Menü Bezárás

Bajkó Zoltán római katolikus plébános búcsúzása Mondok József református izsáki polgármestertől

A december 31-én hirtelen elhunyt izsáki polgármestert, Mondok Józsefet január 15-én kísérték utolsó útjára az izsáki református temetőben. A város első emberét Magyarné Balogh Erzsébet és Magyar Csanád református lelkészek búcsúztatták. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője városépítő munkáját méltatva emlékezett meg Mondok Józsefről, és hangsúlyozta, hogy örökségét továbbviszik a településen. Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke megemlékezésében felelevenítette a szenvedélyes lovas Mondok József sportágért tett fáradhatatlan, korszakos munkáját. Végül Bajkó Zoltán izsáki plébános vett búcsút a településvezetőtől. A temetésen barátok, politikus- és vadásztársak is búcsúztak Mondok Józseftől.

Bajkó Zoltán búcsúszavai

Juhász Gyula: Venit summa dies…

Eljön mindenkinek a pillanat
Mikor egészen egyedül marad,
Mikor mellette senki, semmi más
És nem segít se átok, sem sírás.

Az élet távol, a halál közel,
Bűnt, balgaságot semmi sem föd el,
Mikor az ember az Írás szerint
Megméretik és megítéltetik.

Eltűnnek a boldog káprázatok,
Minden, mi az életnek színt adott.
Kialszik a remények csillaga
S a lélek van a pusztában maga.

Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló, Búcsúzó Közösség! Be kell látnunk: földi életünk véges. Ezzel őszintén szembe kell néznie hívőnek és nemhívőnek egyaránt. Egy embertársunk koporsójánál állunk, aki sokakat szeretett s őt is sokak szerették. Egy olyan ember koporsójánál, aki számára a munka, a közösség és annak vezetése, képviselete életcél volt.

Úgy, ahogy Gárdonyi Géza írja: „A halál nékem nem fekete börtön, nem fázlaló, nem is rút, semmiképpen. Egy ajtó bezárul itt-lenn a földön, s egy ajtó kinyílik ott-fenn az égen. Ez a halál.” Mondok József befejezte a polgári esztendő végén földi életét, pontot tett a végére mindenki megdöbbenésére. Isten hazahívta, befejezte emberi pályafutását, befejezte terveit, amelyeket már nem kell megvalósítania.

Ez a kéz mindent elengedett,
elengedte kezéből a munkát,
az örömöt a fáradozást,
a boldogságot a szenvedést a csalódásokat
elengedte a belső harcait…
Mások kezét is elengedte:
kezeket amelyek adtak és
kezeket amelyek kértek.
A kézen fogva járás ideje lejárt,
vége szakadt az együtt végzett munkának
Ez a kéz mindent elengedett,
most a mi kezünknek is el kell engednie Őt.
Ami lehetséges volt elmúlt.

Ragaszkodott az élethez, égett benne a tenni akarás, szerette a munkáját, a hivatásával járó kihívásokat.

Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk.

És ezért a pillanatért mennyit küzdünk, mi mindent megteszünk…

Nem a halál az életben a legnagyobb veszteség, hanem az, amikor meghal bennünk valami.

Hiányozni fog lendülete, eleganciája, nagyvonalúsága, hangszíne és köszöntése, mindenki felé gyakorolt üdvözlése.

Azok számára, akik ismerték hibáival és értékeivel, akik tisztelték és szerették, értékes volt. Élete útja emberi volt, mint mindannyiunké – és mi vajon mennyit érünk az Isten mérlegén?

Nem tudom, hogy mi fáj jobban: megállni most e koporsó mellett, vagy naponta leülni ahhoz az asztalhoz, ahol annyi közösen eltöltött év után egy hely üresen maradt.

Szisztematikus ember volt, akinek jelmondata így hangozhatott: Serva ordinem et ordo servabit te!Tartsd meg a rendet és a rend megtart téged! vagy Szolgáld a rendet és a rend szolgál téged!

Szerette mindig rendben tartani környezetét. Többé már nem teszi ezt precizitással és odaadással.

Élni szerető ember volt, aki szerette a természetet, az embert.

Odaadása és segítőkészsége jelentette életének vezérfonalát.

Becsülte a becsületest és értékelte az őszintét…

Vendégszerető emberként kereste a kapcsolatot embertársaival, akikkel szívesen elbeszélgetett.

Terveit nem az Isten húzta át, hanem Isten fejezte be elrendelt terveit, dolgait vele szemben.

Hazahívta a Teremtő és jónak látta kivenni lényét egy elnehezülő, empátia nélküli világból. Nem keressük okát távozásának, elfogadjuk, hogy hazatért szeretett városának csöndjében nyughelyére, Övéinek közelébe, a földkerekség legigazságosabb „féltekéjébe”: a temetőbe.

Nyugalmad legyen csendes és Isten szent őrzőangyalai őrizzék csendes pihenésed!

Isten veled, Polgármester Úr! Isten veled, Jóska!

Bajkó Zoltán izsáki római katolikus plébános

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük