Menü Bezárás

Isten veled, Marion! – Oszlopos tagjától búcsúzott a milánói magyar katolikus közösség

Egy kézen meg lehet számolni, hogy Milánóban 1949 óta hányszor volt elsővasárnapi szentmise Marion nélkül. Utoljára 2020. február első vasárnapján vett részt a szentmisén. Mindig az elsők között érkezett. Ezt követően elmaradtak a szentmisék a pandémia miatt. Amikor júniusban újra lehetett szentmisét tartani, Marion már nem volt ott, mert súlyos állapotban kórházba került, ahol egyre romlott az állapota. A kórházlátogatási tilalom miatt nem lehetett meglátogatni. Arról értesültünk, hogy részlegesen lebénult, nem tud beszélni. Október elején engedélyt kaptam arra, hogy meglátogassam. Beszélni nem tudott, de szemei beszédesek voltak és a fintora is a régi. Ekkor láttam utoljára. 2021. január 10-én volt 99 éves és nem sokkal utána érkezett a hír, hogy január 16-án a vírusfertőzésben elhunyt. Temetésén a közösségből a kijárási tilalom miatt csak néhányan vehettek részt, köszönhetően annak, hogy Csiszár Jenő főkonzul rendelkezésre bocsátotta a diplomataautóját. A milánói magyar elsővasárnapi szentmisék történetében, amelyeknek 70. évfordulóját 2019-ben tartottuk, Spiero Marion halálával lezárult egy korszak. A második világháború után nem sokkal került Milánóba. A milánói Actio Catholica in Exteris vezető egyéniségei, köztük Csopey Dénes máltai lovagtól vette át a havi szentmisék szervezését a San Sepolcro-templomban. 1996-ban Carlo Maria Martini bíborostól kért másik templomot a magyar közösségnek. A szentmisék szervezését 1999-ig végezte, azok ötvenedik évfordulójáig. A milánói magyar közösség múltjának sok részletét tőle ismertem meg. A 2020-ra tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve 2019-ben interjú készült vele, mert az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra érkezett Pacelli bíboros, államtitkárt, a pápa legátusát diákok nevében ő köszöntötte. Áldozatos, sok évtizedes munkáját a magyar kormány állami kitüntetéssel, a Magyar Katolikus Püspöki Kar pedig elismerő oklevéllel méltányolta.

A milánói magyar katolikus közösség szeretettel és hálával emlékezik rá. Minden fáradozásáért, kitartásáért az örök élet legyen igazi jutalma. Nyugodjon békében!

Németh László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük