Menü Bezárás

NEK online előtalálkozó: szeptember 15., a Békesség napja. Videón üzen: Luis Raphaël Sako bagdadi érsek, babiloni káld katolikus pátriárka (Irak)

A világjárvány miatt egy évet várnunk kell arra, hogy Budapesten találkozhassunk, ám az online előtalálkozó révén már most összekapcsolódhatunk.

Az Üzenetek a világból ma, a Békesség napján elhangzó harmadik részében Erdő Péter bíboros felvezetőjéből megtudjuk: Louis Raphaël Sako, babiloni kaldeus pátriárka, Bagdad érseke olyan közegben tevékenykedik, ahol a keresztény közösségek a meg-megújuló harcok, a társadalmi erőszak, az iszlám fanatikusok és az Iszlám Állam pusztítása miatt rengeteg szenvedésen mentek keresztül. Sako pátriárka azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvja a bagdadi keresztényeket és segítse őket az újrakezdésben.

Louis Raphaël Sakót 2013 januárjában nevezték ki bagdadi érsekké és babiloni káld katolikus pátriárkává. Az egyházi vezető évek óta párbeszédet sürget a különböző társadalmi csoportok, a hatóságok és a kormányzat között. Az Iszlám Állam pusztítása idején is bátran, határozottan felemelte a szavát. Megrázó segélykiáltásaival ráirányította a nemzetközi keresztény közösség figyelmét az iraki és szíriai eseményekre. „Magam is többször elmentem egy muszlim településre Moszul közelében, hogy segítsek négyezer muszlim családnak. Vittünk nekik élelmet, orvosságot, és közben elmondtam: keresztények vagyunk, Bagdadból jöttünk, 400 kilométer távolságból, mert mellettük állunk, testvérek vagyunk, nem vagyunk hitetlenek. A hitetlenek azok, akik üldöztek minket és akik rosszat tettek nekik is. Fontos megmutatni, hogy mi, keresztények jók vagyunk és békések. Nem szabad félnünk: amikor az igazságról beszélünk, erőteljes jelét adjuk a hitünknek, és mások is tisztelettel fordulnak felénk. A mérsékelt muszlimok időnként megszólalnak, de ők maguk is félnek, kevesen vannak, akik erőteljesebben szólnak. Pedig a muszlim világnak válaszolnia kell erre a kihívásra, csak akkor van jövőjük, ha párbeszédet folytatnak másokkal.”

Videóüzenetében Louis Raphaël Sako köszönetet mond Erdő Péter bíborosnak, a magyar kormánynak és a magyar népnek azért a szolidaritásért és humanitárius segítségért, amit tőlünk kaptak 2014-ben, az Iszlám Állam uralma alatt.

Bagdad érseke hangsúlyozza: a keresztények életének és hitének központja az Eucharisztia, amit a Káld egyházban Nagy Szentségnek neveznek. Sako atya rámutat arra is, hogy maga az imádság nem az eseményeket változtatja meg, hanem az azokat megélő személy szívét, nézőpontját és látásmódját. „Az Eucharisztia a megosztott, tehát odaadott kenyér, és mi, keresztények is ilyen, másokkal megosztott és átadott kenyérré válunk. E belső világosság segít szembenézni a járvánnyal és más nehézségekkel” – mondja Sako érsek.

Az atya kiemeli azt is, hogy számunkra nem akkor jön el az örök élet, amikor meghalunk, hanem már életünk során, ha tudatában vagyunk Krisztussal való kapcsolatunknak, és dolgozunk azon, hogy minél több dolgot építsünk be életünkbe Krisztusból.

Üzenete végén Sako érsek azt kívánja a magyar népnek és egyháznak, hogy legyünk közel Krisztushoz és maradjunk szolidárisak nehézséggel küzdő testvéreinkkel.

Louis Raphaël Sako érsek Aki imádkozik, megéli az alázat és a kedvesség örömét” címmel közzétett, Erdő Péter bíboros által felvezetett üzenete megtekinthető ITT.

(Forrás: NEK)