Menü Bezárás

A leégett mellett ott az égő gyertya is – Kilencven éve született Lukácsovits Magda

A rendszerváltozás előtti évtizedek neves erdélyi egyházművésze, Lukácsovits Magda 1933. január 8-án született Nagykárolyban. Elemi iskoláit a szatmári irgalmas nővéreknél végezte, a középiskolát pedig a Piarista Főgimnáziumban kezdte meg 1944-ben. Tanulmány- és életútjának folytatása azonban korántsem volt ennyire zökkenőmentes.

A fiatal tehetség szülővárosát a történelem 1945-ben ismét Romániához csatolta, 1948-ban pedig az egyházi iskolák államosítása is bekövetkezett. A köztiszteletben álló Lukácsovits család csakhamar megtapasztalta a kisebbségi lét minden szomorúságát: a szülőket bebörtönözték, s mivel a megszüntetett piarista gimnázium helyett Nagykárolyban állami gimnáziumot nem létesítettek, középiskolai tanulmányaiból Magda egy évet elveszített. Édesapja kékfestő műhelyében segített a nővérének. Végül ügyvédi közbenjárásra édesanyját hazaengedték, édesapja büntetését pedig egy évre mérsékelték.

Magda 1949-ben beiratkozott a tanítóképzőbe, de azt sem volt módja befejezni. Hiába volt az iskola legjobb tanulója, 1952-ben kizárták s egyúttal az ország összes iskolájától is eltiltották. Kulákgyermeki megbélyegzettsége miatt még a városi kertészetbe sem vették fel napszámosnak. Ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a festéssel és a rajzolással. Egyik volt kolléganője biztatására 1953 nyarán néhány rajzával felkereste Agricola Lidiát, a Nagybányai Művészeti Líceum tanárát, aki azonnal az igazgatóhoz, a híres szobrász Vida Gézához fordult. Az igazgató nyomban levelet írt a művészeti iskolák felügyeletét ellátó Művészeti Bizottságnak, kérve, hogy különleges tehetségére való tekintettel hagyják figyelmen kívül Lukácsovits Magda kulák származását és engedélyezzék az iskolába való felvételét. Ez meg is történt, a jelentkezőt felvették, mégpedig rögtön a harmadévre. Ez az öröm sem tartott azonban sokáig, az iskolaév befejeztével ugyanis megszűnt Nagybányán a festészeti középiskola; a tanulókat Kolozsvárra, illetve Marosvásárhelyre irányították. Magda Kolozsvárra kérte az áthelyezését, mivel tervei között az ottani főiskola elvégzése is szerepelt.

Hiába érettségizett színjelessel, ami feljogosította volna arra, hogy bármelyik főiskolára felvételi vizsga nélkül beiratkozzék, amikor ő a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán ezt megtette, ott ilyen kijelentést kellett hallania: „Hogy képzeli ezt, Lukácsovits elvtársnő? Ez magára nem vonatkozik, mert magának egészségtelen a származása!” Ekkor Miklóssy Gábor festőművésznek sikerült elérnie, hogy Magda részt vehessen a felvételivizsga rajztesztjén. 1955-ben, a 14 helyre pályázó 96 jelentkező közül Lukácsovits Magda elsőként nyert felvételt a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára.

Ezekből az éveiből számos fej- és alaktanulmány, életkép származik. Itt is kitűnt kiváló karakterábrázolásaival. Kompozícióira harmónia és finom színhasználat volt jellemző. A restaurálást már korábban gyakorolni kezdte, templomok festésével pedig harmadéves korában kezdett el foglalkozni: a gilvácsi templom festését 1958-ban, a csomaközit 1960-ban végezte, hatodévesként pedig Désre készített tervet. 1961-ben megszerezte hivatásos képzőművész diplomáját, amellyel rajztanári állás vállalására kötelezték. Öt éven át tanított Vajdahunyadon, előbb általános iskolában, majd a városban működő művészeti iskolában. Klerikális beállítottságát a hatalom emberei itt is rossz szemmel nézték. Őt idézzük: „Minden nyári szünidőben festettem, amiért fel is jelentettek… de Hunyad megye iskolaügyi főfelügyelője a dossziét eltüntette, mivel jó tanárnak tartottak. […]

Ostobaság volna azt mondani, hogy azért lettem egyházi festő, mert kulák voltam, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Azért lettem egyházi festő, mert jól megtanultam a hittant és sokat gondolkoztam!”

Oltártér-kialakításai a II. Vatikáni Zsinat üzenetét hordozták

1966-ban Temesváron egyházi házasságot kötött Hatzack Idmar mérnökkel. Miközben két gyermeküket nevelték, Magda jutányos áron, sokszor ingyen templomokat festett.

A II. Vatikáni Zsinat után életbe lépett liturgikus reform új művészeti tevékenységi területet nyitott meg előtte: számos erdélyi és partiumi templomban tervezte meg az oltárterek újjárendezését és irányította azok új objektumokkal – szembenéző oltárral, ambóval, szediliákkal, húsvéti gyertyatartókkal, kő-, fa vagy kovácsoltvas-keresztelőkutakkal – való felszerelését. Erről ő maga egy helyütt így vélekedett:

„Ha munkám a templomokban akár csak egyetlen embert is megindított, már nem volt hiába.”

Vencser László az Ettringenben 2008-ban rendezett Biblia pauperum című kiállítás megnyitóján pedig így fogalmazott: „Az erdélyi templomok számos oltártere őrzi Lukácsovits Magda jelentős munkájának nyomait. Ő azok közé tartozott, akik a zsinati tanítások terjesztésében úttörő munkát végeztek, hiszen 1971-től kezdve a liturgikus reformnak megfelelő oltártér-kialakításokat tervezett és végig is kísérte kivitelezésüket. Csodálatos módon tudta összekapcsolni a régit az újjal, a hagyományt a megújulással, a népiességet a modernséggel; ezért a szakmai tevékenységéért a püspökségek és a plébániák sohasem tudnak eléggé hálásak lenni neki. Az emberek először csak az oltártérkialakítások révén szereztek tudomást arról a zsinatról, amely a reformokat magával hozta, s ebben Lukácsovits Magda egyházművész kiemelkedő szerepet játszott.”

Portréi világszerte ismertek

Lukácsovits Magda művészetének másik kiemelkedő eleme a portré. A portréfestést a képzőművészeti főiskolán kezdetben otthon, a családtagok és rokonok körében gyakorolta, majd 1960-ban a dési ferences atyák kérésére vászonra vitte Báthory András bíboros-fejedelem és Fráter Somlyai Miklós provinciális arcképeit. 1961-ben Keöpeczy Sebestyén József heraldikus, címerfestő, genealógust is megörökítette Kolozsváron, majd 1983-tól kezdve számos főpap portréját megfestette. Ezek közül a legkiemelkedőbbek a Márton Áron és Jakab Antal püspökök arcképei. Bálint Lajos, Erdély első érseke után Boros Béla temesvári címzetes érsek, Sebastian Kräuter temesvári megyéspüspök és utódja, Martin Roos főpásztor portréját is megfestette.

Tempfli József néhai nagyváradi püspök így méltatta Magda művészetét: „Kiállított képeit először szűkebb körű iskolai kiállításai alkalmával csodálhattam meg, később pedig többek között boldog emlékű Márton Áron gyulafehérvári püspökről ma már világszerte ismert, kitűnően sikerült portréalkotásai révén találkoztam művészi munkájával. Az alakuló világ megjelenítésével kapcsolatos képei közül a csomaközi templom Krisztus Király-plafonkompozícióját emelem ki, amelyen Péter és Pál apostolok, történelmi nagyjaink és akkori Szentatyánk, XXIII. János pápa is helyet kapott. Magda tervezte meg a gyulafehérvári székesegyház belső terének liturgikus elrendezését is. Munkásságáról és személyiségéről egyaránt csak nagy tisztelettel és elismeréssel tudok nyilatkozni.”

„Jakab Antallal Gyergyószentmiklóson ismerkedtem meg rögtön azután, hogy a börtönből kiszabadult – emlékezik vissza a művésznő. – Később tudtam meg, hogy Kolozsváron a kisebbik fivéremnek, aki az idősebb bátyám karjában halt meg, ő, az akkori egyetemi lelkész adta fel a szent kenetet. Erről soha nem beszéltem Jakab Antallal.
Segédpüspök korában meglátogatott Gyimesbükkben, és igen nagy elismeréssel szólt az ottani falfestményeimről. Később, amikor Szászrégenben festettem, oda is eljött megtekinteni a munkámat. A Márton Áron püspök úrról festett portrét a diktatúra idején nem vihettem haza Erdélybe, ezért Budapesten az éppen megalakult Márton Áron Társaságnak ajándékoztam. Annak idején a televízióban is bemutatták. Mint később megtudtam, a Magyar Püspökkari Konferencia akkori segédpüspök-titkára, a jelenlegi pannonhalmi főapát, Várszegi Asztrik őrizte a szobájában. A romániai fordulat után a Márton Áron Társaság visszaadta az olajfestményt, mondván, hogy mivel ez immár lehetségessé vált, vigyem el rendeltetési helyére, a gyulafehérvári püspöki palotába. Amikor Jakab Antal püspök úr ezt a portrét meglátta, szomorúan mutatta, hogy egy jó nevű marosvásárhelyi festő miként örökítette meg őt… Azzal vigasztaltam meg, hogy ha eljön hozzánk, Németországba és modellt ül, megfestem őt három nap alatt. Megígérte, hogy eljön.

