– Reményik 130 –
Hogyha álmodott, csakis Erdélyt látta,
jóllehet szíve teljességre vágyott,
és lelke mélyén körbe-körbe járta
a szétszaggatott Nagy Magyarországot.
Tudta, vérei északon és délen
attól szomorúak, mint ő keleten
– kemény idő jár és fagyos, mint télen –:
„Hazátlanná lettél! – ne mondják nekem!”
Fájt a népe sorsa, vérzett a szíve,
bízott volna vakon, de nem volt kibe,
elsírta bánatát Istene előtt,
csak a hite adott élni még erőt:
mi összetartozik, egymásra talál,
élet vár népünkre, nem a rút halál.
- november 6.
Beküldte: Baricz Lajos plébános, költő, Marosszentgyörgy
