Menü Bezárás

Az Életünk újság 2022. májusi számának tartalomajánlója

Húsvétkor megünnepeltük a feltámadást, és mintha azóta sem múlt volna el az a hangulat, amely körbeleng bennünket. Köszönhető ez annak, hogy a természet is most „támad fel” körülöttünk, az élet illata száll a levegőben. Vannak országok, amelyekben május elsejét már rég nem ünneplik, de bizonyára olyanok is vannak Olvasóink között, akik még több munkaszüneti nappal kezdték meg a hónapot, ezzel is megtartva a húsvét után még oly erős, családias hangulatot.

Az Életünk legújabb számának címlapján Sebestyén Péter írása szerepel, Május királynője címmel. Ugyanitt elolvashatjuk az összefoglalót Ferenc pápa nagyszerdai audienciájáról, amelyben Dosztojevszkijt idézte, és a jelenlegi, háborús helyzetre reagálva hangsúlyozta: Jézus békéje sohasem fegyveres béke!

Viszont kiváló eszköz lehet a testvértelepülési viszonyok létrehozása: ez történt Máriapócs és Csíksomlyó esetében is, amelyről szintén szerepel egy hosszabb beszámoló az első oldalon. Márciusban ugyanis Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese jelenlétében leleplezték, majd Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita, Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke és Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke megáldotta a kulturális központ falán elhelyezett Nemzeti Összetartozás-domborművet. Ezt követően az Emmanuel Zarándokközpontban Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere aláírta a két település közötti testvérvárosi megállapodásról szóló dokumentumot.

A második oldalon Ferenc pápa májusi imaszándékát ismerhetik meg az olvasók, illetve itt szerepel egy a munkáról szóló nagyszerű írás Czirják Árpád tollából, valamint egy csodaszép anyák napi köszöntés is, amelyet Vencser László jegyez.

A harmadik oldal történelmi eseményeket idéz, május 13-án ugyanis két jelentős évfordulóra emlékezünk: 41 évvel ezelőtt törtek II. János Pál életére és 105 éve kezdődtek a fatimai jelenések. Ugyanitt kap helyet a beszámoló a jezsuiták ukrajnai menekülteknek nyújtott támogatásáról, illetve arról is, hogy két magyar pap – Fábry Kornél és Horváth Zoltán István – átvette a „Pro Ecclesia et Pontifice” érdemkeresztet.

A negyedik oldal felső része a gyermekeknek szól, alatta pedig interjúnak ad helyet lapunk kiadó-főszerkesztőjével, Varga Gabriellával, aki 2022. március 11-én, Budapesten, a karmelita kolostorban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől – „az európai magyar katolikusok közösségi életét újság- és könyvkiadói tevékenységével szolgáló munkája, valamint a határon túl és a diaszpórában élő magyarság támogatása, illetve hagyományainak megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként” – átvette a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.

A budapesti Szent Rókus-kápolnáról, valamint Pápai-Páriz Ferenc tanár, orvos, filozófus és szótáríró, Makkai Sándor erdélyi magyar író, pedagógus, református lelkész és Moór Anna, az első magyar színtársulat vezető színésznője életéről szóló beszámolókat az ötödik oldalon találjuk.

A hatodik oldalon megismerhetik a Misszió Média Kiadó és az Életünk újság 2022. évi szórványprogramját, és ugyanitt kapnak helyet a szokásos rovatok: a rejtvény és a humorsarok is. Természetesen a hetedik oldalon most is a diaszpóra magyar szentmiséinek sorrendje kap helyet.

A nyolcadik oldal pedig szemezgető: beszámolót olvashatnak a frankfurti és a kölni bérmálásról, a március 15-ei müncheni megemlékezésről, és itt szerepel egy cikk a Boldog IV. Károly király halálának 100. évfordulóján megtartott madeirai szentmiséről, valamint a Magyar nők a cselekvő nemzetért című budapesti konferenciáról is, amelyet 2022. március 25–27. között szervezett meg a budapesti ERGO – Európai Regionális Szervezet és a bécsi Kaláka-Club.

Olvasnivaló tehát van bőven, és most is hívjuk, várjuk újabb előfizetőink jelentkezését, akik havi egy alkalommal, mintegy összekötő kapocsként a diaszpórában és az anyaországban élő magyarok között, kezükbe vehetik az Életünk legújabb számait.

Martinovics Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.