Menü Bezárás

Az Életünk újság 2022. márciusi számának tartalomajánlója

Napok, lassan hetek óta a háború fenyegető árnyékában élünk. Nem tudjuk, meddig tart és mekkorára nő. Nem tudjuk, fenyeget-e bennünket közvetlen veszély, de biztos, hogy gondolkodtunk már rajta. És nehéz szívvel nézzük a képeket a menekülő emberekről, a szétszakított családokról, a gyermekekről, akik nem is értik, mi történik velük… És imára kulcsoljuk a kezünket. Imára, fohászra.

Az Életünk jelen számának tartalmát még nem érintette meg a háború szele, viszont továbbra is hírt ad rólunk, nekünk, egymásról. A címoldalon olvashatunk arról, hogy április elején Máltára utazik Ferenc pápa, ezzel ez lesz a harmadik alkalom három évtized alatt, hogy egyházfő apostoli látogatást tesz a szigetországban. Hírt adunk arról is, hogy a Szentatya elfogadta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye eddigi vezetője, Majnek Antal püspök lemondását, és megismerhetik az új apostoli adminisztrátort is.

A második oldal László Antal cikkével indul, amelyben a nagyböjti jófeltételekről ír, és itt kap helyet Ferenc pápa márciusi imaszándéka, felhívása is. Szintén fontos téma az is, hogy a katolikus papsággal szemben elkövetett kommunista bűnök feltárására kérte fel a Civil Igazságtételi Bizottság Osztie Zoltánt, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom plébánosát. A lelkipásztor célja konkrétan, személy szerint összegyűjteni az áldozatokat. Erről is beszámolunk bővebben a második oldalon.

Ha továbblapozunk, akkor megtudhatjuk, hogy nyártól Szabó Ernő veszi át a nyugdíjba vonuló Vencser László helyét, így az idegen nyelvű lelkészségek szakosztályának vezetője lesz, de a felső-ausztriai magyar lelkészi beosztását továbbra is megtartja. Itt kap helyet cikkünk arról is, hogy Azbej Tristannak, a Miniszterelnökség az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárának a római székhelyű Szuverén Máltai Lovagrend a Pro Merito Melitensi kitüntetés parancsnoki keresztjét adományozta. Az elismerést a Rend Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Ugron Imre adta át 2022. január 20-án Budapesten. A harmadik oldal beszámol továbbá az 1956-os Emlékkereszt felújításáról Svájcban, valamint a budapesti ökumenikus imahét zárásáról is.

A negyedik oldal ad helyet Kovács Péter gyermekeknek szóló írásának, valamint olvashatunk egy beszámolót Gróf Esterházy János életéről és munkásságáról is, és megismerhetjük Molnár-C. Pál festőművész alkotásait az unokájával, hagyatékának őrzőjével, Csillag Péterrel készült interjún keresztül.

Teltházas közönség előtt mutatták be a Magyarság Háza magyar kultúra napi rendezvényén, 2022. január 23-án a Nemzeti Táncszínházban a Hálaadás című műsort. A bukovinai székelyek hazatelepítésének 80. évfordulójára emlékező előadást Sebestyén István ének- és mesemondó, a Népművészet Mestere álmodta színpadra, helyszíni élménybeszámolót Varga Gabriella készített az eseményről az ötödik oldalon. Itt kap helyet Czirják Árpád A könny és vér nemzete című írása is, valamint Vincze András cikke, amely Mindszenty József „kormos leveléről” szól.

A hatodik oldal bemutatja az „…Ami a miénk” című, a családról, a családi értékekről szóló könyvet, és itt kapnak helyet az elmaradhatatlan rovatok is, mint a Rejtvény vagy a Humorsarok.

A hetedik oldalon tájékoztatást adunk az európai diaszpóra miserendjéről.

A nyolcadik oldal pedig a Jakab Antal-emlékévvel foglalkozik, amelyet 2022. február 13-án indítottak el a Győri Egyházmegyében, és ekkor hívták életre a www.jakabantal.eletunk.net internetes emlékoldalt is. Bővebb beszámolót és a püspök életéről szóló összefoglalót Varga Gabriella írt.

Amíg körülöttünk rügybe borulnak a fák, és felénk fordítja arcát a Nap, mi pedig a kezünkbe fogjuk az Életünk legújabb számát, ne feledkezzünk meg mindazokról, akik ezekben a pillanatokban is a bizonytalanság elviselhetetlenségét kénytelenek elszenvedni, és imádkozzunk a békéért, hogy mire az Életünk következő száma a kezünkbe kerül, a mostani háború már csak a múlt rossz emléke legyen.

Martinović Silvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük