Menü Bezárás

Gáspár Ferenc: Csak a krisztusi szeretet hozhat megváltást – Egy fordított Ezeregyéjszaka. Pósa Zoltán könyvéről

Romantikus, hitvitázó szerelmes regény, mai politizáló esszéregény, boccaccio-i, sőt még régebbi hagyományokat felelevenítő mű Pósa Zoltán új regénye, amelynek műfaját meg lehetne novelláskötetként is határozni, ám a hosszabbik epikus műfajra, vagyis a regényre nem csupán a kerettörténet, hanem az elbeszélések közötti búvópatakként feltörő és a kerettörténetben már megismert szereplők csevegése erősít rá. Egyszóval, nehéz eldönteni a műfajt, de talán ez nem is olyan lényeges. Sokkal fontosabb, hogy a kötetben olvasható tizennyolc elbeszélés és a kerettörténet is hazai, magyarországi és nagymagyarországi tájakon játszódik, siratva a trianoni országcsonkolásban megharmadolt országot is.

A könyv elején megismert szereplők ráadásul a mában mozognak, 2018 nyarát – őszét írjuk. A helyszín a Pósa által oly jól ismert Debrecen, hiszen itt született, itt töltötte ifjúéveit és idejárt egyetemre. A főhős, Barna Martin pedig tulajdonképpen a saját fia lehetne, vagy talán az is, mert írónk előszeretettel jeleníti meg regényeiben saját családtagjait. Ebben a könyvben szintén szerepelnek Barna Zoltán és Pósa Márta néven, mintegy megcserélve a két vezetéknevet (alias Barna Márta, Pósa Zoltán), epizodista háttéralakként.

A mese elején az egyetemista Martin négy lánnyal barátkozik, valamennyien csoporttársai. Mindenki irigyli őt a campuson, pedig Martin – bármilyen hihetetlen – huszonegy éve ellenére még szűz, a szerelmet nem tudja mással elképzelni, csak az igazival, szíve választottjával. Némileg anakronisztikus figura ez a fiú, fehér öltönyével, számítógéptől, modern technikától való idegenkedésével és a már említett nagy szerelem iránti illúziójával. Elképzelhető, hogy írónk Máté fiát képzelte el az ő alakjában, de az is lehet, hogy saját magát megfiatalítva.

A négy lány közül Judit az, aki megtestesíti az éteri szerelmet, de Martin vele a legzárkózottabb, a legvisszautasítóbb. Pedig Juditnak szintén tetszik a fiú, és érzi, hogy a királyfi magasabb rendű, mintegy krisztusibb természete kizárttá teszi a Martin és a belemenősebb lányok közötti csupáncsak kapcsolatot. Ilyesfajta trendibb, modern lány a Zsabó nevezetű, és a két másik barátnője, a Székelyföldről, illetve a Partiumból elszármazott Lucy és Brunella.

Martint csupán az irodalomnak él, szorgalmasan körmöli újabb és újabb novelláit, amelyeket azonban még senkinek sem mutatott meg s nem is olvasott fel. Ki tudja, meddig menne így ez a játszadozás, a véget nem érő új rokokókeringő, amely nyomokban még egy fordított eastwicki boszorkányokra is emlékeztetne, ha a lányok 2018 nyarán nem tennének egy erdélyi körutazást, s bár a fiút szintén hívják, ő elsápadva mond nemet, megrémülve a váratlan lehetőségtől. A távollét azonban egyre jobban ráébreszti Judit iránti szerelmére, és a lányok hazaérkezését követően végső elhatározásra jut: felolvassa neki eddig félve titkolt novelláit. Minderre egyetlen éjszakán kerül sor.

Egy idő után már nem is Martin olvas a lánynak, hanem fordítva, Judit feledkezik bele a prózák lírai gyönyörűségébe.

Az írások között vannak teljesen új, kötetben eddig még nem olvasható darabok, mások viszont már valahol megjelentek. Utóbbiak közül kiemelkedik a Gólyaavatás/68, amely az Aranykori tekercsek című nagyregény betétjeként látott napvilágot 2003-ban. Pósa feltehetőleg fontosnak ítélte, hiszen ebben az elbeszélésben a hatvanas évek lelket nyomorító besúgói világát írja le nagy láttatóerővel. Az újak között a legerősebbek a mában játszódóak, a munka nélkül vagy feketemunkából vergődő lecsúszottak, az elhagyatott falukból a jobb élet reményében a fővárosba költöző kisemberekről szólók. Ilyenek a Dromedár, vagy A kártya, avagy úgy kell magának, miért nem vágta szájon című. Szinte automatikusan merül fel a kérdés, és Pósa fel is teszi, hogy melyik világ volt a jobb, a kilencven előtti vagy a mostani, a rendszerváltozás utáni, és egyértelműen az utóbbi mellett teszi le a voksát.

Egyszerű lenne ezúttal Petőfit idézni: „Fázunk és éhezünk, S átlőve oldalunk, Részünk minden nyomor… De szabadok vagyunk!”, ám tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó. A kádári látszatjólétnek anyagilag a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején ittuk meg az árát – bizonyos vonatkozásaiban, mint az ország eladósodása a mai napig tartóan –, a hamis összekacsintásnak pedig ki tudja, meddig lesz még nyoma a lelkekben.

Pósa esetében pedig muszáj beszélni a politikáról, hiszen ezt a témát ő maga is nagyon fontosnak tartja, könyveiben rendre felmerül a mostani kormány melletti elkötelezettsége. Még úgy is, hogy vannak teljesen politikamentes parabolái, mint Az újkori evangélista első próbatétele című elbeszélés. Ebben az írásban a tréfás nevű Fesketosz Máté arról elmélkedik, hogy az embernek vissza kellene térnie az édeni, a paradicsomi állapotokba, amikor még szavak nélkül beszélgethettünk a keresztény Istennel. „Nem kell mindent kimondani. Egy más világbeli lény lelkével kellene a dologhoz közelítenetek, vagy nagyon is evilági nyitott lélekkel. Ahogy Ő, a MESTER tette annak idején.”

Pósa egyik televíziós nyilatkozatát idézve ezt a paradicsomi személyes kapcsolatot herdálták el ősszüleink, Ádám és Éva, ám ezt kaptuk vissza az üdvtörténetben. Jézus Krisztus, Isteni Atyjával egylényegű, egyszülött fia azért halt meg emberként a keresztfán, hogy szenvedéseivel, halálával és feltámadásával utat nyisson az embernek az örök életre és a szeretetre. Ám erre csak akkor válunk méltóvá, ha bűneinket megbánva még ezen a földön próbáljuk megvalósítani ezt az aranykori, édeni teljességet.

Ahogy teszik ezt a regény befejezésekor és utána is Pósa Zoltán megváltásregényének ifjú hősei, a bibliai nevű Judit és Martin.

Pósa Zoltán idén szeptember 6-án lesz 72 éves. Húsz évet helyből letagadhatna, ami külsődleges dolognak tűnhet, de hozzá tartozik (Jókai Annát idézve) az „örökifjú Pósazoltániság” habitusához. Ha a három fordítását nem számítjuk, harminchárom önálló könyvbe, több mint száz társzerzőként jegyzett kötetbe, több mint négyezer lap- és folyóiratba foglalt eddigi életművéről jómagam monográfiát írtam (Gáspár Ferenc: Pósa Zoltán, akinek nyitott könyv az élete, Coldwell Könyvek, 2016). Az általam vezetett műhelyben két kiadásban is megjelentettem a Pósa Zoltán breviáriuma (Coldwell 2009, 2011) című Pósa-olvasókönyvet, mert a magyar irodalom egyik legjobb, legjelentősebb írójának tartom, aki szépprózában, lírában, irodalomtörténetben, kritikában és számos keresztény szellemiségű lap (Film Színház Muzsika, Magyar Nemzet, Pesti Hírlap, Napi Magyarország, Új Magyarország, Magyar Demokrata, Magyar Fórum, Aprószentek, Reformáció, Magyar Hitvallás stb.) főmunkatársaként újságcikkekben vált a magyar irodalom élő klasszikusává. (Pósa Zoltán: Az ezerkettedik, avagy az első éjszaka. Coldwell Könyvek, 2019).