Menü Bezárás

Szabó Ferenc SJ: Erdélyi Zsuzsanna emlékezete (1921–2015–2021) – Száz éve született a híres néprajztudós

Az örök-fiatal „imaasszonnyal” Szőnyi Zsuzsáéknál, az úgynevezett Triznya-kocsmában találkoztam először a hetvenes évek végén. Zsuzsanna akkoriban Itáliában gyűjtötte az archaikus imádságokat. Interjúkat is készítettem vele a Vatikáni Rádióban. Személyes találkozásunk előtt már olvastam az 1976-ban megjelent Hegyet hágék, lőtőt lépék című archaikus imádsággyűjteményét, amely gyermekkoromat idézte fel: édesanyánk megtanította az „Én lefekszem én ágyomba…” kezdetű imát, amelyet Sanyi öcsémmel imádkoztunk. Amikor Rómában az 1976-os első kiadás eljutott hozzám, megindultan felkiáltottam: „Hiszen gyerekkoromban ezeket imádkoztam én is este az Úrangyala, a Miatyánk és az Üdvözlégy után!” Mindjárt megszületett Esti ima című versem, amelyet Erdélyi Zsuzsannának ajánlottam. Tetszett neki is, egyik legjobb versemnek tartotta. Zsuzsannával később sokszor találkoztam. Többször írtam munkásságáról, az archaikus imádságok szenvedésmisztikájáról.

A monográfia harmadik, 1999-es, alaposan bővített pozsonyi kiadását Gyovai Bodák Eszter illusztrációi díszítik. Huszonöt év múltán a néprajztudós visszapillant a megtett útra: negyedszázad kutatását összefoglalja, újabb 70 szöveget hozzáad a korábbiakhoz (így a vaskos kötet 321 imádságot tartalmaz), közli a hivatkozott irodalmat (a recenziókat, saját cikkeinek jegyzékét), így valóban teljes képet kapunk munkásságáról. Természetesen számolt más néprajztudósok gyűjtéseivel (Pais Dezső, Bálint Sándor és mások), a vonatkozó irodalommal, tehát nem csupán saját hazai és külföldi gyűjtését rendezte el, „gondozta”.

A hetvenes évek elején és derekán, a kommunista kultúrpolitika idején segítette az „áttörést” Ortutay Gyula szellemi támogatása, akinek mindig hálás marad Zsuzsanna asszony. Erdélyi Zsuzsanna az elmúlt negyedszázad során folytatta a kutatásokat, kereste az európai gyökereket és igyekezett pontosabban meghatározni a ma már másvilágra költözött öregasszonyok ajkáról oly nagy szeretettel „megmentett” imádságok műfaját. „Sokesztendős hazai és külországi gyűjtő- és kutatómunkám eredményeként elmondhatom, hogy ez a tízezres bőségben felszínre hozott imádsághagyomány annak a szakrális költészetnek – a szóbeliségben a központi téma, a szenvedéstörténet folytán imádságfunkciókban fönnmaradt – nemzeti nyelvű emléke, amelyet a középkor köznépi vallási mozgalmai éltettek. […] A középkor évente ismétlődő katartikus tömegélménye a nagyhét ünnepsorai: Krisztus halála – Mária gyásza – föltámadás.” „A szenvedő Krisztussal azonosulni akaró vallásosságnak megfelelő, kialakult és fokozatosan önálló műfajjá terebélyesedett lírai alkotásokat, akárcsak a passió-epika emlékeit, megőrizte a néphagyomány. […] A néphagyomány megtartó erejét bizonyítja […] az a tény is, hogy hazai nemzetiségeink emlékanyagában szintén nagyszámban találtam népi imádságokat, amelyeket annak idején nyilván anyaországukból hozták magukkal” (774–775.) „Magyarországon a szóbeliség őrizte meg a késő középkor nemzeti nyelvű vallási költészetéből azt, amit szerencsésebb országokban az írásbeliség is. Tehát az orális kultúra állománya nálunk esetenként forrásértékű lehet. Még akkor is az, ha dokumentumokkal nem vagy alig hitelesíthető” (776.).

Egy évvel halála előtt, 2014-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntöttük Zsuzsannát. Olyan hírességek méltatták művét, mint költő barátunk, Juhász Ferenc. Az ünneplésre megjelent vagy másfélszáz barát, ismerős, tisztelő.

Esti ima
Erdélyi Zsuzsannának

„Én lefekszem én ágyomba
mint a testem koporsómba…
Őrangyalok puha szárnya
legyezgetett, én az ágyra
gondoltam hol várt a dunyha
hosszú imám mormolgatva
„forogjatok szent keresztek…”
láttam amint Jézus reszket
forgó küllők és keresztek
piros vére földre cseppent
felvitték az angyalkezek
felvitték a magas mennybe
a nagy Isten eleibe
Isten ült az aranyszékén
mint apám az ágya szélén
ha mondta a Miatyánkot
miközben a puha ágyat
melengette kályhánk lángja
de jó is volt a tűz előtt
melegedni ima előtt!
Hol is járok az imában
az előbb már mennybe szálltam
„én lefekszem én ágyomba
mint a testem koporsómba…”
mennék én már koporsómba
ott vár az a puha dunyha
nem láttam még én halottat
temetőket koporsókat
ha ilyen lesz nem kell félnem
koporsómba fekszik testem
Istenhez száll fel a lelkem
két jó anyám fenn vár reám
Jézus anyja meg az anyám
„Fehér rózsa Mária…”
meg Pásztori Juliska.

 

 

Vélemény, hozzászólás?