Menü Bezárás

Az Életünk újság 2022. szeptemberi számának tartalomajánlója

Kedves Olvasóink! Míg egyesek visszatartották volna még a nyarat, mások számára felüdülést jelent a lassacskán beköszöntő ősz. Bevallom őszintén, a közelmúltig én is az előbbiek táborába tartoztam, az elmúlt néhány évben azonban valahogy másképpen érzek: jólesnek a hosszabbodó esték, a „bekuckózás”, a perzselő Nap helyett a lágyan aranyló fénynyaláb az ablak előtt, és az is, hogy ilyenkor kicsit befelé fordulhat az ember.

Olvasnivaló is jut az őszies időjárás mellé: megjelent ugyanis az Életünk újabb száma, amelynek címlapján Vencser László felelős szerkesztő írását olvashatják, valamint egy beszámolót Ferenc pápa 37. nemzetközi apostoli látogatásáról, amely út júliusban Kanadába vezetett. Ennek során Edmontonban a Szent Szív-templom plébániai közösségével és az őslakosok képviselőivel találkozott. „Szégyent és megbánást érzünk keresztény testvéreink miatt, akik a múltban hozzájárultak az őslakosok kultúrájának háttérbe szorításához. Istent nem szabad erőszakkal elvinni az emberekhez” – figyelmeztetett a Szentatya. Szintén a lapszám címoldalán hírt adunk arról is, hogy megújult a kolozsvári Szent Mihály-templom.

A második oldalon kapott helyet Ferenc pápa szeptemberi imaszándéka, mely szerint a Szentatya arra kér, hogy ezúttal a halálbüntetés eltörléséért imádkozzunk. Ugyanitt kiadóhivatalunk idei harmadik ajándékakciójának részleteiről is szó esik, arról, hogy a Jakab Antal 50 Emlékévben lelkipásztor- és lelkészség-előfizetőinket megajándékozzuk Jakab Antal püspök szentbeszédeinek gyűjteményes kiadásával.

A harmadik oldal csodaszép, fotókkal teli cikkben foglalkozik a kilencvenöt éves Párizsi Magyar Misszió zarándoklatával Gonthier-Romhányi Anna írásában. És itt olvashatják el Németh László Imre megemlékezését is az újvidéki származású Zakar Polikárp atyáról, akit tíz éve szólított magához az Úr.

125 éve született Tamási Áron, az íróról szerkesztőségi összefoglalót olvashatnak. A negyedik oldalon megemlékezünk még Brunszvik Terézről, az első magyar óvodák megalapítójáról, valamint a nagy mesemondóról, Benedek Elekről is.

Királyok és szentek – Az Árpádok kora Székesfehérvárott a Szent István Király Múzeumban – ezzel az alcímmel jelenik meg dr. Udvarhelyi Olivér cikke az ötödik oldalon. Összefoglalójában leírja: „A kiállítás kurátorai arra tettek kísérletet, hogy főbb vonalakban bemutassák a középkori Európa egyik legnagyobb sikertörténetének számító Árpád-kor sokszínű történelmét, régészeti, valamint szellemi, kulturális emlékeit. A korszakhoz köthető bámulatosan gazdag hagyaték jelentős része Európa különböző területein szóródott szét (Bécstől Achenig); ebből most több újra visszatért Magyarországra.”

A hatodik oldalon olvashatnak arról, hogy a szerbiai, vajdasági Temerin Község képviselő-testülete Temerinért-elismerést adományozott Varga József nyugalmazott újságírónak, a település több évtizeden keresztüli kultúrfelelősének, és a Temerini Rádió munkatársának, akit a helyiek csak Kultúrjóskaként emlegetnek. És persze a rejtvény és a Humorsarok sem marad ki ebből a számból sem.

A hetedik oldal ezúttal is az európai diaszpórában celebrált szentmiséket gyűjti egybe.

A nyolcadik oldal témái közül néhány:

Díszes kiállítású zsoltároskönyvet szerkesztett Gáspár Adalbert alsóőri (Burgenland, Ausztria) plébános. A bencés szerzetes rendtársa, Simon Tamás László szöveghű héber fordítását használta fel, amelyet kanonizált héber kalligráfiákkal és üzbegisztáni, zsidó-keresztény szimbolikájú akvarellekkel együtt foglalt kötetbe.

Az erdélyi székely származású Csiki Zoltánt diakónussá szentelte 2022. június 29-én Ägidius Zsifkovics, az egyházmegye püspöke Kismartonban a Szent Márton-dómban.

Tusványosnak küldetése van, és ennek a küldetésnek a lényege egy szóban összefoglalva: trialógus. Nagy szükség van arra, hogy ebben a változó helyzetben is az anyaország, a külhoni nemzetrészek és a szomszédos országok között háromoldalú párbeszéd folytatódjon, hiszen ennek eredményeként tudunk megerősödni, tudunk olyan Közép-Európát építeni, ami aztán adott esetben az útját kereső Európának is segíthet a helyes válasz megtalálásában – fogalmazott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója Tusnádfürdőn az idei egyhetes rendezvény megnyitóján.

Téma és olvasnivaló tehát akad bőven. Akár forró tea vagy kakaó mellett, a lassan arannyá változó tájban, az elcsendesedés időszakában az Életünk most is kiváló útitárs lehet.

Martinovics Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük