Ez év (2025) május 31-én a mariazelli bazilikában koncelebrált szentmisével és szoboravatással emlékeztek Mindszenty József bíboros-hercegprímásra a környező országokból érkezett zarándokok százai. A szentmise szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök volt. A következőkben szentbeszédéből a magyar nyelven elhangzott gondolatokat olvashatjuk.
Főtisztelendő Bíboros Úr, Nuncius Úr, Érsek Atyák, Kedves Zarándokok!
Jézus szavait hallottuk: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, boldogok az irgalmasok, a tiszta szívűek, boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.”
Mennyire igazak ezek a jézusi szavak Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros életére is!
Szülőfalujának, Csehimindszentnek nevéből vette a Mindszenty nevet, amelyet a németesen hangzó Pehm helyett tiltakozásul a náci és a nyilas ideológia ellen választott. A mindenszentek tiszteletére felajánlott szentmise szokásos evangéliuma milyen prófétai módon igaz Mindszenty bíborosra! Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért.
1948. november 18-án – készülve a hamarosan valóban bekövetkezett elfogatására – ezt írta az ország népének: „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos. Nem vádolom vádlóimat… Szívből megbocsátok nekik. Ha a helyzetet időnként megvilágítani kényszerülök, az csak nemzetem feltörő fájdalma, kicsorduló könnye, megrázó igazsága.”
Mindszenty bíboros atya szilárdan állt a történelem egy nagyon nehéz évszázadában. Abban a XX. században, amikor Európát két világháború, valamint a náci és a kommunista diktatúra borzalmai pusztították, amikor a magyar népnek át kellett élnie a trianoni békediktátum fájdalmát, az 1956-os szabadságharc vérbe fojtását. Hogyan tudott ő megállni ebben a rettenetes történelmi viharban, honnan merítette ehhez az erőt, hogyan lett támasza és iránymutatója, prófétája és reményt adó apostola emberek millióinak?
Az első erőforrása a szülői ház volt, amelyről emlékirataiban így írt: „Szülői házam az imának és az erényes életnek melegágya volt, és ennek a csendes falusi otthonnak a melegét, fényét édesanyánk sugározta ránk.”
A csehimindszenti családi otthonban hetente kétszer böjtöltek, esténként térden állva mondták a közös imádságot.
Az édesanya hite, imádsága és szeretete Mindszenty atya egész életét végigkísérte. Az emlékiratokban azt írta az édesanya börtönben tett látogatásairól: „Kifényesedett a vörös minisztérium, a börtön, a fegyház: hitétől, könnytelen arcától, lelki erősségétől.” De döntő befolyással van Mindszenty bíborosra az édesapa alakja is, aki községbíró, közgyám, az iskolaszék és az egyházközségi képviselőtestület elnöke is volt. Felejthetetlen élmény számára, amikor édesapjával hajnalban, szinte lopva indultak a szekérrel, hogy szabadon adhassák le a szavazatukat. Édesapja azon a hajnalon ezekkel a szavakkal adta a kezébe a nemzeti színű zászlót: „Úgy markold, Jóska, ezt a zászlót, hogy se ember, se vihar ki ne tépje a kezedből!” Vannak-e ma is ilyen családi otthonok, amelyek az ima és az erényes élet bölcsői?
Ha szeretnénk Mindszenty József bíboroshoz hasonló mai fiatalokat, ahhoz kellenének Borbála nénihez hasonló sugárzó édesanyák és Pehm Jánoshoz hasonló jellemes, hazájukat szerető, mélyen hívő és igazi példaképként élő édesapák.
A családi otthon mellett Mindszenty bíboros atya szilárd helytállásának második oszlopa és forrása a fáradhatatlan lelkipásztori munka volt. Már káplánként ezt az intést kapta Mikes János püspöktől: „Ne dolgozz annyit!” Még csak felsorolni is nehéz mindazt, amit zalaegerszegi plébánossága alatt alkotott. Zalai püspöki biztosként tizenkilenc templomot és kilenc iskolakápolnát építtetett fel, nyolc egyházi iskolát, három kollégiumot és egy idősotthont hozott létre. Minden szerdán fogadta a város szegényeit, feljegyezte a kéréseiket. A házapostolok azután meglátogatták a rászorulókat, és tűzifával, élelemmel, ruhával segítettek. Minden évben harmincöt diák taníttatását ő fizette. A zalaegerszegi híveit mind név szerint ismerte.
A második világháború utáni bérmaútjai előtt a plébánosok lelkére kötötte, hogy az ebéd egyszerű legyen, csak egy tál étel, mert az ország is éhezik. Ha valamelyik atya nem értette ezt meg, és bőséges ebédet készíttetett, Mindszenty bíboros a leves után felállt az asztaltól, imádkozott, és kiment a temetőbe a papi síroknál imádkozni.
Azt vallotta: „Ha karitász van bennünk, akkor áttüzesedik minden gondolatunk.” A veszprémi püspöksége alig másfél éve alatt szintén új plébániák egész sorát alapította és tizenegy új katolikus iskolát tudott létrehozni. Máriaremetére több mint százezer férfi élén vezetett gyalogos zarándoklatot, az általa meghirdetett és vezetett Mária-év eseményein pedig összesen mintegy négy és fél millió ember vett részt.
Vajon vannak-e ma hozzá hasonló fáradhatatlan lelkipásztoraink, akik magukat nem kímélve mindent megtesznek a rájuk bízottakért, akik segítik a szegényt, akik kiállnak a gyönge és az üldözött mellett, akik bátran és csonkítások nélkül hirdetik az evangélium igazságát, akkor is, ha nem taps érte a jutalom?
Mindszenty József bíboros atya szilárd, rendíthetetlen kiállásának volt egy harmadik forrása is: a mély hit, az imádság, az aszkézis. Nagyböjt idején hetente kétszer kenyéren és vízen böjtölt. Igen gyakran az ágya mellett a földön aludt. Naponta másfél órát imádkozott. Gyónásait, amíg tudta, mindig térden állva végezte.
Ennek a mély hitnek kikerülhetetlen része volt az igazsághoz való ragaszkodás és hűség. Mindig megvédte azokat, akiket jogtalanul bántottak vagy megsértettek. Védelmére kelt az iskolában kigúnyolt cigánygyereknek és tüntetőleg együtt sétált vasárnap délutánonként a zalaegerszegi rabbival. Szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen és követelte a zsidóüldözés megállítását. A kommunista diktatúra kiépítésének éveiben a végsőkig igyekezett megvédeni az egyházi iskolákat és az egyház szabadságát. Azt írta az Emlékiratok végén: „A számkivetésben sem érzek keserűséget. A hit állandó öröme indít arra, hogy dolgozzam a lelkekért.”
Vajon van-e hasonlóan erős, a szenvedések között is örömet adó hitünk? Vajon tudunk-e áldozatot hozni érte, böjttel, kitartó imádsággal ápolni és erősíteni? Tudunk-e mi is az igazság tanúi, a gyönge védelmezői lenni?
A kommunista pártállam nem tűrte sokáig Mindszenty bíboros sziklaszilárd kiállását. Tüske volt ő a minden hagyományos értéket letaposni akaró diktatúra szemében.
Ahogyan Lengyelországban Boldog Stefan Wyszynszki bíboros, Jugoszláviában Boldog Alojzije Stepinac bíboros, Csehszlovákiában Jozef Beran bíboros sorsa üldöztetés, börtön és Stepinac bíboros esetében a halál lett, úgy Mindszenty bíboros sem kerülhette el a vértanúsorsot. Rákosi Mátyás 1948. december 16-án Moszkvában kapta meg Sztálintól az egyetértést ahhoz, hogy lesújtson rá. Az elfogatását követő hetekben Mindszenty bíboros a poklok poklát járta végig. Ezt írta később: „Én láttam a mennyezetig vérrel befrecskelt pincéket, a vízvezeték csöveire akasztottakat, hallottam a teherautók motorjainak berregését a halálpincék előtt, hogy a megkínzottak segélykérést ne hallják künn… A vörös börtön kapuja a vörös pokolnak…” A kirakatper előtti hetekben az ételébe idegrendszert károsító mérgeket kevertek, éjszakánként órákon át verték, megalázták, nem engedték egy percre sem aludni.
Amikor azután 1956-ban, a szabadulása után megszólalt a rádióban, az egyik legelső mondata mégis ez volt: „Senkivel szemben nem őrzök haragot a szívemben.” Az egyik papja, amikor meglátta az arcát a szabadulása után, ezt mondta: „Mindszenty a börtönben szent lett.”
Most, ötven évvel a halála után, amikor az általa annyira szeretett Mariazellben, ahol a teste 1991-es újratemetéséig nyugodott, szobrot állítunk a tiszteletére, engedjük, hogy népünk és egyházunk vértanúsorsú apostola szóljon hozzánk, engedjük, hogy életének üzenete szíven találjon minket. Ha szeretnénk ma is szilárd és egyenes jellemű, alkotni és adni képes, hittel teli fiatalokat, ha szeretnénk odaadott életű, hiteles és fáradhatatlan lelkipásztorokat, ha szeretnénk az evangéliumot bátran megvalló és a szerint is élő világi keresztényeket, akkor meg kell tanulnunk Mindszenty atya életéből azt a három oszlopot, azt a három forrást, amely őt táplálta és éltette. Elsőként a hittel és szeretettel teli családi otthont. Másodszor a fáradhatatlan munkát és tenni akarást Istenért, a hit továbbadásáért, a szegényekért. Végül pedig a mély és örömteli hitet, az aszkézist, a kitartó imádságot.
Család, odaadó munka és imádság – ez volt Mindszenty bíboros életének három oszlopa és ez az ő üzenete ma a mi számunkra. Ha a Rieger Tibor által készített szoborra tekintünk, amely minden külsődleges gesztus nélkül a fidelissimus pastor, a leghűségesebb pásztor egyéniségének belső forrását, békéjét és szilárdságát sugározza, akkor engedjük, hogy a szobor és általa Mindszenty bíboros szóljon hozzánk. Legyen újra szent a családi otthon: az élet, a hit és a szeretet bölcsője! Legyünk újra tenni, alkotni képes magyarok, akik letesznek valamit a közös asztalra, nem mert megfizetik, nem mert megtapsolják, hanem felelősségtudatból, nagylelkűségből! És legyünk ma újra az imádság nemzete! Ha így teszünk, akkor van jövőnk, mert sziklára építünk. Ezek nélkül viszont nincs megújulás.
Őszinte megtérés, ragyogó családok, hiteles és odaadott életű lelkipásztorok, élő keresztény közösségek nélkül nincs jövője a magyar kereszténységnek, a magyar kultúrának, de az európainak sem. Mindszenty bíboros prófétai üzenete ébresszen, ihlessen, mutasson utat mindannyiunknak!
Felvidéki zarándokok Puss Sándor SJ atya vezetésével
Fényképek forrása: Laskai Osvát Antikvárium, Esztergom
