Elhangzott 2020. szeptember 19-én, szombaton este a Bocskai Filmszínházban és kérésre 2020. szeptember 20-án, vasárnap délelőtt a római katolikus templomban is Tisztelt Hölgyeim és Uraim!…
Máté evangéliuma 19. fejezetének 6. versében olvashatjuk: „Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.” Igaz, hogy az evangélista ezt férfi és nő házasságára…
Befejeződött az a nemzetközi online előtalálkozó, amelyet a jövő évre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredeti időpontjában rendeztek meg. Erdő Péter bíboros felkérésére a kongresszus előadói,…
Ha most választhatnánk egy párhuzamos világot, egy vírusmenteset, az előzetes érdeklődés alapján, ma egészen biztosan sokan vennének részt a Statio Orbison, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus…
Szeptember 20-án a szokásos vasárnapi Úrangyala imádság (Angelus) után Ferenc pápa üdvözölte Magyarországot, a főpásztorokat, a híveket és mindenkit, aki hittel és örömmel várta a…
Üzenet Kárpátaljáról: Szeretettel fogadott isteni akarat Szabó Konstantin görögkatolikus pap mindkét szülői ágon papcsaládból származik. Gyermekkora hasonló volt, mint kortársaié, egy lényeges eltéréssel: az iskolában…
Hét szó Kegyelemnek éli meg a kéthónapos bezártság után az Eucharisztiát Jean-Luc Moens, aki videóüzenetében hitének elmélyüléséről beszél. Jean-Luc Moens világi ember, matematikus, családapa, nagyapa.…
Halljuk meg Jézus hívását! A kongresszus segít, hogy meghalljuk Jézus hívását, hogy keljünk át a másik partra és találkozzunk azokkal, akik még nem ismerik Isten…
Az Eucharisztia összeköt Különleges szolgálatot tölt be Ägidius Johann Zsifkovics püspök az eisenstadti egyházmegyében, ahol több nemzetiség él együtt: német, horvát és magyar hívek alkotnak…
Út a gyógyuláshoz A járványhelyzetet állítja párhuzamba egy sok tanulságot rejtő bibliai történettel Mary Healy Detroitból. Dr. Mary Healy a detroit-i Szent Szív Szeminárium bibliatanítója,…