Menü Bezárás

„Zengem, Uram, örök mélységedet” – Tamás József hálaadó szentmiséje püspökké szentelésének 25. évfordulóján

2022. március 6-án, Nagyböjt első vasárnapján mutatott be hálaadó szentmisét a zsúfolásig megtelt csíksomlyói kegytemplomban püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke. Az alábbiakban közreadjuk az ünnepelt elhangzott szavait.


Bevezető

Elkezdődött a nagyböjti szentidő. Hat héten át készülünk kereszténységünk legnagyobb ünnepére, a húsvétra. Mint jó keresztények vegyük komolyan ezt a szentidőt, üdvösségünknek ezt a nagy lehetőségét és használjuk fel a magunk és sokak lelki javára.

Huszonöt évvel ezelőtt március 1-jén szenteltek püspökké itt a kegytemplomban. Ezért akartam, hogy ezen a vasárnapon itt, a Szűzanya lábánál misézzek és adjak hálát a jó Istennek 25 évi szolgálatomért, és mindazért, amit e szolgálat által a jó Isten az ő népének adott.

Szeretném megköszönni a Jóistennek azt is, hogy sokakat adott és hozott utamba, állított mellém, akikért szintén hálásnak kell lennem. Mert vallom azt, hogy amivé lettem, s ami jó bennem, azt a Jóisten után szüleimnek, testvéreimnek, tanítóimnak, tanáraimnak, volt papjaimnak, jótevőimnek, barátaimnak, volt híveimnek, reám bízottjaimnak köszönhetem. Áldja meg ezért a Jóisten őket és fizessen vissza nekik minden jóval. Szeretettel gondolok püspökké kinevező Szent II. János Pál pápára, szentelő püspökömre, Jakubinyi György nyugalmazott érsek úrra.

De imáimba foglalom mindazokat, akik itt jelen vannak, adja a jó Isten, hogy a most kezdődő nagyböjti szentidő hozzon sok-sok lelkierőt is, lelki erősítést feladataink teljesítésére, küzdelmeinkre. S mivel napjainkat beárnyékolja nemcsak a járvány, hanem ez a háború is, ezért szeretnénk ebben a szentmisében azokért is imádkozni, azokról is megemlékezni, akik megszenvedték és megszenvedik a háborúnak a következményeit. Szeretnénk kérni a Jóistentől, a Boldogságos Szűzanya közbenjárására, hogy adjon békét. Adjon békét a mi szívünkbe, a mi lelkünkbe, adjon békét a mi közösségeinkbe, népünk életébe, de adjon békét a világnak is.


Szentbeszéd

Főtisztelendő Érsek Atya! Főtisztelendő Paptestvérek! Szeretett Jó Hívek! Nagyböjt első vasárnapjának olvasmányai több olyan feladatról is beszélnek, amelyeken keresztül e szentidőt nagyon jól kihasználhatjuk, megszentelhetjük, gyümölcsözővé tehetjük, értékesíteni tudjuk a magunk számára.

Az első olvasmányban az áldozathozatal bemutatásáról hallottunk. Az Ószövetségben sokféle áldozatot volt, amelyet a jeruzsálemi templomban mutattak be. Ezek között az áldozatok között szerepelt a véres áldozat, amelyben állatokat áldoztak fel a bűnök engesztelésére, a bűnök bocsánatáért Istennek. De ezek között az áldozatok között szerepeltek a zsenge áldozatok, amelyeket a termény legjavából mutattak be. És erről a zsenge áldozatról hallottunk az első olvasmányban. Isten megparancsolta az Ő választott népének, hogy amikor az egyiptomi fogságból való szabadulás után elfoglalták az ígéretnek a földjét, az első termésből, amelyet ott learattak, abból a zsengét áldozatul mutassák be hálaképpen Istennek. És azóta minden évben továbbfolytatódott ez a zsenge áldozat bemutatása.

Szeretett jó hívek, nem véletlenül olvastatja nagyböjt első vasárnapján Egyházunk a Szentírásnak ezt a részét. Annyi mindent kaptunk a Jóistentől, életet, erőt, egészséget, tehetséget, képességet, lelki, szellemi, anyagi javakat. Éppen ezért köszönetünkként nekünk is zsenge áldozatot kell bemutatnunk életünk különféle eseményeiben, különféle alkalmaiban. És ez a nagyböjti szentidő is ilyen, amikor zsenge áldozatott kell bemutatnunk az Úrnak. Ilyen zsengeáldozatunk lehet a mi buzgóságunk, amellyel tesszük a reánk eső feladatokat, a mindennapi kötelességünket. Ilyen zsengeáldozat az a három nagyböjti cselekedet, amelyet maga az Úr Jézus is a hegyi beszédben az emberek lelkére köt: a böjt, amelyet az ember vállal, úgy, ahogy azt az egyházunk bizonyos napokra előírja a mi számunkra, de ennél többet is, amit a szeretet diktál a mi számunkra. És ebben a böjtben, a hústól való megtartóztatásban, de sok más mindenben, amiről az ember lemond, különösen olyan dolgokról, amelyek próbálják elszakítani őt a Jóistentől, és így megsanyargatja azt a testét, amely állandóan követelőzik és bűnös ösztöneiben a rosszra hajt bennünket. Ilyen zsengeáldozat az imádság, amelyet az embernek mindennap kell mondania, hiszen mindennap kell Istennel való kapcsolatát ápolnia, de ebben a szent időben odaadóbban kellene tennie. Ilyen zsengeáldozat az alamizsnálkodás, más szóval a jócselekedeteknek a gyakorlása, amellyel az ember sok-sok jót tehet és tesz embertestvérei javára, különösen a rászorulóknak. Ilyen zsengeáldozat a kereszthordozásunk, amelyre így hív minket az Úr Jézus: aki utánam akar jönni, vegye fel mindennap az ő keresztjét s így kövessen engem. Mennyi, de mennyi minden adódik kisebb mértékben a mi számunkra, s amelyeknek az elvállalása, s amelyeknek a hordozása jézusi lelkülettel valóban zsengeáldozat a mi részünkről. És még mi mindent el lehetne mondani ezzel kapcsolatban. A lényeg az, hogy próbáljuk mi is megköszönni Istennek mindazt, ami tőle származik, és ami az Ő nagy kegyelmi ajándéka mindannyiunk számára, amelyben üdvösségünkről gondoskodik.

A mai evangéliumban a helytállást emelhetnénk ki mint zsenge áldozatot, amelyet meg kellene hoznunk mindennapjainkban. Az a helytállás, amelyekkel életünk megpróbáltatásaiban, nehézségeiben szembetaláljuk magunkat s különösképpen megkísértett voltunkban, hiszen a gonosz minket is éppen úgy megkísért, mint ahogy az Úr Jézust is. Jézust akkor ott csak három formában kísértette meg a gonosz. Úgy gondolta a gonosz, ahogy ezeken keresztül tudja Őt lábáról leszedni és tönkretenni azt a munkát, amit Jézus vállalt, s amiért erre a földre jött, hogy megváltásunknak a művét véghezvigye. Minket sokkal többféle módon kísért meg a gonosz, mert próbálja megkeresni azokat a gyenge pontjainkat, amelyeken keresztül a legmegsérthetőbbek vagyunk és amelyeken keresztül a legjobban tud leszedni a lábunkról. De a mi mai időnkben szeretném kiemelni azt, ahogyan ezt a mi mai világunkat próbálja Istentől elszakítani, mert legnagyobb problémája a mai idők világában az embernek az Isten mellett való kitartás, helytállás a keresztény értékekben és azoknak a megélésében, mert ebben akarja a gonosz elszakítani a mai idők emberét, hogy Isten nélkül szabadon élje a maga életét. A keresztény értékeinkhez való ragaszkodás, Isten melletti helytállásunk – ez az igazi zsengeáldozat a részünkről, amit Istenhez való hűségünkben adhatunk őneki. Erre hív bennünket ebben a szentidőben a mi Egyházunk, hogy helytállva a mi keresztény életünkben, Jézus példájára legyőzve a sátánt éljük a magunk mindennapi életét.

Ma arra gondolok, hogy 25 éve, amikor püspöknek szenteltek föl, vajon én mit adhatnék s mit mondhatnék az elmondott gondolatoknak a tükrében?

Akkor, amikor tudomásomra jutott, hogy Szent II. János Pál pápa ki akar nevezni a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé, és a nunciatúrán, Bukarestben megkérdezték, hogy vállalom-e ezt a feladatot, úgy álltam ott, mint Jeremiás próféta annak idején, amikor Isten tudtára adta vele kapcsolatos tervét. Jeremiás megrettent és fogyatékosságára hivatkozott. Én is megrettentem, mert átéreztem a nagy felelősséget. Éreztem, hogy a mai világban élvonalban állni, vezető embernek lenni nem akármit jelent, mert ez nem annyira méltóságot, kitüntetést, hanem felelősséggel vállalt munkát és melléje a sok-sok megoldandó nehézséget, problémát, sőt kereszthordozást jelenti.

Egy református püspök avatásán hallottam ezt a sok igazságot magába foglaló ténymegállapítást: azért van szükség püspökre, hogy legyen, aki vállalja a felelősséget mindenért, hogy legyen, akinek nem engedelmeskednek az alattvalói s akit lehet mindenért szidni.

Nehezen mondtam ki annak idején a legszebb, de egyben az ember részéről nehéznek tűnő szavakat: Legyen meg a Te akaratod! Zsengeáldozatomnak ez volt az egyik vonása, amelyben le kellett győznöm önmagamat, le kellett győznöm félelmeimet.

Zsengeáldozatom újabb vonása mindaz, amivel nekiindultam ennek a „kalandnak” s amit püspöki jelmondatomba a Szeretet himnuszból véve így fogalmaztam meg: „Legnagyobb a szeretet!”

Valamikor, amikor elolvastam Kis Szent Teréz önéletrajzát, nagyon megragadott az, ahogyan hivatásán belül is kereste a maga sajátságos helyét. A Szentíráshoz folyamodott és az éppen oda nyílt ki, ahol a szeretet himnusza található. Azt elolvasva így kiáltott fel: „Megtaláltam, amit kerestem: az Egyháznak, az én anyámnak szívében a szeretet leszek!” Hát ezt akartam én is. A szeretetre tettem fel életemet és munkásságomat. Hogy miként sikerült mindezt megvalósítani, ennek Isten a tudója és eldöntője, aki majd remélem irgalmas lesz énhozzám.

Püspöki életem e 25 éve egészen más körülmények között telt, mint annak idején papi életem, amely a múlt rendszernek volt része s amelynek kihívásai egészen másabbak voltak. A ’89-es fordulat után eltelt püspöki életem sok mozgalmas eseményben bővelkedett, hisz’ a politikai rendszerváltozás keresztényi életünk megújulásának nagy lehetőségét kínálta fel. Sok időbe telne ezt a sokféle lehetőséget felsorolni. A felszentelésem után hozott döntés nyomán működésem székhelye Csíkszereda lett, s mindez lehetővé tette, hogy állandóan a hívek között legyek, részt vegyek rengeteg egyházi, közéleti, kulturális rendezvényen, hirdetve Jézus Krisztus örömhírét.

Ebben az időben sok új templom, kápolna, ravatalozó épülhetett, sok templom és egyházi épület felújulhatott, amelyeknek jó részét én szenteltem fel vagy áldottam meg. Szép emlékeim közé tartozik a főegyházmegyei zsinat megtartása, a főegyházmegye fennállásának ezeréves ünneplése, a bérmautak, a különféle ünnepségek az egyházközségekben. Ezek mellett eltörpülnek azok a feladattal járó küzdelmek, sikertelenségek, bosszúságok, amelyek az elkobzott javak visszaszolgáltatásáért vívott harcban vagy a különféle személyi konfliktusokban adódtak.

Ma, amikor hálát adok Istennek, Ölbey Irén költőnő (+1987) egyik verséből vett gondolataival teszem ezt:

„Folyó vagyok s egyre énekelek,
zengem, Uram, örök mélységedet.
A minden vizek hálaénekét,
a szent Zsolozsmát dalolom feléd!
Mint az idő úgy hömpölygök tova
Voltam, vagyok s nem fogyok el soha.
A forrástól egész a tengerig
Zsongom hálám rózsafüzéreit.”

Köszönöm, hogy velem és értem ti is ezt teszitek!


Köszönőszavak

Amikor most a szentmisében hálát adtam a Jóistennek mindazért, amit püspöki szolgálatomban kaptam és amit rajtam keresztül adott az Ő népének, köszönöm mindannyiotok jelenlétét és imádságát.

Köszönöm a ferences atyáknak, hogy itt a kegytemplomban végezhettem hálaadásomat, ahol püspökké szenteltek. Ők mindig szeretettel fogadnak, jó testvérnek bizonyulnak, odaadó buzgósággal látják el ezt a számunkra kedves kegyhelyet. Isten áldja meg őket ezért!

Köszönöm Jakubinyi György nyugdíjas érsek atyának nemcsak azt, hogy most itt velünk együtt ünnepelt, hanem azt is, hogy annak idején munkatársának akart, és még inkább azt, hogy 25 éven keresztül gyengeségeimmel, gyarlóságaimmal együtt elfogadott.

Köszönöm Borboly Csaba elnök úrnak, Korodi Attila polgármester úrnak, általuk a többi elöljáróinknak is mindazt a jóakaratot és támogatást, amellyel egyházközségeink zökkenőmentes életét előmozdítják, segítik papjainkat, hogy hivatásukat megfelelően teljesíthessék. Isten áldja meg őket is és segítse további együttműködésünket.

Köszönöm a főkonzul úrnak és konzultársainak nemcsak jelenlétüket, de azt is, amit ittlétükkel képviselnek, hisz’ a konzulátus jeleníti meg számunkra az anyaország gondosságát, amellyel nem feledkeztek meg rólunk, újra állampolgárai lehetünk a hazánknak és élvezhetjük mindenben támogatásukat. Most nagyon izgulunk, hogy hogyan lesz tovább. Nem mindegy ugyanis, hogy kik állnak az élen és milyen irányt adnak egy népnek. Kereszturi Dezső költőnk, aki vallás- és oktatásügyi miniszter is volt, az Esti imádság című versében mondja: „Ó, milyen vak homályba futnak, kik nélküled indulnak útnak.” Igen, akik Isten nélkül indulnak útnak, Isten nélkül akarnak élni, azok Jézus szavai szerint: „Ma vak vezet világtalant, mindketten gödörbe zuhannak.” Mi nemcsak drukkolunk, hanem imádkozunk is azért, hogy az Úr ne hagyjon jó pásztorok, jó vezetők nélkül.

Köszönöm testvéreimnek, rokonaimnak, jelenlevő és itt nem levő paptestvéreimnek, baráti társaságomnak az irántam tanúsított ragaszkodásukat, segítségüket.

Köszönöm a templom karnagyának és a kórustagoknak a szép, lelkeket égbe emelő éneklésüket.

Nem utolsósorban köszönöm munkatársaimnak, közöttük volt titkáromnak, Bálint-Nagy Szabolcsnak, hogy nyugdíjasként sem hagyott el, új munkahelye mellett is hűségesen gondomat viseli. Köszönöm az ő munkaadójának, hogy ezt lehetővé teszi az ő számára.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki valamit is tett azért, hogy ez a mai nap felemelő hálaadás legyen. Isten áldjon meg mindenkit, a Csíksomlyói Szűzanya anyai szeretetével kísérje mindannyiunk életét és őrizzen meg bennünket ennek a háborúnak mindenféle veszedelmétől!

Fényképek: Suciu Dorottya

Fényképgalériánk IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Az ünnepi szentmise visszanézhető ITT.

Tamás József püspök atyának szerkesztőségünk nevében is szeretettel gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.