Trianon103/1*
Egy örökké tartó, bennem és bennünk maradt élményt hadd írjak itt le.
Hajdúböszörményi pedagógusokkal 1987 nyarán Törökországba utaztunk. Utunk során megnéztük a gyulafehérvári székesegyházat. Odaérve bementem a püspöki palota kertjébe, azzal a szándékkal, hogy keresek valakit, aki beenged bennünket a templomba és magyaráz. Beérve az udvarra, alacsony, nagyon szép arcú, idős papot találtam, aki egy fiúcskával társalkodott. Odaérve szólítottam és kérdeztem: tud-e magyarul? A csupa szív ember rám nézett és azt mondta: „Én csak magyarul szeretek beszélni!” A kedves szavakra tiszteletemet fejeztem ki, és már közöltem is vele a menetelem célját. A kis termetű atya válasza nagyon rövid volt: Kérem, semmi akadálya. Ha itt a csoport, már mehetünk is.
Ahogy sétáltunk a büszkén álló templom felé, kérdezgetett, kik vagyunk, honnan jövünk. Mondtam neki, hogy a csoport hajdúböszörményi, én nánási vagyok. Hallva a szavakat, a pap megállott, mélyen a szemembe nézett és azt mondta: „Én mint menekült kisgyermek az első világháború végén Hajdúnánáson éltem, a Kiss Ernő utcában. Mellettünk egy nagycsaládos tanító, Bánkék laktak.”
A meglepetéstől nem tudtam hová lenni. Kérdezte, ismerem-e őket. Mondtam, hogy igen, de nem Bánk, hanem csak Bán a család neve. Azt is közöltem vele, hogy az öreg mester az apámat, a fia, Ernő meg engem tanított. Az idős, tiszta szemű papnak csillogott a szeme.
A továbbiakban elmondta, hogy ez a találkozás gyermekkorának egy szép, bár nehéz szakaszát elevenítette fel benne.
Aztán az atya végigmutatott mindent, amit csak lehetett. Szolgálatát, a kalauzolás végeztével megköszöntem, s kértem, engedje meg, hogy megöleljem. A kedves öreg nemet intett, majd felém nyújtotta a jobbját: „Ha tisztelegni akar – mondta nekem –, e gyűrűmet csókolja meg. Én Erdély püspöke vagyok, s ez nálunk így szokás. A gyűrű különben új, tavaly kaptam Rómában a Pápa Őszentségétől.”
Mindannyiónkban megállott az ütő. Pillanatnyi ideig haboztam, aztán a kemény kálvinista derekam meghajlott és csókot adtam Antal püspök úr kezének, illetve a rajta lévő gyűrűnek.
Ezt követve a csoport nevében valaki átadott neki egy üveg Tokaji bort és pár darab szappant. Erdély püspöke nem tiltakozott. Átvette a nagyon szerény ajándékot, majd elbúcsúztunk egymástól. Ő jó utat, mi békességet kívántunk.
A szöveg forrása: Századunkban a gyilkos láng kétszer pusztított, Hajdúnánás, 1993, Kézirat, 42–43. old. Adatközlő: Buczkó József.
Idézi: Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja, 2023. április, 7. oldal
* Háttér:
Trianon 103 – Százhárom fejezet a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
https://www.eletunk.net/trianon103/trianon-103-szazharom-fejezet-a-magyarsag-tortenetenek-elmult-szazharom-evebol/
