Menü Bezárás

Ferenc pápa fogadta Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitát

Ferenc pápa a Vatikánban kihallgatáson fogadta Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitát, aki az audienciát követően nyilatkozott a Vatikáni Rádió munkatársának, Vértesaljai Lászlónak. Régóta esedékes volt Kocsis Fülöp és a Szentatya találkozása, a vendéget mégis meglepetésként érte a meghívás, a világjárvány miatt ugyanis kevés látogatót fogad Ferenc pápa.

A hajdúdorogi érsek-metropolita a találkozó témái közül az interjúban kiemelte a kárpátaljai görögkatolikus egyház helyzetét. Kocsis Fülöp elmondta: „Milan Sasik püspök atya elhunyt, jelenleg kormányzó irányítja a kárpátaljai görögkatolikus, tehát a munkácsi egyházmegyét. […] Nagyon erősen érzékelhető most az ukrán befolyás, hiszen azt szeretnék elérni, hogy Kárpátalja is egyike legyen az ukrán görögkatolikus egyház nagyérsekségének. Ott több metropólia is van, és ha a kárpátaljai görögkatolikus egyház is metropóliává válik, akkor ők azt szeretnék, hogy ez az ukrán görögkatolikus egyház része legyen.”

Az érsek hozzátette: úgy tekintenek Munkácsra mint az anyaegyházmegyére, a szlovákiai, szerbiai, horvátországi görögkatolikusok, de még az amerikaiak, a pittsburghi metropólia is – „mi tehát nagyon szeretnénk, ha Kárpátalja megőrizhetné ezt az önállóságát, ami történelmileg mindig is megvolt, mert mindig közvetlenül a pápának volt alárendelve”. Az egyházmegye jövője szempontjából lényeges tehát, ha előrelép egy lépcsőfokot és szintén metropólia egyházzá válik. Nagy kérdés, hogy „sui iuris”, saját jogú egyházzá válik, továbbra is közvetlenül a Szentszéknek alárendelve, vagy pedig a nagy ukrán görögkatolikus egyház részeként válik metropóliává.

A metropolita hozzáfűzte azt is, hogy Ferenc pápát nagyon érdekelte ez a kérdés. Kocsis Fülöp beszélgetett a Szentatyával a metropóliai gyűlésről és természetesen a szeptemberi budapesti Eucharisztikus Kongresszusról is. Az érsek elmondta: „A tavalyi esztendőre is úgy terveztük, hogy mi, amikor az eucharisztikus kongresszust ünnepeljük, akkor ezzel egyidőben meghívjuk Európa összes görögkatolikus püspökét Budapestre. Egyrészt hogy ők is vegyenek részt a kongresszuson, másrészt pedig hogy mi magunk is egymás között találkozzunk. Egyébként rendszeres találkozás van a görögkatolikus püspökök között. […] A kongresszust egy esztendővel elhalasztották 2021 szeptemberére. Ezt mi is egy évvel elhalasztottuk, de most ismét szervezés alatt áll, hogy eljöjjenek a püspökök.”

Kocsis Fülöp hozzáfűzte, körülbelül félszáz püspököt látnak vendégül a tervek szerint. „Az eucharisztikus kongresszus jegyében lesz egy görögkatolikus liturgia, a keleti liturgia, amelynek a celebrálására a Damaszkuszban székelő melkita pátriárkát kértük föl még annak idején közösen Erdő Péter bíboros úrral, és ezt a meghívást most meg is erősítettem az utóbbi levelezésünkben, így vélhetőleg ő is itt lesz.”

A Kocsis Fülöppel készült beszélgetés teljes egészében IDE KATTINTVA olvasható el!

Forrás és fotó: NEK / Vatican News

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük