Néhány nap múlva megkezdődik az új tanév. A Katolikus Karitász augusztus 5-én Legyen öröm az iskolakezdés! névvel segélyakciót hirdetett, hogy minél több iskolásgyermeknek és családjaiknak…
Hatszáz évvel ezelőtt, 1420-ban születhetett Boldog Báthory László (elhunyt Budalőrincen, február 27-én, 1456 vagy 1484 után) pálos rendi szerzetes, az első magyar bibliafordító – olvassuk a magyar…
A Katolikus Karitász idén már tizedik alkalommal indította el Legyen öröm az iskolakezdés! címmel az ország legnagyobb tanévkezdési segélyprogramját augusztus 5-én. A program fontos elemeként…
Főtisztelendő és Tisztelendő Urak, Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves László! Igyekezvén arra, hogy ne homályosítsam a mai csodálatos ünnep lényegét, engedjék meg, hogy csak röviden két…
Talán többen vagyunk, akik intézményekről, tevékenységekről hallanak címszavakat és nem ismerik ezek részletesebb célját, terveit. Bejárta a sajtót a német egyház szinodális mozgalmának (Synodal Weg)…
Bevezető a szentmise kezdetén Krisztusban Szeretett Testvéreim, határainkon innen és túl, szerte a nagyvilágban és itt, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban! Nagyboldogasszony ünnepén az ég felé…
Kedves Barátaim, Gyimesbükk csodálói! Nagy és furcsa kéréssel fordulok hozzátok a Nemzeti Összetartozás Évében, a Márton Áron-i tanítás jegyében: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható.”…
Idén jelentős évfordulót ünnepel a keresztény katolikus világ: kereken száz éve látta meg a napvilágot Karol Wojtyla, aki később II. János Pál pápaként vonult be…
Nagy László, a Whitby-i Szent Család-egyházközség plébánosa, az Ottawai Fellebbezési Bíróság bírája, a Torontói Főegyházmegye érseki helynöke idei nyári hazalátogatását jubileumi esemény teszi emlékezetessé: augusztus…
„Kedves híveink! Mint ahogyan azt már a május 3-i stuttgarti szentmisénken is bejelentettem, augusztus 1-jétől Dr. Gebhard Fürst püspök engedélye alapján betegállományba vonulok. Mivel a…