkben az elkötelezett pedagógus.

– Milyen benyomások és gondolatok alapján határozta el, hogy diákjaival részt vesznek a pályázaton?

– Nagyon örültem, amikor láttam a pályázati kiírást az Oltáriszentségről. Mivel az Eucharisztia az egyik legszemélyesebb témánk, valószínű minden vallástanár álma az, hogy közelebb segítse az Úr Jézushoz a rábízottakat, így jó lehetőséget láttam a feladatban. Istennek hála, jól nevelt, értelmes és igen kreatív diákközösséggel rendelkezünk, bizakodtam, hogy csak-csak „érintődnek” az ifjak, és lesz, aki jelentkezik a felhívásra.

– A diákjait Ön ösztönözte részvételre vagy ők jelentkeztek és szervezték meg magukat a MAGOK csapattá?

– Soha nem számítgatok, hogy ki az, aki pályázhat, és ki az, aki nem. Mindig igyekszem minden jelentkezőt támogatni, hiszen ez a vágyuk szerintem nem véletlen. Érdekes módon a saját, újonnan alakult osztályomból jelentkezett az egyik lány, másnap egy másik lány, majd kiderült, hogy mindketten csapatban gondolkodnak. Végül ők maguk szerveződtek az én beleavatkozásom nélkül egy csapattá, nagy örömömre. Ez volt az első jele annak, hogy ígéretes az, ami itt történik. Majd jöttek az ötletek részemről is, hogy keressenek fiúkat, lányokat, akik nyitottak bizonyos témákban, beleértve a technika területét is, így szép lassan – úgy emlékszem, két nap alatt – jó kis csapat formálódott. A létszámukat végül az határozta meg, hogy hányan dolgoztak naponta aktívan a projektben, és ezt a kérdést is, mint minden lényeges szempontot, sikerült velük együtt közös döntés alapján letisztázni.

– Hogyan zajlott a munka? Mennyire dolgoztak önállóan a tanulók?

– Mint minden kezdeményezés a „vajúdás” időszakában, így ez is természetesen a különböző véleményezésekkel, ötletelésekkel és nyilván nehézségekkel is járt. Hogy mit éltek meg ekkor a fiatalok, azt kifejezték, mivel a csapatmunka egyfajta érlelődési folyamat, amelyben egymás stílusának, munkatempójának elfogadása legalább olyan fontos tényező, mint a közös cél. Tény, hogy nagyon ügyesen nekiláttak a munkának. Ötletesen, kezdettől fogva felosztották maguk között a feladatokat és online úton összekapcsolva mindegyikük otthonról végezte a rá eső részt. Azt láttam már a tevékenység elején, hogy logikus rendezési elv mentén, mindannyian kiválóan teszik a dolgukat, ezért úgy ítéltem meg, az a dolgom nagyobb „testvérként”, hogy ebben a munkában az összhang kialakítása, a „ventillálás” lehetőségének megteremtése mellett úgy segítsem a csapatot ötleteimmel, hogy egy célhoz igazodva, a stratégia kialakításánál is meghagyjam a döntés szabadságát nekik, hiszen az ő munkájukról van szó, bármennyire is láthatjuk mi tanárok „másként” a kérdést. Egymás elfogadása, a hiányosságaink megélése, a „lefáradt”, ötlettelen állapotaink aztán kellemes emlékként köszöntek vissza, ahogyan egyre inkább haladtunk a munkával vagy éppen elértük a célt: sikerült elkészíteni a digitális kiskönyvet.

– Összességében mit adott Önnek ez az egész tevékenység?

– Röviden megfogalmazva: közösségi élményt, csapatélményt, illetve annak az örömét adta, hogy Jézus ügyéért milyen sok jólelkű lány és fiú lelkesedik. Ez a legnagyobb örömöm, és azt hiszem, célom, hivatásom is. Azt tapasztaltam, hogy nagyon kedvelték a fiatalok is ezt a közös projektet, és hogy ez már több volt mint munka: egyfajta közösséggé formálódás született meg ezáltal, amelynek a végén jó volt egymás jelenlétében lenni.

– Mi volt benne a legszebb és mi a legnehezebb?

– A legnehezebb mindannyiunk számára a határaink feszegetése volt. Huzamosabb, több órás munka, szellemi, fizikai fáradtság, egymás munkatempójának, hiányosságainak elfogadása a közös cél érdekében… nem egyszerű ez, tudjuk, még a felnőtteket is próbára teszi. Érdekes – és azt hiszem, épp ez volt a legszebb is egyben –, hogy ezt tanulhattuk önmagunkkal, egymással kapcsolatban…

Egy másik meghatározó élményem, hogy be tudtuk engedni Jézust is ebbe a folyamatba. A munkálkodásunkat kezdettől fogva Neki felajánlva, majd az elakadásoknál imában kérve az Ő segítségét, valóban a legjobb megoldásaink születtek, ott, a szemünk láttára. Ez volt az egyik legszebb tanúságtétele az Ő jelenlétének, ezért dicsőség és hála Neki. Legvégül az Ő „munkája” megmutatkozott azoknak a külsős társainknak a beszámolóiban is, akik noszogatás nélkül, önként jelentkezve osztották meg a legszebb lelki élményeiket, sokunk döbbenetére.

– Ferenc pápa meghirdette és ez év március 19-én meg is nyílt az Amoris laetitia család szentév. Ön szerint miért fontos egy család életében az Eucharisztia-tisztelet jelenléte? 

– Az Eucharisztia-tisztelet, az Úr Jézus tisztelete és szeretete a legnagyobb „biztosítás” a keresztény ember, a keresztény családok és így a társadalom számára is. Amennyiben teret kap életünkben, annyiban az isteni kegyelem építi, javítja, formálja, esetenként újjáteremti azt, ami éppen a legfontosabb az életünkben. Nehéz pontosan meghatározni, hogy az Úr Jézus hol és mit tesz az egyes ember vagy a családok életében, de az biztos, hogy nagyon szépen cselekszik, ahogyan ezt számos példa is igazolja. Amit kifejezetten megcsodálhatunk napjainkban is: ezekben a családokban az Úr Jézus jelenléte képes átformálni a gyakran önző, érdekek, sérelmek, pusztán emberi szempontok szerint élő családtagot, így a családi közösséget is. Az tapasztalható, hogy ezek a családok és azon belül a családtagok könnyebben meghallják és megértik a Természetfölötti szándékát, eszerint igyekeznek élni, másként értik, elfogadják, szeretik egymást, más, pozitív perspektívában látják az életet és nem mellesleg a nehézségekben is van támaszuk.

– Véleménye szerint a mai világban miként lehet azokat a fiatalokat közelebb vezetni az Oltáriszentségben jelen lévő Jézushoz, akik még nincsenek, nem kerültek elég közel hozzá?

– Nehéz és állandóan felmerülő kérdés. A választ mindannyiunknak naponta meg kell fogalmaznunk. Nincs erre konkrét, minden időben és körülmény között egységesen érvényes, meghatározó módszer… Azaz, ha csak az nem, hogy naponta megkérdezzük ezt az Úrtól is. Véleményem szerint részünkről elsősorban élő Istenkapcsolatra van szükség, majd ezt követően képességeink és a körülmények függvényében azt kell keresnünk, mi lehet a mi feladatunk ez ügyben, mit tudunk mi tenni, ki-ki a maga környezetében, területén. Középiskolai hitoktatóként azt látom, hogy megfelelő felkészültséggel, imával, hitelességgel, nyitottsággal, sok-sok empátiával, személyességgel, vallási-ifjúsági-közösségi programok, táborok szervezésével valószínű tevékeny eszközei lehetünk a Jóistennek ebben a szolgálatban.

– Az Ön iskolai, plébániai közösségében milyen más programok, kezdeményezések voltak és vannak az Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében?

– Az online időszak kissé megtépázta mindannyiunk életét. Mindezek ellenére rendszeres iskolai, közösségi szentmiséinken, olykor online módon közvetítve, máskor élő jelenléttel, közös imádságainkkal, online ifjúsági keresztútjainkkal, szentségimádásainkkal, előadásokkal, az osztályszintű lelkigyakorlatainkkal intézményünk is igyekezett bekapcsolódni összmagyarságunk nagy ünnepének előkészületeibe. Bízunk abban, hogy ha nem sikerül élő jelenléttel, de legalább lélekben Erdélyből is együtt ünnepelhetjük az Úr Jézust az összmagyarsággal ezekben a nehezebb időkben. Hiszem, hogy ez mindannyiunk javára, áldássá lesz.

Varga Gabriella

 

Az Erdély Imre által felkészített MAGOK csapat digitális kiskönyve:

 

Pál Dorka, Nagy Enikő, Sánta Emőke, Ferencz Jácinta, Szőcs Szilárd, Bándi Ákos
– MAGOK csapat

Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum, Csíkszereda, IX. osztály

 

SZERETETTEL GRATULÁLUNK!

 Szerkesztőség