Menü Bezárás

Portugál-magyar kötelékek – A NEK hírvivői Portugáliában jártak

A magyar-portugál kapcsolatok egészen az Árpád-házi királyok idejéig követhetőek vissza. Portugáliai Szent Erzsébet, vagy ahogy ott hívják, Szent Izabella, II. András királyunk lányának, a szintén szentként tisztelt Erzsébetnek unokahúga volt. A második világháborút követő időszakban elmélyült a kötelék a két nemzet között; ebben jelentős szerepe volt a portugál zarándokhelyen közadakozásból megvalósított fatimai Magyar Kálváriának.

Az 1945-öt követő időszakban több ezer magyar menekült el hazájából. Emigrációba kényszerült Kardos Illés atya is, aki az egri egyházmegyéből menekült Spanyolországba. Egy zarádoklata során bukkant a portugáliai Fatimában egy elhagyott keresztútra. Megfogant benne a gondolat, hogy létre kellene hoznia egy kálváriát. 1953-ban Szent István ünnepén létrehozták a Fatimai Magyar Kálvária Bizottságot, amely Mindszenty bíboros nevét viselte. Az alapítók szándéka az volt, hogy közadakozásból kialakítsanak egy helyet, ami, ahogy fogalmaztak: „a nemzetünk megmentéséért felajánlandó fogadalmi oltár és kálvária ne kevesek, hanem az egész, lélekben megújhodó magyar emigráció műve legyen.”

Bő egy évtized elteltével, 1964. május 12-én a leiriai püspök több száz pap és zarándok jelenlétében áldotta meg a magyar keresztutat. A stáció szobrai egy lisszaboni szobrász alkotásai, míg a Szent István-kápolna és a golgota Marek László építészmérnök tervei alapján készült el.

Tavaly népes magyar zarándokcsoport utazott a portugál városba. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a Jelenések kápolnájánál szentmise keretében ünnepélyesen felajánlotta a Szűzanyának a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és térdelve mondta el paptársaival együtt a Mária-szobor előtt az imát, amit Erdő Péter bíboros írt.

A közelmúltban a NEK egyik munkatársa járt zarándoktársaival Portugáliában. Útjuk során jártak Fatimában, a portugál vallási élet központjának számító Bragaban, valamint Portóban, Lisszabonban, Coimbrában és Guimaraesben is. Eljuttatták ezekre a helyekre a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontját hirdető plakátokat, valamint az imakártyákat. Fohászkodtak a negyedik felkészítő év kegyelmeiért, a Kongresszus sikeréért, a Szűzanya pártfogásáért, a portugál és a magyar nép lelki megújulásáért.

Forrás: NEK

Fotó: Bársony Enci