Amint azt korábban hírül adtuk, kezdeményezésünkre ez év januárjától minden hónapban legalább egyszer a világ valamelyik pontján egy magyar katolikus lelkipásztor „az Életünk újság munkaközösségéért, olvasóiért és támogatóiért” fogja felajánlani egyik szentmiséjét. Ezzel is szeretnénk éreztetni mindenkivel, aki hozzánk tartozik, hogy fontos nekünk.
Az idei első szentmisét az Életünk újság közösségéért 2025. január 26-án, vasárnap délelőtt 9.30-kor Juhász Imre plébános, c. kanonok mutatta be a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Újfehértó római katolikus templomában.
Már a Katolikus Híradó – Az újfehértói Római Katolikus Egyházközség és Filiáinak értesítője jelezte a 2025. január 26-i, XVI. évfolyam 4. számban az Évközi 3., Az Ige vasárnapjához kapcsolódóan a következőket: „A mai szentmise végén a ministránsok az Életünk című lapból osztanak ki egy-egy példányt a kedves híveknek, melyet a szerkesztőség ajándékba küldött nekünk. Az Életünk című lap az európai magyar katolikusok egyetlen közös nyomtatott lapja, amelyik 1969. januárban jelent meg először, tehát az 57. évfolyamában jár. Az újfehértói/hajdúnánási híveknek már volt alkalmuk korábban találkozni a kiadvánnyal és különböző együttműködéseink is voltak az elmúlt években, különösen a Székely Menekültek Emléknapja kapcsán. Ezért a mai szentmisét az Életünk szerkesztőségéért és annak munkatársaiért, jótevőiért ajánljuk fel, hogy segítse őket a Szentlélek!”
A szentmisén Imre atya felhívta hívei figyelmét arra, hogy lám, Európa más országaiban is vannak hitüket aktívan megélő és anyanyelvükön gyakorló magyar katolikus közösségek, és jó, ha mindannyian, itthoni közeliek és messzi távoliak tudunk egymásról. A kölcsönös megismerésnek pedig egyik lehetséges eszköze az Életünk újság.
A szentmisén a hívek, amellett, hogy Imre atya vezetésével imádkoztak értünk, meg is ismerték és haza is vihették tehát az Életünk újság egy példányát, mi több, Imre atya magával vitt néhány példányt az egyik filiába, Hajdúnánásra is és a vasárnapi szentmisén ott is átadta a híveknek.
Juhász Imre atya amellett, hogy sok, számunkra igazán megható fényképpel kedveskedett nekünk, telefonon is beszámolt a vasárnap délelőtti újfehértói szentmiséről. Igazán megdobogtatta a szívünket, amikor ezt mondta: „Fogadjátok gyarló imáinkat és legyen áldás a szerkesztőség munkáján!”
Kedves Imre Atya és Kedves Újfehértói Hívek, szívből köszönjük a megtisztelő, kitüntető figyelmet, a kedves gesztust: a szentmisét, az imát, a sok szép fényképet és a szívélyes szavakat! Isten áldja Plébános urat és az egyházközség minden tagját!
Az Életünk újság szűkebb és tágabb közössége nevében:
Varga Gabriella
felelős kiadó, főszerkesztő
Kapcsolódó cikkek:
Havonta szentmise az Életünk újság nagy családjáért | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja