Menü Bezárás

A magyarság múltja, jelene és jövője az Úrban (Regnum Marianum – Próféciák)

Dr. Vejkey Imre országgyűlési képviselő (KDNP), a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőjének előadása a Regőczi István-emlékkonferencián Kecskeméten 2024. szeptember 26-án

Tisztelt Polgármester Asszony, Kedves Klaudia! Tisztelt Herczegh Anita Elnök Asszony! Kedves Judit Asszony mint szervező! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!

Úgy gondolom, hogy köszönthetlek úgy is Benneteket, hogy Szeretett Testvéreim az Úrban, mert a mi Urunk Jézus Krisztus azt mondta, ha ketten vagy többen összegyűltök a nevemben, akkor, ott, köztetek vagyok! Márpedig mi ma Jézus Krisztus nevében gyűltünk össze! Ha pedig ez így van, akkor Ő köztünk van, s ezáltal mi mindannyian testvérként összetartozunk! Testvéri szeretettel köszöntelek hát Benneteket, itt Kecskeméten a Városháza Dísztermében, Regőczi István, az Isten Vándora emlékkonferencia alkalmából!

Testvéri szeretettel köszöntelek benneteket annak a Magyar Parlamentnek és Kormánynak a nevében, amely Európa őrállójaként most is szabadságharcát vívja, amely hisz abban, amit Schumann mondott: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!”

Ezékiel próféta könyvében olvashatjuk, hogy ha az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, akkor Isten tőle kéri számon az elveszett emberi életeket.

Mi megfújtuk a kürtöt, figyelmeztettük a népet!

Figyelmeztettük népünket arra, hogy a progresszív liberális-marxista laboratóriumokban kifejlesztettek egy vírust, amelyet most a palackból Magyarországra, Európára és a világra szabadítanak!

Ezen vírusnak csak egy ellenszere van, mely hármas összetételű: a hit, a remény és a szeretet!

Figyelmeztettük népünket arra is, hogy a sötétség erőivel szemben küldetésünk van, s ezért igaztalan támadások céltáblái leszünk, de nekünk, magyaroknak akkor is, mindezek ellenére is mindent ki kell állnunk az Úr mellett, hogy beteljesítsük azt a tervet, amit megálmodott rólunk!

Mindez azt jelenti, hogy a harc, amit vívunk, szellemi síkon zajlik, amelyben mi a sötétség erői ellen küzdünk, hogy végül a győzelem diadalívén vigyük át nemzetünket!

Sir John Bowring híres angol diplomata azt mondta rólunk, magyarokról, hogy:

  • a magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza, arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek,
  • a magyar nyelv több, mint nemzeti önállóság, több mint függetlenség, a magyar nyelv és identitás egy csoda, olyan csoda, amit ha valaki megfejt, akkor isteni titkot fog analizálni!

Ne feledjétek, Szent István királyunknak II. Szilveszter pápa nemcsak a Szent Koronát küldte, hanem az apostoli keresztet is, amely által a Szentatya azt fejezte ki, hogy „bár én vagyok az apostolok utóda, de te magad vagy az apostol”!

Mit jelent számunkra ez az „Apostoli Magyar Királyság”? Azt, hogy

Magyarország ezer éve egy kapu, amely elválasztja egymástól a profánt és a szentet, s amely figyelmezteti a nemzeteket arra, hogy ne önmagukba, hanem Isten hatalmába és kegyelmébe vessék minden bizodalmukat!

Figyelmeztet továbbá arra bennünket, magyarokat, hogy

a ránk hagyományozott keresztény tanítás védelme és továbbadása őriz meg minket!

Figyelmeztet bennünket arra, hogy

nekünk az élő Evangéliumot kell a gyakorlatban megvalósítanunk, mert az „Apostoli Királyság” által mi az isteni akarat tárgyiasult megjelenítői vagyunk!

Ne veszítsük hát el a bizodalmunkat, ha nem egyből nyerjük el a győzelem pálmáját, mert az csak annyit jelent, hogy Hazánknak és egyénileg nekünk is még további küldetésünk van a hűségben és a nagylelkűségben!

Szeretett Testvéreim! Mindannyian küzdelemben vagyunk és küzdelem előtt állunk, hogy a döntő pillanatban ne bukjunk el, hanem átlépjünk majd az örökélet kapuján!

E küzdelem közben üdvösségünk ellenségei – hamis érvekkel és csalárd módon – ránk támadnak, el akarva távolítani minket a hittől és az alázattól!

De mi álljunk meg szilárdan!
Álljunk meg szilárdan akkor is, ha a világ minden nemzete elfordult Istentől!
Álljunk meg szilárdan akkor is, ha a hazugság atyja bekebelezte már csaknem az egész világot!
Álljunk meg szilárdan, s mondjuk ki, amit a mi Urunk Jézus Krisztus mondott: „Távozz tőlem, sátán!”
Álljunk meg szilárdan, s higgyünk az Anyaszentegyházban és abban az Igazságban, amit képvisel!

Szeretett Testvéreim! Ne feledjétek, csaknem ezer évvel ezelőtt államalapító Szent István királyunk is így tett! Szilárdan megállt! Amikor már közel érezte az Úrhoz való szólíttatásának idejét, 1038. augusztus 15-én esztergomi palotájába hívatta az országnagyokat és a püspököket. Először az utódlásról állapodott meg velük, majd az igazságos és hitből való kormányzásra intette őket. Végül felajánlotta az Országot! Utolsó szavai ezek voltak, amire a körülötte állók mind-mind egy-egy Áment mondtak: „Ég Királynője, e világ dicséretes újjászerzője, végső könyörgésemben a szentegyházat a püspökökkel és a papsággal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom, nékik utolsó Istenhozzádot mondva a Te kezedbe ajánlom az én lelkemet.” Az országot nem a német–római császárra vagy a bizánci császár oltalmára bízta, hanem Szűz Mária pártfogásába ajánlotta. Mindez azt jelenti, hogy Magyarország szuverén, független ország, pártfogója a Patrona Hungariae, így született meg a Regnum Marianum!

Ne feledjétek, a jövőben, amikor Isten ítélete betelik a világon, az Úr Magyarországot mint Regnum Marianumot példaként akarja felmutatni, hogy ahol hűségesek Hozzá, ott megmenekülhetnek a bűn következményeitől!

De ahhoz, hogy a megtért újkori Ninive legyünk, őszinte megtérésre és sok-sok imára van szükség, többre, mint amennyit most imádkozunk!

Urunk, adj nekünk mindehhez megtisztult szívet, hogy megértsük és megtartsuk Szent István királyunk utolsó szavait! Mondjunk erre mi is egy-egy Áment!… Ámen!

Szeretett Testvéreim!

Szent Lukács könyvéből ismerjük a tanítást, hogy TE, Urunk, csak az alázatosakat magasztalod fel! Köszönjük Urunk, hogy ez Neked így tetszik!

Add, hogy legyen nekünk is a Te igéd szerint!
Add, hogy legyünk a remény jele és maga az új evangelizáció!
Add, hogy jobbá tegyük a világot és visszavezessük a halál kultúrájából az élet kultúrájába!
Add, hogy bátran hirdessük, hogy minden emberi élet Isten álma, s ezért minden emberi életet védeni kell: a fogantatástól a természetes halálig!
Add, Urunk, hogy Igéd örök magva általunk minél több emberben találjon jó földet!

Ehhez pedig az kell, hogy mi magunk is hirdessük az Evangéliumot, vagyis magunk is vessük Isten igéjének magvát!

Vessük akár alkalmas, akár alkalmatlan, ugyanis a mag kihajtása már nem rajtunk múlik, az már a magvető tudta nélkül történik! Nekünk csak vetni kell, a többit az Úr adja!

Szeretett Testvéreim, ne feledjétek,

ha mi magvetők vagyunk, akkor egyben az Atya igaz gyermekei is vagyunk! Ehhez pedig nem kell mást tennünk, csak engedelmeskedni kell, engedelmeskedni Neki! Ez az engedelmesség nem rabság, mint ahogyan a Sátán mondja, hanem szabadság! Maga az igazi szabadság, ugyanis ha az engedelmesség által Isten fiai vagyunk, akkor éppen ezért szabadok is vagyunk a lélekben és az igazságban. S csak ez a szabadság vezet bennünket az üdvösségre!

Ezt a szabadságot pedig senki nem veheti el tőlünk, csak mi magunk adhatjuk balgán fel egy tál lencséért!

Szeretett Testvéreim! Fontos, hogy itt Kecskeméten és

minden településen a Kárpát-medencében a mi Urunk vérével megpecsételt szövetség tagjaként bátran kiálljunk keresztény értékeink mellett, bátran kiálljunk amellett, hogy Isten a történelem Ura, s életünk első és utolsó pillanatának is az Ura!

Urunk, mi és általunk a magyar nemzet kiáll melletted!

S míg mi kiállunk melletted, addig „filiszteusok seregei” törnek ránk az egykor szebb napokat látott atlanti-világból: trónfosztásodat követelik és a mammont ünneplik!

Az új „mainstream” már Góliáttá nőtt, és démonizálni akarja az általad megváltott világot! De mi, magyarok, mi Dávidként itt vagyunk és feltartóztatjuk őket!

Urunk, a Góliát zászlaján mindaz, ami előtted bűn és szégyenletes, az ott előremutató: a gender, az abortusz és az eutanázia! Sőt a Góliát birodalmában nemcsak a bűnből ácsolnak zászlós erényt, hanem ott az erényt már bűnként üldözik! Ez antitézise mindannak, ami számunkra a TE nagybetűs Igazságodat jelenti!

Szeretett Testvéreim! Ne feledjétek, az egykori Babilon, az ókori világ egyik legnagyobb hatalma is így tett, de most por és hamu, mert lerombolta a jeruzsálemi Templomot! Ugyanígy rombolják ma is Templomainkat! A fizetség nem marad el!

Ne feledjétek, a próféciák megbízható ígéretek! Minden be fog következni, csak mi legyünk a hitben és az alázatban kitartók!

S vannak újkori próféciák is:

  • Elke Mölle, az augsburgi Imádság Háza elnöke azt mondta, hogy Magyarország az Úr szemében azért nagy, mert Trianon ellenére tágassá teszi az Úr sátrát! Azt mondta: Látlak titeket a Lélekben. Sok nehéz lelki fegyverrel vagytok felszerelve, veszélyesek vagytok az ellenségre. Bátrak vagytok, merészek, és soha nem adjátok fel.
  • Jim Blount atya, amerikai pap, exorcista azt mondta nekünk: a kommunizmus keleti démonát már leráztátok! De most Nyugatról egy nagy, rejtőző kígyó formájában a kommunista metódus, liberál-marxista tanok alatt újra a Kárpát-medencébe tévedt, hogy visszavegye hatalmát. De az Úr ezt nem akarja! Akik pedig ezt akarják, azok az Úr ellen cselekszenek! Ezért ti minden támadás ellenére ebben a szellemi harcban maradjatok az Úr oldalán s az Ő jelében győzni fogtok!

Urunk, mindez arra indít bennünket, hogy szembeszálljunk az új Babilonnal, mely összetöri oltáraidat és rájuk tapos, mely frigyre lépett a bűnnel és a sötét oldal minden seregével, hogy foglyul ejtse az embereket, az istentelenséggel és a gonoszsággal táplálja őket!

Urunk, mi, magyarok nem hódolunk be az új Babilon előtt, mert hiszünk Benned, s a zászlónkra tűzött kereszt erejében, mely kiolt minden bűnt és gonoszságot!

Add, Urunk, hogy ebben a küzdelemben is a Te lángodat, az igaz szabadság lelkét hordozzuk! Áldj meg bennünket, áldd meg lépéseinket! Add, hogy leheletedet homlokunkon hordozzuk!

Szeretett Testvéreim! Végül engedjetek meg egy történetet, ha már próféciákról beszéltem! Nemrég San Giovanni di Rotondóból érkeztem haza, Szent Pio atyától. Ne feledjétek, Ő, a csodatévő kapucinus szent nagy tisztelője volt a magyar nemzetnek! Próféciája a világban betöltött szerepünkről pedig így hangzott: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Testvéreim, kérjük hát erősebben nagyhatalmú őrangyalunk oltalmát országunkra, mert a gonosz új világrendet akar, aminek hazánk a gátja!

