Menü Bezárás

Gérald Lacroix: Boldog vagyok – Folytatódott a Kossuth Rádió portrésorozata

„Vidám ember vagyok, ez Isteni ajándék […], onnan jön, hogy szeretjük Istent” – mondta a Kossuth Rádiónak Gérald Lacroix bíboros, a NEK meghívott előadója, aki éveken át szolgált a kolumbiai drogbárók háborúinak árnyékában.

Október 25-én folytatódott a Kossuth Rádióban az a sorozat, amelyben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tanúságtevőinek, előadóinak életét ismerhetjük meg. A Találkozz élőben Jézussal! című műsor vendége ezúttal Quebec érseke, Gérald Lacroix volt. A folyton mosolygó bíborossal Pásztor Zoltán beszélgetett.

Hazatalálás

Az interjúból kiderült, hogy gyermekként hat testvérével együtt sokat nélkülözték édesapjukat, aki favágóként dolgozott és éveken át csak háromhetente térhetett haza hozzájuk. A családfő távollétében az édesanya nemcsak a hét gyermeket, hanem egy farmot is eligazgatott. A közös és könnyebb élet reményében a szülők áttelepültek Kanadából az USA-ba, ám innen 19 évesen Gérald visszatért szülőföldjére. Grafikusként dolgozott egy nyomdában. Közben érezte, hogy szeretne segíteni a szegényeken. Tanulmányai során megismert egy misszionáriust, aki akkor már évek óta Kolumbiában dolgozott, és csatlakozott hozzá. 1981 decemberében Lacroix félévnyi fizetés nélküli szabadságot kért a munkahelyén és nekivágott egy útnak, amely megváltoztatta az egész életét.

„…én nem akartam pap lenni”

„Egy nagyon szegény negyedben laktunk. Itt kezdtem el spanyolul tanulni és egy patikussal jártuk a vidéket és segítettünk az embereknek. Ott szólított meg az Úr, hogy kövessem. Ez teljesen felforgatott mindent, hiszen én nem akartam pap lenni” – idézte fel első kolumbiai útját a Kossuth Rádióban.

A misszionáriussal egy vérmérgezésben szenvedő férfi lábát kötözték, amikor annak házába berontott egy feldúlt fiatalember. A beteg gyermekéhez kért gyors segítséget. Mivel Lacroix társa nem hagyhatta félbe a kezelést, Géraldot küldte el az aggódó apával a házhoz.

„A ház borzasztó elhagyatott állapotban volt, valószínű csak átmenetileg húzták meg magukat benne. Ott feküdt a néhány hónapos kicsi, aki láthatóan beteg volt. Mondtam az apjának: »Menjünk a kórházba, orvosnak kell látnia a babát.« »Voltunk már – mondta –, de nem akarják ellátni, mert már így is tartozunk«. Mondom neki, hogy nekem sincs pénzem, de menjünk, valamit tenni kell!”

Az apa beleegyezett, de ragaszkodott hozzá, látva a rossz állapotban lévő gyermekét, hogy valaki megkeresztelje. Lacroix 20 perces futással elérte a legközelebbi plébániát, de a pap nem volt a helyén. Nem volt akkoriban mobiltelefon, el sem tudták érni. Elrohant egy másik atyáért, aki azonban a városba utazott. Végül a különleges helyzet miatt, a pap titkárának és a misszionáriusnak az engedélyével Gérald Lacroix végezte el a szertartást. Hogy találkozott-e a különös esemény után a Henrynek keresztelt fiú a későbbi bíborossal, kiderül a beszélgetésből. Ahogy az is, hogy bár jobbára mindig mosolyogva látjuk Quebec érsekét, azért ő is ismeri a szomorúságot.

Isten ajándéka

„Vidám ember vagyok, ez isteni ajándék. A mély öröm nem egy mesterséges állapot, hanem onnan jön, hogy szeretjük Istent. Ilyen a kapcsolatunk az Atyával. Megnyugtató, hogy nem vagyunk egyedül soha. A biztosítás, hogy szeret minket, ez tesz boldoggá, ezért mosolygok. Persze én is ismerem a szomorúságot, főleg akkor, amikor emberi nyomort, szenvedést látok. És ha nem tudok segíteni.”

Előbbiekben bőven volt része, miután befejezte Québecben a teológiai tanulmányait. 1990-ben egy csapat vezetőjeként, immár felszentelt papként, ismét Kolumbiába utazott. Ezúttal nyolc évre. „A helyi püspök adott egy olyan parókiát, ahol öt éve nem dolgozott senki. Nem volt pap sem, minden elhagyatott volt. Az Andokban volt 85 kis falu, ezek szolgálatát láttuk el. Néha 18 órát vett igénybe, hogy öszvérháton elmenjünk egyikből a másikba. Nem volt rendes út, csak a lovak és öszvérek közlekedtek. Nem volt villany, posta, semmi. 18 ezer lakosra volt 2 telefonvonal. Nehéz volt az élet, de nagyon boldog voltam.”

A Kolumbiában, a drogbárók háborújának árnyékában végzett szolgálatról is érdekes részleteket árult el a beszélgetésben a bíboros. Megtudhattuk azt is, hogy kanadaiként hogyan viszonyul a jégkoronghoz. Továbbá mesélt arról is, hogy mit válaszolt XVI. Benedek pápának, amikor a Szentatya néhány évvel ezelőtt azt kérdezte tőle: „Ugye ön boldog ember?”

A beszélgetést teljes egészében IDE KATTINTVA hallgatható meg.

Forrás: NEK