Menü Bezárás

Pázmány Tibor orgonaművész, a Linzi Színház nyugalmazott karnagya: „Addig fogok orgonálni, amíg nem játszom a Sanctus helyett a Credót”

„Rögtön Linzbe érkezésünk után, 1985 januárja óta a Szent Antal-templom orgonistájaként is tevékenykedtem, és ezt azért tudtam a színház mellett megtenni, mert vasárnap délelőtt a színházban sohasem volt próba.”

Minden alkalmat megragadunk arra, hogy az idén 52. évfolyamába és ezzel egyidejűleg a megújulás útjára lépett Életünk, az európai magyar katolikusok havilapja életében bekövetkező változásokról élőszóban is tájékoztassuk régi és leendő olvasóinkat: megtettük ezt 2020. január 7-én Kismartonban az ausztriai magyar és magyarul beszélő katolikus lelkészek találkozóján, 2020. február 9-én Welsben a magyar szentmise után és 2020. február 16-án Linzben is, szintén a magyar szentmise után. 2020. február 20-án, csütörtökön este 19 órakor pedig megtartjuk első lapbemutató estünket Bécsben a Collegium Pázmáneum Dísztermében (1090 Wien, Boltzmanngasse 14. III. emelet). Énekkel Franz Binder, a Linzi Színház nyugalmazott baritonja, zongorajátékkal pedig Pázmány Tibor zongoraművész, a Linzi Színház nyugalmazott karnagya fogja az estet feldíszíteni. Ismerjük meg Pázmány Tibort közelebbről! Hallgassuk meg – illetve olvassuk el, hogyan mesél ő saját magáról!

Budapesten születtem 1940-ben. Az egyházhoz kisgyermekkoromtól fogva közel álltam, mindenekelőtt édesapámon keresztül, aki a Magyarországi Legényegylet tagja volt. Ötéves koromtól – amikor még fel sem értem az oltárt –, ameddig lehetett, ministráltam is. Az Isten a mi lakásunkban állandóan jelen volt.

Öt-hat éves koromban a szüleim úgy találták, hogy érdekelhet engem a zene és hallásom is lehet talán, állandóan pötyögtettem ugyanis a zongoránkat. Gondoskodtak is rögtön a zenei irányú taníttatásomról: kezdetben magántanár tanított, majd zeneiskolába jártam és a konzervatóriumba is felvettek zongora szakra. Ott hamarosan rájöttem, hogy az én világomat sokkal inkább az orgona jelentené.

A konzervatóriumban egy neves orgonaművészhez, Gergely Ferenchez, a ferences templom orgonista-kántorához kerültem és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Növendékeként sokszor helyettesítettem őt a ferences templomban.

Tizenhat éves elmúltam, amikor leültem az orgonához – ezt megtenni korábban nem is lehet, mert az ember lába nem ér le a pedálig – és maradtam is az orgona szakon. Érettségi után, 1958-ban felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Orgonista szerettem volna lenni, de abban az évben orgona szak nem indult. Színházi érdeklődésű lévén, az opera nagyon vonzott, így kerültem a karmesterképzőre. Elvégezve azt 1964-ben, elszegődtem a Színművészeti Főiskolára tanárnak – színpadi zenés gyakorlatot tanítottam – és ezzel párhuzamosan sok minden egyébbel is foglalkoztam. Az 1966 és 1971 közötti időszakot a Szolnoki Színháznál töltöttem karmesterként, 1971-ben pedig leszerződtetett az Operettszínház, ott 1979-ig tevékenykedtem. Onnan két évre a Magyar Rádióba vezetett az utam. Közben családot alapítottam, a feleségem opera-operetténekesnő.

1981-ben hagytuk el Magyarországot, akkor a Magdeburgi Operához kerültem. 1984-ig laktunk az NDK-ban, ahol a művészi világ, a művészi színvonal csodálatos volt, de élni nem lehetett, ezért 1984-ben turistavízummal Ausztriába utaztunk és letelepedtünk Linzben. Azóta itt élünk.

Feleségemmel együtt a Linzi Színháznál dolgoztunk és Hawaiitól Ausztráliáig, Indiától Japánig az egész világot bejártuk. 2005-ben vonultunk nyugdíjba – Felső-Ausztria tartomány ebből az alkalomból kulturális éremmel tisztelt meg – és azóta éljük boldog nyugdíjas életünket.

Az orgona, az egyházi zene a nyugdíjba vonulásom után is megmaradt. Rögtön Linzbe érkezésünk után, 1985 januárja óta a Szent Antal-templom orgonistájaként is tevékenykedtem, és ezt azért tudtam a színház mellett megtenni, mert vasárnap délelőtt a színházban sohasem volt próba. Amikor időm engedi, azt a szolgálatot azóta is teljesítem, és szeretném is töretlenül végezni mindaddig, ameddig nem játszom a Sanctus helyett a Credót és nem játszom hamis hangokat. Vagyis ameddig a Jóisten engedi és erőt ad hozzá.