Menü Bezárás

Szolidaritásra, teremtésvédelemre és ökumenizmusra hívott Marini érsek

Piero Marini érsek 2021. szeptember 12-én Budapesten a Statio orbis szentmisén arra kérte a híveket, hogy visszatérve hétköznapi életükbe „másokkal osztozzanak, másokat gyógyítsanak, felemeljenek és segítsenek”.

A keresztény közösség itt, a Szentatya jelenlétének is köszönhetően megmutatja valódi arcát – mondta a Hősök terén elhangzott beszédében Piero Marini érsek. Ez a valódi arc – fűzte hozzá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke – a befogadás és a nyíltság a kitárt karú édesanya képében, hogy befogadjon minden férfit és nőt, minden népből és nemzetből. „Hordozd körül tekintetedet és lásd – lelkendezik a próféta –: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. […] ide özönlik a nemzetek kincse” – idézte Izajás prófétát Marini érsek, aki örömmel nyugtázta, hogy az oltár körül különböző kultúrákkal és hagyományokkal lehet találkozni. amelyekben megújítjuk „a hit és a testvéri közösség egyszerű és erős gesztusát”.

Az érsek emlékeztetett Ferenc pápa első apostoli buzdítására, az Evangelii Gaudiumra, amelyben megfogalmazta a nyitott kapu egyházának álmát. Mint Marini érsek fogalmazott, „most ez a szent gyülekezet, miután magához vette az élet kenyerét és ivott a kehelyből, lassanként feloszlik, hogy eljusson mindenhová, mint a magok a barázdákba, és új utakat nyitnak, amelyek Isten országa titokzatos szövetét alkotják”. Arra hívta a híveket, hogy visszatérve otthonaikba, iskoláikba, hivatalaikba, a kereskedelembe, a szabadidő eltöltésének helyszíneire „másokkal osztozzanak, másokat gyógyítsanak, felemeljenek és segítsenek, a béke szavaival és a  kiengesztelődés tetteivel forduljanak embertársaikhoz”.

Marini érsek úgy vélte, a Szentlélek „ismét bátorságot csepegtet belénk, hogy Jézus módjára odaálljunk a világ elé”. Hangsúlyozta, hogy Jézushoz hasonlóan „nem uralkodnunk kell, hanem szolgálnunk, nem a világ nagyjaihoz tartozunk, hanem az Isten országa kicsiny fiaihoz, nem vagyunk a dolgok urai, csak zarándokok”.

Az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának vezetője kiemelte: „Krisztus húsvéti titkának ünneplése nemcsak a hívek szívét kell, hogy felvidámítsa, hanem meg kell érintenie a világot is, amelyben élünk és dolgozunk.” Az Eucharisztiából fakadó üdvösség – fejtette ki Marini érsek – ezáltal eucharisztikus kultúrává válik, amely mindenkit képes arra indítani, hogy „lépjenek oda az Úr szegényeihez, helyezzék előtérbe a közjót, terjesszék a társadalmi békét, őrizzék és gondozzák a teremtett világot, legyenek nagylelkűek az ökumenikus párbeszédben, és osztozzanak a nehézségekben”. Ezekben a jelekben ünnepeljük Jézus emlékezetét, aki „odaadta önmagát értünk, abban a bizonyosságban, hogy Isten szeretete, amely megtestesült Krisztusban, erősebb a rossznál, az erőszaknál és a halálnál”.

A vatikáni érsek szerint ez a gondolkodásmód képes átalakítani minden keresztény közösséget, hogy „a világ életéért megtört kenyérré változzon”, követve Megváltónk példáját, aki teljesen átadta önmagát – mint fogalmazott –, „így vállalhatjuk magunkra az Eucharisztia következetességét, amely nem választja el Krisztus testét a Főtől, vagyis a szentségi közösséget vallja Krisztus és testének tagjai között”.

Piero Marini érsek végül köszönetet mondott Ferenc pápának, hogy a hívekkel együtt ünnepelte az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét, felhívva a figyelmet az Egyház életének és küldetésének forrására és csúcspontjára: az Eucharisztia misztériumára. Azt kívánta, hogy a budapesti Statio orbis szentmiséből „élő víz fakadjon, amely képes meggyógyítani a keresztény közösségeket szerte a világon”.

Forrás: NEK


Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága elnökének köszönőszavai a Statio orbis után és az Angelus előtt

2021. szeptember 12.

Szentséges Atya, a most zajlott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végén, amely egy 140 évvel ezelőtt elkezdődött sorozat legutóbbi tagja volt, elsősorban Istennek mondunk köszönetet, aki az evangéliumi példabeszéd királyaként hatalmas lakodalmat rendezett és elküldte szolgáit a város utcáira és tereire, hogy meghívja a legutolsókat is Fia menyegzőjére. Ő hívott bennünket egybe a Feltámadott asztalához, hogy meríthessünk az élet forrásaiból.

A keresztény közösség itt, az Ön jelenlétének is köszönhetően, Szentatyánk, megmutatja valódi arcát: a befogadást és a nyíltságot, a kitárt karú édesanya képében, hogy befogadjon minden férfit és nőt, minden népből és nemzetből:

„Hordozd körül tekintetedet és lásd – lelkendezik a próféta –: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. […] ide özönlik a nemzetek kincse” (Iz 60,4–5). Mindnyájan eljöttünk ide, az oltár köré, különböző kultúráinkkal és hagyományainkkal, mindazokkal a különféle módokkal, ahogy emberségünket megéljük, hogy megújítsuk a hit és a testvéri közösség egyszerű és erős gesztusát.

Ma valósággá lesz, alázattal, a nyitott kapu egyházának álma, amelyet Ön kínált fel számunkra, Szentatyánk, első apostoli buzdításában, az Evangelii Gaudiumban (20. és azután). Most ez a szent gyülekezet, miután magához vette az élet kenyerét és ivott a kehelyből, lassanként feloszlik, hogy eljusson mindenhová, mint a magok a barázdákba, és új utakat nyitnak, amelyek Isten országa titokzatos szövetét alkotják. A keresztények innen visszatérnek otthonaikban, iskoláikba, hivatalaikba, a kereskedelembe, a szabadidő eltöltésének helyszíneire, hogy másokkal osztozzanak, másokat gyógyítsanak, felemeljenek és segítsenek, a béke szavaival és a kiengesztelődés tetteivel forduljanak embertársaikhoz.

Isten Szentlelke, aki szomjunkat oltotta ezen a Statio orbison, ma ismét bátorságot csepegtet belénk, hogy Jézus módjára odaálljunk a világ elé. Ő megmutatta nekünk az utolsó vacsorán, hogy nem uralkodnunk kell, hanem szolgálnunk, nem a világ nagyjaihoz tartozunk, hanem az Isten országa kicsiny fiaihoz, nem vagyunk a dolgok urai, csak zarándokok.

Ezek az eucharisztikus napok, amelyeket itt, Budapesten átélhettünk, megmutatták az újdonságnak és a megtérésnek ezt az útját, hiszen Krisztus húsvéti titkának ünneplése nem csak a hívek szívét kell, hogy felvidámítsa, hanem meg kell érintenie a világot is, amelyben élünk és dolgozunk.

Az üdvösség, amely az Eucharisztiából fakad, ezáltal eucharisztikus kultúrává válik, amely képes arra indítani a jóakaratú férfiakat és nőket, hogy lépjenek oda az Úr szegényeihez, helyezzék előtérbe a közjót, terjesszék a társadalmi békét, őrizzék és gondozzák a teremtett világot, legyenek nagylelkűek az ökumenikus párbeszédben és osztozzanak a nehézségekben. Ezekben és más hasonló jelekben ünnepeljük az Úr Szolgájának az emlékezetét, aki odaadta önmagát értünk, abban a bizonyosságban, hogy Isten szeretete, amely megtestesült Krisztusban, erősebb a rossznál, az erőszaknál és a halálnál.

A szeretet szentségére alapozva ez a gondolkodásmód képes átalakítani minden keresztény közösséget, a legkisebbet és legvigasztalanabbat is, hogy a világ életéért megtört kenyérré változzon, követve Megváltónk példáját, aki teljesen átadta önmagát. Vasárnapról vasárnapra ugyanis az Ige és az élet kenyere oltára körül arra kapunk hívást, hogy vegyük magunkhoz a „teljes Krisztust” a szentségben, a szeretetben és a küldetésben. Így vállalhatjuk magunkra az Eucharisztia következetességét, amely nem választja el Krisztus testét a főtől, vagyis a szentségi közösséget vallja Krisztus és testének tagjai között.

Köszönjük, Szentséges Atya, hogy ezzel a nagy gyülekezettel együtt ünnepelte az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét, és ismét felhívta a figyelmünket erre a nagy misztériumra, amely az Egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja is.

Azt kívánjuk, hogy ebből az Európa szívének közepén elhelyezkedő városból, az itt ünnepelt Statio orbisból élő víz fakadjon, amely képes meggyógyítani a keresztény közösségeket szerte a világon.

Forrás: NEK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük