A clevelandi magyarok megemlékezésének fontos mozzanata volt az ugyanabban az időben való harangozás, azaz 2020. június 4‑én helyi idő szerint délelőtt fél 11-kor, magyarországi idő szerint délután fél 5‑kor világszerte egyszerre szólaltak meg a harangok felekezeti hovatartozás nélkül, hogy hirdessék a világnak a gyalázatos trianoni döntést. Ehhez csatlakoztak városunk egyházközösségei és jelképesen száz másodpercig szóltak is a harangok. A Szent Erzsébet római katolikus templom harangzúgását élőben is közvetítettük alapítványunk közösségi oldalán. Ezután a templom kertjében az akkor még nálunk szolgáló Mezei András atya által megszentelt helyen elültettük a diófacsemetét, majd az ima és a himnuszok eléneklése után elindultunk a délutáni esemény helyszínére.
A Clevelandi Magyarokért Alapítvány és a Szent Imre Római Katolikus egyházközösség közös szervezésében 2020. június 4‑én délután 6 órára vártunk minden magyar testvért a Nemzeti Összetartozás – Június 4. nemzeti gyásznapunk jegyében megrendezett megemlékezésre. A Szent Imre templom előtt a trianoni szerződés 100. évfordulója alkalmából többek között emlékfát is ültettünk, amelyet dr. Bencsik Zita, Magyarország chicagói főkonzulja kezdeményezett az Amerikai Egyesült Államok magyar közösségeiben.
Úgyszintén a Magyar Állam által meghirdetett Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem kezdeményezésre is sor került. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által meghirdetett Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem kezdeményezés az egész Kárpát-medence gazdáinak búzafelajánlása nyomán a közös búzából sütött Magyarok Kenyere, amelynek közös elfogyasztására vártunk mi is mindenkit, a hosszú tavaszi kényszerpihenő utáni újabb közösségi élmény megélése érdekében, a Transylvania pékség közreműködésével.
Az eseményre sokan népviseletben, nemzeti lobogóval vagy székely zászlóval érkeztek. Az Észak-Kelet Ohiói Kultúrkert, a Hirami Magyar Klub, a Clevelandi Magyar Múzeum, az Akroni Magyar Klub és a Szent Erzsébet Római Katolikus Egyházközösség is csatlakozott a megemlékezéshez.
A program előzetesét a Clevelandi Magyarokért Alapítvány így adta hírül:
- Nemzeti Összetartozás – Június 4. Trianon 100. és a Magyarok Kenyere
- TRIANON 100. 1920. június 4. – 2020. június 4. NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA Clevelandben – MEGEMLÉKEZÉS A CLEVELANDI SZENT IMRE TEMPLOM ELŐTT
Az eseményről részletes beszámolónk itt olvasható:
Videóbeszámolónk a YouTube-csatornánkon is elérhető:
Mottónkhoz hűen ez alkalommal is hidat építettünk tiszta szívvel határok fölé.
Beküldte: a Clevelandi Magyarokért Alapítvány