Menü Bezárás

Halászat világhálóval – Liturgikus tanulmányi napok augusztus 10–12. között ONLINE – A Pannonhalmi Főapátság nyári képzése a NEK jegyében

A karantén idején előfordult, hogy egyidőben akár több ezren kapcsolódtak be az élő miseközvetítésekbe. Hogyan lehet felállítani ezeket az embereket a kanapéról és beültetni őket a templomok padsoraiba? Pál Feri atya miséjét volt, hogy 14 ezren nézték, Hodász András atya nagyböjti triduumját közel 13 ezren tekintették meg a közösségi média felületein. A világhálón nem volt ritka, hogy egy-egy szentmise nézettsége a karantén idején elérte az 5-6 ezret. A kommentárokból kiderül, hogy sokan ilyen alkalmakkor kapcsolódtak be először a közvetítésekbe. Hogyan tudja a Katolikus Egyház megszólítani ezeket az embereket? Mit nyújthat egy online mise a híveknek, mit az útkeresőknek? Többek között ezeket az izgalmas kérdéseket is érintik majd a Pannonhalmi Főapátság nyári képzésén augusztus 10–12. között, amelyet ezúttal az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) jegyében szerveznek.

Papok a világhálón

A templomok bezárása új kihívások elé állította mind az egyházakat, mind a híveket. A világhálón gyorsan megjelentek az online hittanórák és szinte a karanténnal egyidőben elérhetővé váltak az interneten követhető szentmisék. A visszajelzések alapján továbbra is lenne igény az ilyen típusú közvetítésekre, ami azonban számos kérdést felvet.

Külső kényszer nélkül

A szerzetesek.hu oldalon Baritz Sarolta közgazdász és domonkos rendi szerzetes például a vele készült interjújában úgy vélekedett, hogy az igazi mise az, ami szentáldozással együtt a templomban zajlik. Hozzátette azt is: „a járvány idején kínált számos online részvételi lehetőség fókuszba helyezte a személyes felelősségünket: ha valaki eddig csak megszokásból vett részt miséken, vagy mert másoknak akart tetszeni és nem a hite késztette –, akkor nem fogja kinyitni a számítógépét egy online miseközvetítés kedvéért. Viszont aki a neten, minden külső kényszer nélkül megnézte a szentmisét, azt valóban érdekelte. Ha a vírusjárvány alatt az emberek rászoktak, hogy online részt vegyenek az egyházi eseményeken, akkor ezt a fajta buzgóságukat ki lehetne használni a továbbiakban is. Erősíteni kellene az online jelenlétet – és emellett hívni személyes részvételre a híveket.”

Internet, Eucharisztia, ökumené

Augusztus 10–12-ig a Pannonhalmi Főapátság online képzést tart a NEK jegyében, ahol változatos előadások segítségével könnyebben alkothatunk véleményt az alábbi témákról: az internetes szentmiseközvetítésekről, arról, hogy helyettesíti-e a család otthon elvégzett imádsága az egyházi szertartásokat, illetve hogy megőrizhetők-e járvány idején azok a testileg érzékelhető jelek és rítusok, amelyek évezredek óta közvetítik Jézus Krisztus jelenlétét. Mindemellett hangsúlyosan foglalkoznak majd azzal is, hogy mivel gazdagít és milyen kérdéseket vet fel az egyes keresztény felekezetek eucharisztikus hagyományában való vendégség, vagyis a Kongresszus és az Úrvacsora éve kapcsán gyakorolt ökumenikus párbeszéd.

További részletek ITT.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság / NEK