Menü Bezárás

Az Életünk újság 2024. áprilisi számának tartalomajánlója

Dr. Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort és titkos ordináriust koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom. Az egyházmegye későbbi püspöke 42 éves korától 55 éves koráig raboskodott Románia megsemmisítő börtöneiben. Az igazságtalan és kíméletlen fogságból 12 év, 7 hónap és 23 nap elteltével, az 1964-es általános amnesztia következtében 1964. április 16-án szabadult. Tizenhárom év után bilincsek nélkül – Hatvan évvel ezelőtt szabadult börtönrabságából Jakab Antal püspök című összeállításunkkal erre emlékezünk. Az összeállítás az életrajzi kötetben foglaltakhoz képest új elemeket is tartalmaz.

Ugyancsak ebben a hónapban arra is emlékezhetünk, hogy Jakab Antal nyolcévnyi segédpüspöki szolgálat után 1980. április 2-án vette át nagy elődjétől, Márton Árontól a Gyulafehérvári Egyházmegye kormányzását, valamint arra is, hogy nyugalomba vonulása okán 1990. április 29-én köszönt el híveitől Csíksomlyón.

Mindezekre tekintettel, továbbá Szent Adalbert, illetve Szent Márk püspökök és vértanúk emlékét is felidézve a püspök gondja és feladata központi szerepet kapott az Életünk újság áprilisi számában. Vencser László felelős szerkesztőnk Imádkozzunk püspökeinkért! című gondolatsora is ehhez kapcsolódik.

Mindemellett szólunk arról is, hogy Ferenc pápa szerint a genderideológia korunk legcsúnyább veszélye; bemutatjuk Sulyok Tamást, Magyarország új köztársasági elnökét; beszámolunk az ökumenikus világimanap kölni eseményéről, a Balassi Bálint-emlékkard és a Hit pajzsa-díj budapesti átadásairól, a Szent Kinga és Szent Hedvig-emlékév esztergomi megnyitásáról, az augsburgi misszió önkénteseinek találkozójáról; búcsút veszünk Hanák Beatrixtól, az innsbrucki magyar közösség ikonikus alakjától – és a sor messze nem teljes, hiszen ezeken kívül még számos érdekes és fontos olvasnivalót kínál az Életünk újság áprilisi száma, amelyet ezúttal is jó szívvel ajánlunk régi és új olvasóinknak.

Áldott, csendes, békés húsvéti időt kívánunk:

Szerkesztőség

***

Az Életünk újság 1969. január és 2023. december között megjelent valamennyi – 55 évfolyamnyi – lapszáma szabadon elérhető az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Elektronikus Periodika Archívumában (EPA): https://epa.oszk.hu/04000/04031. A 2024. évi kiadások 2024 decemberében kerülnek az adatbázisba.

Kiadóhivatalunk működését és az Életünk újság fenntartását a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. Köszönjük!