A trianoni békediktátum századik évfordulójára készülve a clevelandi magyar közösségek különböző módokon tervezték az arról való megemlékezést, a vírushelyzet azonban mindent felülírt. Mégis, a szigorú tilalmak részleges visszavonásával az emberek mozgástere, ha lassan is, de valamelyest szélesedett a június negyedikét megelőző napokban, így sikerült a Clevelandi Magyarokért Alapítványnak a Szent Imre-egyházközösséggel közösen egy központi megemlékezést szerveznie a Szent Imre római katolikus templom kertjében.
Délelőtt a Szent Erzsébet-templomban csatlakoztunk a világszerte egységes időpontra kijelölt harangozáshoz, majd a templom kertjében elültettük a nemzeti összetartozás fáját. Hasonló facsemetét ültettünk délután a Szent Imre-templom kertjében is. És hogy mind a három faültetésre ne ugyanazon a napon kerüljön sor, a Hirami Magyar Klubnál, szűkebb körben, két nappal a hivatalos dátum előtt megtartottuk a megemlékezést. A fa elültetése után a helyszínen lévő haranglábnál szintén megkongattuk a harangot.
Négyperces, Trianon 100 Hiram című kisvideónkat örömmel nyújtjuk be az Összetartozunk 100 pályázati felhívásra. A videó a fényképre kattintva érhető el:
Beküldte: a Clevelandi Magyarokért Alapítvány