Fél év sem telt el, telefonáltak Gyulafehérvárról, hogy érkezik a püspök úr Csíki Dénes irodaigazgatóval. Az utazóknak azonban útközben jutott eszükbe, hogy a püspöki ornátust elfelejtették magukkal hozni. Emiatt fél napot késtek, Münchenben ugyanis minden paramentikai szaküzletet körbejártak, de azok csak piros pileólussal tudtak szolgálni, mondván, hogy püspöki ornátust csak rendelésre és méretre készítenek. Szerencsére a mellkeresztet magukkal hozták.
Miután jókora késéssel megérkeztek – el nem tudtam képzelni, hol lehetnek –, azt mondtam, nincs semmi baj, megfestem úgy, ahogy van. Csak egy baj történt: a Bad Tölz-i lakásunktól tizenhárom kilométernyi távolságra lévő benediktbeuerni kolostorban, a szaléziánus szerzeteseknél lévő szálláshelyén az első éjszaka eltűnt a piros pileólusa. (Utolsó reggel, hazaindulásuk előtt találta meg az ágyvető az ágy és fal közé szorulva.) Így – s nagyon fegyelmezett és türelmes modellt ülésének köszönhetően – született meg az a fekete reverendás kép, ami ma a szülőfalujában is látható. Ezt mégis jobbnak tartom, mint azt a képet, amit a következő évben a gyulafehérvári otthonában készített, piros reverendás fényképem alapján festettem…”

(Forrás: Varga Gabriella–Vencser László: Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal, Kairosz Kiadó, Budapest, 2009)

Németországból is hazatekintve

Családjával 1981-ben Bad Tölzben telepedett le, ahol férje állandó diakónusként a Müncheni Főegyházmegye szolgálatába lépett, Magda pedig egy nagy templomrestauráló cégnél kapott munkát és műtermet, ahol a plasztikától a freskók helyreállításáig rendkívül sokoldalú feladatot látott el.

A kommunista elnyomás idején Erdélyben nem volt lehetősége műveit, főként egyházművészeti alkotásait tárlatokon bemutatni, és új hazájában is csak a nyugdíjba vonulása után adódott erre alkalom. Többször vett részt csoportos kiállításokon Németországban (Indersdorf, 1991; München, 1999; Türkheim, 2003, 2005, 2006) és egyszer Budapesten (2002). Több egyéni kiállítást is rendezett: Türkheimban (2003), majd Magyarországon, Budaörsön (2007), a bajorországi Ettringenben (2008), végül szülővárosában, Nagykárolyban (2008). Csaknem a teljes életművét bemutatja a férje szerkesztésével és gyermekei támogatásával 2014-ben megjelentetett, Fidem pinxit – A hitet festette című kétnyelvű színes képesalbum, amely tematikus fejezetekbe rendezve mintegy 300 alkotást szemléltet. Az albumhoz tartozó 80 oldalas szöveges melléklet az alkotásokhoz kapcsolódó leírásokat és 24 grafikát tartalmaz. Az albumot férje, Idmar, tárlatokkal kísérve, Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Gyimesbükkön is bemutatta.

„Talán nem nagyképűség tőlem, ha azt hiszem magamról, hogy hazánkban én voltam az első, aki megpróbáltam a festményeken közelebb vinni a vallási igazságokat az emberekhez. Először barokk stílusban kezdtem a munkát: Gilvácson, az első templomfestésemnél több levegőt kívántam, a pici templomocskában a mennyezetet és a falakat a barokk illuzionista felfogásával és módszerével meg akartam nagyobbítani. Általában a természetes nagyságnál nagyobb figurákat festettem, hogy mire azok a nézőhöz érkeznek, embernagyságúvá váljanak. Sok olyan képem van, amelyen több hitigazságot foglaltam össze (mint például a gyergyószentmiklósi Hiszekegy-képsorozaton) és amelyen – ahogy annak idején megállapították róluk – az egyes képek elmélkedés tárgyául is szolgálhatnak” – vallotta a művésznő.

A leégett mellett ott az égő gyertya is

Lukácsovits Magda utolsó alkotása egy 2010-ben festett csendélet, amely egy hervadó virágcsokrot ábrázol egy csonkra leégett és kialudt gyertyával. Ezt a címet adta a festménynek: „A gyertya leégett.” A kép szimbólumává vált élete utolsó fejezetének.

2010 után Parkinson-kór következtében fokozatosan hanyatlott a kézügyessége, mozgékonysága, látása, szellemi képessége, egyre több segítségre, ápolásra szorult, de sorsát türelemmel viselte hét éven keresztül.

2017. május 7-én a világ szegényebb lett egy emberrel és egy alkotóval, akit mindig az Istenbe vetett hit, az egyház iránti hűség és az emberek iránti szeretet vezérelt.

Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban berendezett Lukácsovits Magda-emlékszobában válogatás tekinthető meg portré-, csendélet- és tájkép-alkotásaiból, a Kalazanci Szent József-templomban, az oratórium alatti kápolnában pedig egy vallásos témakörű gyűjteménye látható erdélyi templomok falképeihez készített vázlataival.

Ő immár hitvesével együtt várja a feltámadást, mi pedig szeretettel gondolunk rájuk és imádkozunk mindkettejük nyugalmas pihenéséért – a gyertya mellett, amelyet Lukácsovits Magda gyújtott egy ateista rendszer sötét évtizedeiben, és amelyet mi, némely korai utódok féltve őrzünk egy hitét újra elveszni hagyó világ szürkületében.

Varga Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük