A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 7-i, kedd délutáni szekciójában Johannes Hartl-t, az augsburgi Imádság Háza alapítóját és Jean-Luc Moens matematikust, a Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálat korábbi moderátorát is hallhattuk a fakultációkon.
Johannes Hartl: Isten megérdemli a tőlünk telhető legjobbat
Johannes Hartl, az augusburgi Imádság Háza alapítója a NEK keddi fakultációinak sorában Isten szépségének felfedezéséről beszélt az imádságban és az imádásban. Hartl úgy fogalmazott: hitünk középpontjában áll a kérdés, hogy ki az Isten és hogyan ismerhetjük meg Őt. Pontosan ez az oka az egész üdvösségtörténetnek, különösen a megtestesülésnek. Jézus testet öltött – mondta Hartl –, hogy megmutassa az Atyát: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél” (Jn 17,24).
A Johannes Hartl által alapított imaház által rendezett konferenciák és az ott készített médiatartalmak Jézus szépségére és kiválóságára összpontosítanak. Az ottani tapasztalatok alapján Hartl elmondta: gyakori, hogy a külső szemlélők elsősorban egyfajta erkölcsi kódexnek tekintik a kereszténységet, mint a parancsolt dolgok és – főleg! – a tiltások listáját. Jézus azonban nem azért halt meg a kereszten, hogy a bűnök súlya alatt roskadozó emberiség erkölcsi terheit tovább növelje – fogalmazott. „Isten megérdemli hódolatunk legmagasabb szintű kifejezését. Az, ahogyan a hódolatunkat kifejezzük, képet ad a fenségről is, akinek hódolunk. Az Ószövetségben Isten maga diktálja le Mózesnek, hogyan építse fel szentélyét, amiről szinte zavarba ejtő hosszúságú leírást ad. Nemcsak az a fontos, hogy imádjuk, hanem az is sokat elárul, hogy hogyan tesszük ezt” – szögezte le. Szerinte Isten megérdemli a tőlünk telhető legjobbat, „és nem szabad, hogy kifogást találjunk, a dolgokat valóban professzionális módon kell végeznünk”.
Jean-Luc Moens: „Amikor magunkhoz vesszük Jézust, a szívünk mennyországgá változik”
Eucharisztia és Szentlélek címmel tartott előadást az Eucharisztikus Kongresszus keddi napján Jean-Luc Moens matematikus, a CHARIS Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Megújulás Szolgálat vezetője, aki hét gyermekkel és tizenegy unokával büszkélkedhet. A tanúságtevő előadásában felvezette, nincsenek szentségek Szentlélek nélkül, amelynek eljövetelét az epiklézis, a Lélekhívás segít elő. Rámutatott: ez a kézrátételre utaló mozdulat, amely a gyógyító Jézusra emlékeztet, bérmáláskor, pap- és püspökszenteléskor, a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásakor és házasságkötéskor is felbukkan. És természetesen az Oltáriszentséggel is kapcsolatban áll! Moens az előadásán felidézte, valamint le is vetítette azt a lourdes-i szentmisejelenetet, amelyen az látszik, hogy az első epiklézis során az ostya a levegőbe emelkedik. Megjegyezte, az esetet hivatalosan még mindig nem ismerték el mint eucharisztikus csodát.
Moens arra is felhívta a figyelmet, hogy a keleti egyházak szerint a liturgiában az epiklézis során történik meg az átváltozás. A katolikus liturgiára utalva viszont azt is hangsúlyozta, található benne egy második epiklézis is, amely így hangzik: „Add, hogy mi, akik az ő testét és vérét magunkhoz vesszük, Szentlelkével eltelve egy test és egy lélek legyünk Krisztusban.” Az egyházhoz hasonlóan, ahol a sok hívő alkot közösséget, úgy a kenyérben, az ostyában is sok búzamag van, ebből lesz egy kenyér – vont párhuzamot a karizmatikus vezető, majd hozzáfűzte: ugyanígy egyek leszünk a mennyben is.
„Nekem nagy kedvem van odamenni! És nektek?” – kérdezte, amire nagy helyeslés volt a válasz. A Szentlélek egy testté tesz minket – folytatta gondolatmenetét Moens –, összegyűjt minket, hogy megéljük a kommuniót, a szentáldozást, a mennyország előszobáját. A szónok hangsúlyozta: az Eucharisztia és a Szentlélek együtt jár, amire több példát is hozott: Sienai Szent Katalin látomása során az oltáron lángnyelveket látott, és az ostya is parázslott, Aranyszájú Szent Jánost idézve azt mondta, a szentmisén nem a pap tesz valamit, hanem a Lélek kegyelme fakad fel benne, Damaszkuszi Szent Jánosra hivatkozva pedig arra utalt, átváltoztatáskor a Szentlélek nagy erővel leszáll, amit Jézus megtestesülésével állított párhuzamba. Moens idézte Szent II. János Pál pápát is, aki azt mondta, a szentáldozással a Szentlelket is befogadjuk. A szentmisében ugyanis a Szentlélek is jelen van, minden szentáldozás egy pünkösd is és „amikor magunkhoz vesszük Jézust, a szívünk mennyországgá változik” – húzta alá a tanúságtevő.
Hogyan lehetséges, hogy sok katolikust nem vonz a szentmise? – tette fel a kérdést Moens, amit meg is válaszolt azzal, hogy a hívek közül sokan nem élnek példamutató életet és ez elriasztja a többieket. Pedig az ősegyházban nem volt más, csak Eucharisztia – emlékeztetett az előadó. Hozzátette: a Covid alatt négy hónapig nem volt szentmise, csak YouTube-on követték a liturgiát. A járvány enyhülésével viszont sokan nem tértek vissza a templomokba, a szentmiséket továbbra is csak a YouTube-on nézik. Moens szerint a megoldás az, ha a hívek jobban megnyílnak a szentségekre, amelyek nem mágikus rítusok: ahhoz, hogy működjenek, a mi együttműködésünkre is szükség van. Mint kifejtette, szinergia kell Isten mindenhatósága és az emberi szabadság között, függetlenül a szentség kiszolgáltatójától. „Ha az ember megtér, a szentség elkezd működni” – nyomatékosította. Példaként hozta fel a gyermekkeresztelést, amit a szülők, keresztszülők kértek a nevünkben, de mi kaptuk meg Isten ajándékait, a hit, a remény és a szeretet erényét. Ugyanez történik az epiklézis során is – húzta alá –, függetlenül attól, hogy a pap vagy a hívő mennyire szent, a felajánlott kenyér és bor mindenképp Krisztus teste és vére.
A második epiklézisben is eggyé kellene válnunk – hívta fel a figyelmet a CHARIS vezetője –, ezért fontos, hogy megnyíljunk egymás felé. A szentmisében a Test, Jézus teste két dolog: az átváltoztatott ostya és a mi közösségünk – mutatott rá, kiemelve, a Szentlélek a közösség minden tagjára rászáll, azokra is, akikre mi esetleg haragszunk.
Moens lelkesen felidézte első miseélményét: morcos, hisztis gyermek volt, mert erővel vitték el. A szentmise végére azonban jókedve lett, mert úgy érezte: „Itt biztos történt valami!”
A CHARIS mozgalom nevében, valamint a Szentatya kérésének megfelelően Moens azt kérte, nyíljunk meg a Szentlélek felé. „Osszátok meg a kegyelemnek ezt az áramát!” A lélekkeresztségre, vagyis a karizmatikus megtérésre biztatva Moens azt mondta, ne féljünk kérni a Szentlélektől, de nem szabad beszorítanunk a szívünkbe. Úgy fogalmazott, amikor a Szentlélek elkezd működni bennünk, akkor „nem fog minket megrázni”, hanem „úriemberként fog viselkedni”, ami azt jelenti, hogy lassan megváltozik az emberekhez való kapcsolatunk, az imaéletünk. „Szentlélek Úristen, jöjj!” – imádkozta a szónok.
Moens úgy vélte, az Eucharisztia egy folyamatos pünkösd: minden szentáldozás egy kérés a Szentlélek kiáradására. Ezt a gondolatmenetet a szentmise liturgiáján is végigvezette. Az első lépés a személyes megtérés, a bűnbánat. („Jó, hogy van néha mozgás a misén, hogy felébredjünk!” – jegyezte meg humorosan.) A második lépés meghallgatni Isten igéjét az igeliturgiában, ahol Isten az ő papja által szól hozzám. A felajánlás során pedig a közös papság papjaivá válunk – fogalmazott –, ahol saját magunkat is fel tudjuk ajánlani. „Ahhoz, hogy a Szentlélek eljöjjön, teljesen meg kell nyílnunk” – mondta.
Az epiklézis és az átváltoztatás után pedig az áldozás következik: Krisztus testén lángol a Szentlélek, mi pedig a kommunió során „megesszük a Szentlelket is” – fogalmazott Jean-Luc Moens.
Beszéde végén a Szentlelket hívó imára hívta fel a hallgatóságot Moens, akit óriási vastapssal jutalmaztak (Szent)lelkesítő előadásáért.
Kép és szöveg forrása: NEK