A közbenjárókon keresztül az Úr meg fogja menteni az országunkat, csak imádkozzunk, imádkozzunk minél többen és minél erősebben!

S a történet, amit ígértem: Mindszenty bíboros úrról és Szent Pio atyáról szól. Magyarország prímását a kommunisták, csak azért, mert hitt az Úrban, börtönbe vetették, s azt hitték, megfosztották mindenétől, amivel a hitét tudná gyakorolni! Bár a testét megtörték, de a lelkét nem tudták megtörni! A börtönben imádkozott, és legjobban nem a fenyítések sebei fájtak neki, hanem az, hogy nem jutott az Eucharisztiához!

Az imája meghallgatásra talált, San Giovanni di Rotondóban Pio atya úgy döntött, hogy meglátogatja a börtönben senyvedő bíborost és szentmisét mutat be a cellájában!

Ez természetfeletti módon történt! Pio atya szenttéavatási eljárásában is dokumentálva van!

Pio atya úgy döntött, hogy több mint ezer kilométerről bilokálja magát a vasfüggöny mögé, s ott a fogvatartott bíboros cellájában Mindszentyt nemcsak meglátogatja, hanem szentmisét is bemutat! E szentelmények hozatalával felkérte Rita apácanővért, aki azt a rendfőnöktől elkérte… A rendfőnök nem tagadhatta meg Pio atya kérését, de mégis nehézséget állított, ugyanis a szentelményekkel együtt bezárkózott a saját szobájába! Rita apácanővér pedig a zárt ajtón keresztül ment be hozzá elvinni a szentelményeket, majd úgy is vitte vissza!

Megtörtént a csoda: a kommunista börtönben, az ő akaratuk ellenére, Pio atya – Rita nővérrel – Mindszentynél szentmisét mutatott be!

Mit jelent mindez? Azt, hogy Pio atya Mindszenty bíborossal misztikus, bilokációs kapcsolatban állt. Azt is jelenti, amiről már korábban beszéltem, hogy Pio atya kapott az Égiektől egy a magyarok küldetéséről szóló misztikus üzenetet, hogy megsegítse Mindszenty bíborost, Magyarország prímását, aki felkarolta a kortárs magyar apáca, Natália nővér kecskeméti látomásának ügyét!

Ne feledjétek, a Magyarországról szóló jövendölés beteljesedésének fontos feltétele volt a Normafánál a Szent Anna-réti kápolna felépítése, amelynek nagy pártfogója volt Regőczi István atya! Regőczi atya sajnos a kápolna felépítését már nem élhette meg. A Szent Anna-réti engesztelőkápolna építésének lángját Kocsis István atya vitte tovább, s a kápolna 2013. december 8-án, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának Ünnepén szenteltetett fel! Natália nővér az Úr Jézus szavait egyik látomásában így hallotta a kápolna kapcsán: „Miként a megváltás a betlehemi istállóból elindult, úgy fog elindulni Magyarországról az én nagy művem: a lelkek megszentelése, a sátán letaszítása, az én országomnak diadalmas uralma…”

Szeretett Testvéreim!

Ez azt jelenti, hogy az „Apostoli Magyar Királyság” ma is él, nem lehetett ezer év alatt sem eltiporni!
Ez azt jelenti, hogy a Királyok Királya készül visszatérni!
Ez azt jelenti, hogy mi, magyarok az őskígyó feletti harcban minden körülmények között az „Ég Királynője” népeként küzdünk!
Ez azt jelenti, hogy mi, magyarok a harcunkat Isten dicsőségre és embertársaink javára vívjuk!

Szeretett Testvéreim! A mai ünnepi konferencia kapcsán ezeket a gondolatokat helyeztem a szívetekre!

Végül pedig, mivel nemrég Garganóban jártam, Szent Mihály arkangyal kardcsapása nyomán, ezért kérlek benneteket, álljunk fel és mondjuk el együtt Szent Mihályhoz az imát:

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen
légy oltalmunk!
Esedezve kérjük:
„Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére
körüljárnak a világban,
Isten erejével
taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen.