„Nagyon fontos számomra a hitelesség. Minden szerepet alaposan rakosgattam össze. Először a német oldalam épített fel egy szerepet, majd azt a magyar oldal temperamentummal ruházta fel. Azok voltak a kedvenc szerepeim, amelyekben sok játszanivaló akadt és a virtuóz elem sem hiányzott belőle.”
Minden alkalmat megragadunk arra, hogy az idén 52. évfolyamába és ezzel egyidejűleg a megújulás útjára lépett Életünk, az európai magyar katolikusok havilapja életében bekövetkező változásokról élőszóban is tájékoztassuk régi és leendő olvasóinkat: megtettük ezt 2020. január 7-én Kismartonban az ausztriai magyar és magyarul beszélő katolikus lelkészek találkozóján, 2020. február 9-én Welsben a magyar szentmise után és 2020. február 16-án Linzben is, szintén a magyar szentmise után. 2020. február 20-án, csütörtökön este 19 órakor pedig megtartjuk első lapbemutató estünket Bécsben a Collegium Pázmáneum Dísztermében (1090 Wien, Boltzmanngasse 14. III. emelet). Énekkel Franz Binder, a Linzi Színház nyugalmazott baritonja, zongorajátékkal pedig Pázmány Tibor zongoraművész, a Linzi Színház nyugalmazott karnagya fogja az estet feldíszíteni. Ismerjük meg Franz Bindert közelebbről! Hallgassuk meg – illetve olvassuk el, hogyan mesél ő saját magáról!
Szeretem Linzet és Linz színházát majdnem harmincnégy éve: szerelem volt első látásra! Linz nekem egy kisebb Budapest: Urfahr Pöstlingberggel olyan, mint Buda és Pest.
Aradról származom: anyanyelvem német, nemzetiségem magyar. Szüleim 1946-ban házasodtak össze, illetve keveredtek egy vegyes házasság forgatagába: egybekelt egy református német lány és egy ledoktorált katolikus magyar orvos! A családalapítás ezen formája a második világháború utáni Romániában még nem volt mindennapi esemény. Szerelmük gyümölcsének sorsát nagyvonalakban előre megtervezték: ha leány születik, a mama után német református lesz, ha viszont trónörökös fiú lesz, akkor magyar katolikusnak keresztelik. Ferike ez utóbbi lett!
A színjátszás mesterségét, azt, hogy hogyan kell „a színpadon humorral, játékossággal, virtuozitással mindig csak élethű embert alakítani, olyat, akivel nap mint nap találkozhatnál az utcán”, Erdélyben tanultam. Ebben, úgy hiszem, apai nagyapám, id. Nagy Béla főpincér és vendéglőtulajdonos is ludas. Tőle tanultam és loptam el az emberismeret, a komédiázás mesterségét. Ő a Csürdüngő vendégeit szórakoztatta, én pedig ugyanezt tehettem a színpadon.
1973-ban, huszonhárom évesen a Kolozsvári Magyar Opera legfiatalabb magánénekese-/baritonjaként kezdtem el szólista karrieremet. 1974 szeptemberében feleségül vettem Corneliát, a kolozsvári, művészetet, színházat és sütést-főzést nagyon kedvelő kis angyalt. 1975-ben itt született Tibor fiunk. 1978 májusától az NDK-beli Volkstheater magánénekese (baritonja) lettem. Itt született meg Andrea leányunk.
Szívesen beszélek arról a nagy csodáról, amely 1986 áprilisában a szürke határon egy telitömött Dacia 1300-assal átsegített Ausztriába.
1983 nyarától családunkat az NDK-ban a széthullás veszélye fenyegette. A román állam iskoláztatás ürügyén Tibor fiunkat erőszakkal „túszként” otthon tartatta, addig nem hagyhatta el az országot, ameddig a szülei külföldön éltek. Andrea leányunk is sorra következett volna. Egy kiutunk maradt csak: megszökni! Így kerültem át, a Jóisten segítségével, jómagam és egy hónap múlva a feleségem és leányunk is ugyanazon az úton Ausztriába. 1986 novemberében „megvásároltuk” Tibor fiunkat a román államtól – kéthavi fizetésembe került – és mi újra együtt voltunk a gyönyörű Linzben!
Ehhez az első csodához egy második is párosult: másnap egy sikeres előéneklés után leszerződtetett a Linzi Színház. A Landestheater akkori igazgatója, Roman Zeilinger kezdetben egy kórusállást ajánlhatott fel, de a kisebb és nagyobb szólószerepek egy évre rá egy végleges szólószerződéshez vezettek. Azóta százhuszonhárom szerepet énekeltem Linzben és közel kétezer estén álltam színháza színpadán.
Nagyon fontos számomra a hitelesség. Minden szerepet alaposan rakosgattam össze. Először a német oldalam épített fel egy szerepet, majd azt a magyar oldal temperamentummal ruházta fel. Azok voltak a kedvenc szerepeim, amelyekben sok játszanivaló akadt és a virtuóz elem sem hiányzott belőle. Ezért is Rossini a kedvenc zeneszerzőm. Ő olyan szerepeket írt, mint Don Bartolo (A Sevillai borbély), Taddeo (Olasz nő Algírban) és Don Magnifico a Hamupipőkében. Ezek voltak a kedvenc szerepeim, ezeket énekelhettem és játszhattam Linz színpadán.
2009. június 8-án Felső-Ausztria kultúrkitüntetésével örvendeztettek meg. 2015 júniusában a linzi operabarátok egyesülete mint az együttes sokévi tagját tüntetett ki, s ugyanekkor a helyi sajtó az operaegyüttes „doyenjeként” búcsúztatott. Jómagam a Bye-Bye Binder koncertemmel köszöntem el a linzi publikumtól és mentem végleg nyugdíjba.