Menü Bezárás

Hetvenöt éve halt meg Boldog P. Rupert Mayer

A német jezsuita szerzetest 1945. november 1-jén, Mindenszentek ünnepén Münchenben prédikáció közben agyvérzés érte és még aznap elhunyt. A háborús frontokat megjárt „falábú apostol” hatvankilenc évet élt.

Forrás: jezsuita.hu

Rupert Mayer 1876. január 23-án született Stuttgartban, hatgyermekes kereskedő családban. Különböző német egyetemeken filozófiát és teológiát tanult, majd, érezve az elhívást, a papi hivatást választotta. Freiburgban, Münchenben és Tübingenben végzett teológiai tanulmányai befejeztével 1899-ben, 23 éves korában szentelte pappá Karl Wilhelm Keppler püspök a rottenburgi egyházmegyében. Egy évig Spaichingenben volt káplán, majd 1900-ban belépett az üldözött jezsuita rendbe. A noviciátust az ausztriai Feldkirch melletti Tisisbe és a hollandiai Valkenburgban végezte. A noviciátus és a tanulmányok kiegészítése után egy évig a novíciusmester szóciusa volt, majd 1904–1905-ben elvégezte a harmadik próbaévet. Azután néhány évig népmisszionáriusként tevékenykedett, Észak-, majd Dél-Németország falvaiban egyhetes népmissziókat tartott. 1912-ben Münchenbe küldték, hogy az ország különböző részeiből a városba özönlő lakosok lelkipásztora legyen. E mellett szociális munkát is végzett: katolikus és emberi közösséget kellett teremtenie a nagyrészt szegény sorsú gyári munkásoknak. A veszélyeztetett családok védelmére munkatársak közreműködésével megalapította a Szent Család Nővérek közösségét. Ezt vallotta: „Melegség áradjon belőlünk. Az emberek érezzék jól magukat körünkben!”

1914-ben, az első világháború kitörésekor önként jelentkezett tábori lelkésznek. 1915 nyarán Galíciában, majd a francia fronton szolgált. Miután 1916. augusztus 27-én a románok hadüzenet nélkül betörtek Magyarország keleti részébe, P. Mayer 1916 őszén, német katonák lelkészeként a magyarok megsegítésére Erdélybe került. Segítőkészségével és bátorságával mindenhol kivívta a rábízott katonák megbecsülését és szeretetét.

Darvas-Kozma József Boldog P. Rupert Mayer, a német nép lelkiismerete című írásában olvashatjuk a következőket:

„…a magyarok megsegítésére jött német katonák lelkészeként. Az Ojtoz-szorosban november 16-án jobb szemére megsebesült, de rövid időn belül a brassói korházban helyrejött. Mayer kitartott az első sorokban, a szanitécekkel együtt mentette a sebesülteket az élvonalból biztonságba. Történt, hogy egy sebesült kint feküdt szabadon, mindkét lába ellőve. Rémült arccal segítségért könyörgött: »Vigyetek magatokkal!« Mire Pater Mayer odarohant, egész testével föléje hajolt és védte: »Bajtárs, ne félj. Ha találat jön, először engem ér el, nem téged.«

A karácsonyt a csíki havasokban töltötte. Csíkszeredán át a gyimesi határra mentek. December 30-án délelőtt 10 órakor a Katumba-hegy elfoglalásáért indított heves támadás idején P. Mayer nem maradt fedezékben. Az előretörő tisztekkel akart a Sósteleki fahídon átmenni, amikor egy gránátlövedék térden alul szétzúzta bal lábfejét. Az elsősegély után, az erős katonai támadás közepette, a nyílt völgyön vöröscsíkos fehér gyapjútakaróval betakarva hordágyon vitték a sósteleki kötözőhelyre. Itt dr. Carossa és dr. Rouge orvosok este amputálták a lábfejet. Négy liter konyhasóoldatot adtak be lassanként a vérbe, mire kezdte visszanyerni eszméletét. A századnapló jelentésében ez áll: »Sajnos a sikertelen Piricskei akciónak 37 halottja, 101 sebesültje és négy eltűntje van. A sebesültek között akad egy ember, akinek elvesztése igen mélyen érinti mind a századot, mind az egész hadosztályt. Ez az ember a mi bátor és igen tisztelt tábori lelkészünk, P. Mayer.«

1917. január 6-án kórházvonattal Csíkszentmihályra és onnan a közeli város hadikórházába, a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium földszintjén kialakított hadikórházba szállították, ahol térdből újabb amputációra került sor. Innen Kolozsvárra vitték, ahol ismét amputálták. Március 30-ra került a müncheni Karl Theodor Kórházba. A Lech-melletti Landsbergben lévő rokkantiskolába került, falábat kapott. Október 27-én mutatta be tíz hónap szünet után szentmiséjét. Ettől kezdve megint prédikált. Munkásegyesületeknek és a Mária Kongregációknak tartott buzdító beszédeket. Vallotta: »A sebesülés fájdalma nélkül – ami tapasztalnom kellett – a háború számomra nem lett volna az, amit vártam tőle, vagyis egy eszköz, amely által közelebb kerülhetek az Istenhez.« P. Mayer néha beszélt az »Erdélyben megboldogult lábáról«, amit egy szanitéc Sóstelek (Sulcza és Kóstelek között) kötözőhelyen temetett el.”

