Kedves Tanár úr!
Amit az egyházmegyéért, épületeinkért, a teológiáért, Isten dicsőségére és népünk szolgálatában tettél, azt már sokan megköszönték és mindnyájan hálásak vagyunk érte. Aranymiséden én most volt tanítványaid nevében szeretnék köszönetet mondani. A négy erdélyi egyházmegye papjainak több mint felét te is tanítottad. Hálát adunk a Mindenható Istennek, és köszönjük neked, hogy számunkra példakép voltál és maradtál. Azzal a Márton Áron-i tartással, gerincességgel, amellyel erkölcsteológiai tanárként, vicerektorként emberi módon, őszinte közvetlenséggel beszéltél kínos és nehéz témákról. Azzal a gyakorlati érzékkel, amellyel tanári és gondnoki minőségedben bemutattad, hogy a lelkipásztor legyen jó gazda, aki kincseiből régit és újat vesz elő. Neki nemcsak Isten igéjét kell hirdetnie, hanem, mint Krisztus Urunknak, ha szükség, az öt árpakenyeret is meg kell szaporítania és enni adnia elcsigázott híveinek. Azzal az emberséges, meleg lelkű szeretettel, amellyel gondjaikat orvosolni lehet.
„Móresre” tanítottál, a krisztusi etikai kódexre: hogy legyünk igazságosak és irgalmas szívűek. Ahogyan tette Ligouri Szent Alfonz vagy Bernard Häring. Megtanultuk tőled az epikeiat, – a méltányosságot – alkalmazni, megtanultuk az árnyalt helyzetfelismerést, a problémakezelés keresztény leleményességét, az igényességet magunkhoz és az elvégzett lelkiismeretes munkához. Miközben azt is megmutattad, hogyan lehet Krisztus papja egyszerre székely, Istenszerető és világra nyitott, egyetemes, katolikus kitekintésű.
Köszönjük neked az egyenességet, amellyel kiálltál, harcoltál értünk akár az egyházi, akár a világi hatóságok előtt, és azóta se engedted, hogy gerinced megroppanjon. Köszönjük neked azt a nagy ívű, távlatokban gondolkodó, felelős magatartást, amellyel akarva-akaratlan tanítványaid nemzedékeinek jellemét is formáltad, és beléjük csöpögtetted az irgalmasságot, a rugalmas, megértő emberség találékony útjait. A te példádon láttuk, hogyan ismerhetők fel az idők jelei, hogyan lehet a pap kreatív a zord körülmények és a szűkre szabott lehetőségek között is. Köszönjük neked azt a munkastílust, amellyel megmutattad, hogy a Lélek ajándékait nem kell kitalálni, mert ott rejtőznek szívünk mélyén, csak hagynunk kell kiáradni azokat, megnemesítve magunkat s ezáltal a ránk bízottakat is.
Köszönjük, hogy minden tanár-diák távolság, tekintélytisztelet ellenére közel engedtél magadhoz, és empátiával, ráérzéssel észrevetted a bennünk rejlő talentumokat, segítettél felszínre hozni és a közösbe tenni azokat. Hiszen nemcsak a vizsgákon, de a közös munkaalkalmakkor, az építkezések alatt, a nyáriegyházas, laza együttléteken felszabadító erőként, kegyelemként éreztük jelenléted, és úgy is éltük meg, hogy: nem leereszkedsz hozzánk, hanem felsegítesz a Krisztus-i eszményhez, és közvetett módon ezzel felnőttségünkhöz, emberi, férfiúi érettségünkhöz is hozzájárultál.
Adjon az Úr még sok kegyelmi tapasztalatot, élményt a nyugdíjas évek alatt is, hogy élvezhesd munkád beérett gyümölcsét, Isten áldását életedben.
Ad multos annos!
