Menü Bezárás

Emlékezzünk: százharminc éve született Reményik Sándor

Reményik Sándor, a két világháború közötti erdélyi líra kiemelkedő egyénisége 1890. augusztus 30-án született Kolozsváron, evangélikus családban. Életútja teljes egészében szülővárosához kötődik. „Az építész fia” anyai elődeitől a ’48-as eszményeket kapta örökségül, erdőmester nagyapjától pedig a természetszeretetet. Középiskoláit a Református Kollégiumban végezte, felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg, ám szembetegsége miatt ezt nem fejezte be. Ezek után hivatalt sem vállalt, ugyanis építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette, hogy függetlenül, 1916-tól kezdve kizárólag az irodalomnak éljen. Már joghallgató korában cikkei jelentek meg a Dobsina és Vidéke, majd az Ellenzék, az Erdélyi Lapok, a Kolozsvári Hírlap és más újságok hasábjain. Első verseit a Hét és az Új Idők közölte 1916-ban. Jellegzetesen „századvégi” költeményekkel jelentkezett. Életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Az ő szerkesztésében 1921-ben indul meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyen a legnehezebb időkben dolgozott. E körül alakult ki az erdélyi irodalom. Első verseskötete, a Fagyöngyök (1918) a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos költőre vall. Erdélynek Romániához való csatolása mély megrendülést jelentett a fiatal kolozsvári költő számára is. Kétségbeesetten látta, miként menekülnek ősi szülőföldjükről százezrek, miként hagyják el verejtékes munkával teremtett otthonukat. Az 1918 után Végvári álnéven megjelent köteteiben (Mindhalálig, 1918; Végvári versek, 1918–1921) a kisebbségbe szorult erdélyi magyarságot buzdította kitartásra, a szülőföldön maradásra.

Lírája az 1920-as évekre forrott ki igazán: versei bővelkednek a természeti képekben, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre és felbukkan benne a humor is. Fontos szerepet játszik bennük a szimbolizmus. A régebbi és új verseiből összegyűjtött A műhelyből (1924) című kötet darabjai a költői alkata és a kényszerűen vállalt szerep összeférhetetlenségéről vallanak.

A betegségekkel küszködő költő a vallásban keresett menedéket. Istenes verseit Kenyér helyett (1932) címmel rendezte sajtó alá. Az 1930-as években a transzszilván szellem kiemelkedő képviselőjévé vált, új programját a Romon virág (1935) című kötetében fogalmazta meg. E kötet egyik ciklusában kapott helyet napjainkban is egyik legismertebb, legtöbbet idézett, 1931-ben írott verse, az Ahogy lehet. A sorsvállaló közéletiség programját fogalmazta meg itt politikai realizmusról és elkötelezettségről tanúskodó tisztánlátással.

1940 decemberében a Pásztortűz tematikus számmal köszöntötte ötvenéves főszerkesztőjét. Egy esztendő múlva, 1941 decemberében a folyóirat újabb összeállítással jelentkezett olvasói előtt: ezúttal a súlyos betegségtől meggyötört, szülővárosában, október 24-én elhunyt Reményik Sándortól búcsúztak pályatársai, hű barátai. A híres Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírfelirata hűen tolmácsolja életének egyetemes érvényű tanítását: „Egy lángot adok, ápold, add tovább…”

Hagyatékának legjelentősebb részét a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára őrzi. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, olasz, román, svéd, szlovák és horvát nyelvekre fordították le, összes verseit 2005-ben a Luther Kiadó, a Polis Kiadó és a Kálvin Kiadó jelentette meg két kötetben.

Összeállította: Horváth Enikő

A fényképet Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Csendes csodák című albumának borítójáról kölcsönöztük.

A költő születésének 130. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázati felhívásunkat elolvashatja ITT.