A háborút követően tehát ismét Münchenben folytatta kiemelkedő lelkipásztori és szociális tevékenységét mint a város „falábú apostola”. Szónoklatait nagy tömegek hallgatták. Gyakran felszólalt munkásgyűléseken is: a háború utáni első években küzdött a marxista-kommunista befolyás ellen, kifejtve a keresztényszocialista elveket. Már a húszas években felismerte a nemzetiszocialista eszmék veszélyességét, és nyilvános beszédekben is kijelentette: hívő katolikus nem lehet a nemzetiszocialista mozgalom tagja. A hitleri hatalomátvétel után szóban és írásban is az ellenállás szükségességét hangsúlyozta. Beszédeiben többször élesen kritizálta a kormányzat intézkedéseit.

1937 júniusában a Gestapo letartóztatta és a bíróság féléves börtönbüntetésre ítélte. A müncheni polgárok és a müncheni bíboros-érsek heves tiltakozására először szabadon engedték, majd 1938 januárjában újra letartóztatták. 1938 májusában amnesztiával szabadult, de 1939 novemberében harmadszor is elfogták, mivel nem volt hajlandó betartani a rá kirótt prédikálási tilalmat. Ekkor a sachsenhauseni koncentrációs táborba szállították. Egészségi állapotának romlása miatt 1940 augusztusában a táborból kiszabadult ugyan, de az ettali bencés kolostorba száműzték. A rendházat nem hagyhatta el mindaddig, míg az amerikaiak 1945 márciusában el nem foglalták Münchent. Ekkor visszatérhetett Münchenbe és folytathatta igehirdetői tevékenységét: minden vasárnap 11 órakor a Müncheni St. Michael-templom keresztelőkápolnájában misézett és prédikált, mivel a templom többi része le volt bombázva. Visszanyert szabadságának azonban nem sokáig örvendhetett: 1945. november elsején, Mindenszentek ünnepén a reggel 8 órakor megkezdett szentmiséjén prédikáció közben egyszer csak megakadt. „Az Úr!, …az Úr! … az Úr!” – mondta, és tovább nem tudta folytatni. Agyvérzés érte és még aznap az örökkévalóságba költözött, életének 70. évében. Este a ház elöljárója, P. Dold így méltatta őt: „Mindenkivel jót tett… Állva búcsúzott az élettől, mint egy férfi.”

München belvárosában a Bürgersaal-templom kriptájában nyugszik. A padokban szüntelenül imádkozó hívek térdelnek, odavonzza őket a néhai szerzetes kiváló egyénisége, a nyomorban élők szeretetapostolának emléke, az embertelen hatalom ellen küzdő bátor harcos példaképe.

Szent II. János Pál pápa müncheni látogatása alkalmával, 1980. november 19-én, a Thresienwiesén tartott szentmisén ezeket mondta: „Egy férfiről szeretnék megemlékezni, a jezsuita P. Rupert Mayerről, aki súlyos sebesülése ellenére, amelyet az első világháborúban a front élvonalában kapott, rendíthetetlenül lépett fel az Egyház jogai és szabadsága érdekében. Ezért a koncentrációs tábor és a számkivetés szenvedését kellett elviselnie… Ugyanakkor Istennel történő egyesüléséből sokak számára a vigasztalás forrása, új reménység közvetítője és a szegények atyja lett. A segítségkeresőket nyitott szívvel fogadta.” (Lásd: Darvas-Kozma József: Kostelek boldog katonalelkésze).

Szent II. János Pál pápa P. Rupert Mayert 1987. május 3-án a boldogok sorába iktatta.

Boldog Rupert Mayer Imája

Uram, úgy legyen, ahogyan Te akarod;
úgy akarok járni, ahogyan Te akarod,
de segíts megértenem akaratodat!

Uram, akkor van itt az ideje, amikor Te akarod,
és én készen vagyok, amikor Te akarod,
ma és mindörökké!

Uram, elfogadom, amit Te kívánsz,
és az a nyereség nekem, amit Te kívánsz,
elég annyi, hogy én a tied vagyok!

Uram, azért jó így, mert Te akarod,
s azért nem félek, mert Te akarod!
Szívem a Te kezedben nyugszik. Ámen.

Emlékmű Kosteleken. Fotó: Varga Gabriella