1938 májusában, a NEK zárónapján a Szent István-bazilika kapujában fogadta Pacelli pápai legátust, később sok paptársához hasonlóan a kommunisták börtönébe került. Boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspökre emlékezünk, akinek ma, március 4-én van az emléknapja.
Meszlényi Zoltán Lajos 1892. január 2-án született Hatvanban és 1951. március 4-én magyar püspökként halt vértanúhalált. 2009 októberében tartották boldoggá avatási szertartását Esztergomban, abban a városban, ahol bencés diákként tanult a gimnáziumban. Rómában tanult, öt nyelven beszélt, három diplomát szerzett. 1915. október 28-án szentelték pappá, ezután visszatért Esztergomba. Csernoch János bíboros-hercegprímás központi irodai szolgálatra osztotta be a Prímási Palotába. Munkájával annyira elégedettek voltak, hogy 1920-ban az Esztergomi Érseki Főszentszék jegyzővé, majd érseki titkárrá nevezte ki. 1937-ben XI. Piusz kinevezése nyomán Sinope címzetes püspökévé szentelte Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás. Innentől a mindenkori hercegprímás-esztergomi érsek segédpüspöke volt. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus idején fontos szerep hárult rá, a zárónapon például ő fogadta Pacelli pápai legátust. A háború ellenére alázatosan és rendkívül bátran végezte a püspökséggel járó feladatait.
Gyötrelem és örök boldogság
Meszlényi Zoltán figyelte a körülötte zajló eseményeket és szinte készült a vértanúságra. 1944. június 29-én a balassagyarmati plébánián, Szent Péter és Szent Pál ünnepén elmondott szentbeszédében például azt mondta: „…Istennél tudjuk megdicsőült lelküket, de mai boldogságuktól fordítsuk tekintetünket földi életükre: a tenger szenvedésre és üldöztetésre, melyben részük volt, s a vértanúhalálra, melyet Krisztusért és Egyházáért elszenvedtek. Kire nem vár az életben kisebb vagy nagyobb megpróbáltatás? S a mai idők nem alkalmasak-e arra, hogy a szokottnál súlyosabb megpróbáltatásra várjunk, és számításba vegyük saját életünk áldozatát is? De a számításból ne hagyjuk ki a hit vigasztalását, azt, hogy minél nagyobbak voltak földi életünknek megpróbáltatásai, minél több fájdalom és gyötrelem kínozta testünket a földön, annál nagyobb dicsőség várja a feltámadt testet az örök boldogságban.”
Serédi Jusztinián végrendeletének végrehajtása is őrá nehezedett. 1948 karácsonyán letartóztatták Mindszenty József hercegprímást, utóda a kinevezett érseki helynök rövid időn belül meghalt. Így Meszlényi lett az egyházmegye vezetője. Helynöki székfoglalójában azt mondta: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom meg soha! Isten engem úgy segéljen.”
Célkeresztben
Helynökként neki kellett szembenéznie azzal, hogy 1950-től a kommunista erőszakszervezet elkezdte módszeresen elhurcolni a szerzeteseket. Meszlényi a róla készült jelentések szerint mindent megtett azért, hogy megakadályozza a szerzetesek kitelepítését. Megpróbálták elhelyezni a rendek tagjait templomokba, ahol kántorként szolgáltak. A kommunista vezetés a végsőkig elszánt volt, hogy Meszlényi püspököt elítéltessék még úgyis, hogy még egy koncepciós perhez sem állt össze a vád alapja. Számos jelentés maradt fenn, amelyet a püspök közvetlen környezetében lévők írtak. A sofőrjét több alkalommal meghallgatták, hogy találjanak valami okot Meszlényi elítéléséhez. A helynök készült rá, hogy őt is letartóztatják majd. Élete utolsó telén szőrmebéléses télikabátját egy szegény paptársának ajándékozta azzal a mondattal: „Nekem már nem lesz szükségem rá.”
Lépjünk a nagy visszatérés útjára!
A kommunista diktatúra legsötétebb időszakában elmondott szentbeszédeiben rendre arra figyelmeztette az emberiséget, hogy milyen következményekkel jár az, hogy a felvilágosodás óta egyre távolabb került, majd elfordult Istentől. Az 1950-es szentév nyitásán azt mondta: „A modern világ megpróbálta lerázni magáról Isten édes igáját, s ezzel együtt eltaszította magától az Isten részéről számunkra, emberek számára előírt rend örök törvényeit s ugyanazzal a gőggel, mely fűtötte az első lázadó angyalt a teremtés elején, megpróbálta helyettesíteni az Istentől előírt rendet egy másikkal, az emberi gőg és önkény rendjével. Csaknem két évszázadnak az a világos tanítása, hogy ez az új rend nem vált be, s nem felel meg az emberi lélek mélységes igényeinek és örök vágyainak. Ezért kell, hogy ez a szentév legalább az első lépés legyen a nagy visszatérés útján Isten szándékai felé. […]. Minden egyes jó szándékú embernek meg kell tenni a tőle telhetőt a nagy célok elérése érdekében. Elsősorban mindegyikőtöknek tájékozódnotok kell Isten szándékai felől a világ örök rendjét illetően. S hol kell keresnetek ezt a tájékozódást? Magánál Krisztusnál.”
Hűség
Meszlényi esetében a hatalom kíméletlen volt. 1950. június 29-én a püspöki palotájának kertjében a szokásos délutáni uzsonna közben rátörtek és elhurcolták. Kistarcsára internálták. Az ÁVO fenyegetéssel, kínzással megpróbálta rávenni, hogy Mindszenty ellen forduljon, hasztalan. Kihallgatásainak jegyzőkönyveiben azt jegyezhették fel róla: „Meszlényinek nem kenyere a megalkuvás.” Ezután a püspök sorsa nehezen követhető. Vannak olyan papok, akik felismerni vélték őt Kistarcsán. A feljegyzésekben rögzítették az elhunyt rabok neveit, Meszlényi viszont nem szerepel ezekben. Egy dokumentum szerint, amely március 5-én kelt, meghalt egy férfi a mentőautóban, akit Radó őrnagyorvos kísért, de a nevét nem jegyezték fel. Valószínűleg a püspök lehetett. Egyébként más adat is az 1951. március 4-i halálát erősíti meg.
Ereklye a NEK szimbólumán
Hamvait a rákoskeresztúri Új Köztemető területén temették el, majd 1966. június 24-én földi maradványait exhumálták, átszállították Esztergomba és örök nyugalomra helyezték az esztergomi bazilikában. 2009 októberében tartották boldoggá avatási szertartását Esztergomban. Ereklyéje felkerült a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképére, a Missziós keresztre.
Forrás: NEK