Menü Bezárás

„Itt vagyok, engem küldj!” – Tizenhét éve, 2006. szeptember 17-én avatták boldoggá Budapesten Salkaházi Sára szociális nővért

Trianon103/69*

Józsa Judit alkotása

Boldog Salkaházi Sára, a Szociális Testvérek Társasága apácanővére közel száz magyarországi zsidót mentett meg a nyilas rémuralom idején, ezért kellett mártírhalált halnia. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyesen pedig szeptember 17-én hirdették ki Budapesten a Szent István-bazilika előtti téren. Magyar nagyasszonyok sorozatában Józsa Judit kerámiaszobrász is megmintázta a szűz és vértanú alakját. A kompozíció talapzatának első részén a Duna hullámait látjuk, Salkaházi Sára térdeplő alakja előtt jobbra a levetett cipőit az örökkévalóság és az áldozat tölgy- és babérlevelei borítják. A Szociális Testvérek viseletében, imára kulcsolt kézzel, mezítláb, szemüvege alatt égre emelt tekintettel adta vissza lelkét Teremtőjének.

Boldog Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. Eredeti neve: Schalkház Sarolta Klotild volt. Édesapja, ifj. Schalkház Lipót, a Kassai Schalkház Szálló tulajdonosának korai halála után édesanyja mint igazgatósági tag dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított szállóban, amely a művészek kedvelt találkozóhelye volt. Az özvegy szülő ebből a jövedelméből tartotta el három gyermekét. Sára Kassán végezte iskoláit, tanítói diplomát szerzett és egy évig tanított is. Amikor az első világháború után Kassa az újonnan létrejött Csehszlovákiához került, és a csehszlovák kormány hűségesküt követelt a pedagógusoktól is, Sára ezt megtagadta, ezért el kellett hagynia a pályát.

Határozott fellépésű fiatal lányként írják le, akinek ambíciója az volt, hogy újságíró, író lesz. Amikor elveszítette tanítói állását, könyvkötészetet tanult, majd húga kalapüzletében dolgozott, közben életképeket, novellákat, tárcákat írt felvidéki magyar lapokba. Első írása 1919. február 2-án jelent meg Syphax álnév alatt a kassai Esti Újságban. Többnyire a kisebbségbe került magyarokról, a szegény munkásokról és nyomorban élő munkanélküliekről írt, nagy beleérzéssel. A jelentős társadalmi különbségekre nagy szociális érzékenységgel igyekezett válaszolni publikációival, valamint a lányokat és asszonyokat érintő szervezőmunkájával. Az újságírói igazolványt is megszerezte. Életmódja az újságíróké volt. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – írta később akkori életéről.

1922–1923 fordulóján néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de végül kikosarazta vőlegényét, egy későbbi gazdatisztet. Szívében talán éledezett már a hivatása.

1927-ben ismerkedett meg a Slachta Margit által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága rend Kassán letelepedett tagjaival és ez új irányt szabott életének. Elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb került az ősi szerzetesi eszményt korszerű formában követő rend szelleméhez. A budapesti anyaházba is ellátogatott, ahol túl modernnek találták stílusát, fesztelen életmódját, amihez hozzátartozott a cigarettázás is, de nem voltak elutasítóak vele szemben. Sára belátta, hogy változnia, bizonyítania kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta „szabadságról”, hogy az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára léphessen.

1929-ben elfogadták jelentkezését novíciának. A szegvári rendházhoz csatlakozhatott, de az 1930 pünkösdjén tett első fogadalma előtt néhány hónapot még Kassán töltött, ahol a helyi Karitászt szervezte. Két évvel később Komáromban végzett hasonló munkát. Eközben meg kellett küzdenie korábbi élete árnyaival: „Keresztül kellett gázolnom önmagamon… hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre” – írta.

A Szent Benedek lelkiségét követő, szentlelkes, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben Salkaházi Sára kibontakoztathatta írói, szociális, szervezői és pedagógiai adottságait. Hatalmas munkát végzett, a Karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. Nagyon kimerülten, 1934-ben Kassára helyezték vissza, és mert fáradságát bizonytalanságként értelmezték, nem engedték, hogy letegye örökfogadalmát.

1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé, és Slachta Margit el is engedte volna, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Ezért 1937-ben végleg Budapestre költözött. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították.

1940 pünkösdjén letehette az örökfogadalmat. Jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Alleluja! Íme itt vagyok, engem küldj!)

Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot elárasztó nemzetiszocializmus terjedésének embertelen következményei ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak. Sára testvér 1940 áprilisában így írt naplójában: „…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek.” Sokat imádkozott azért, hogy ehhez a küzdelemhez legyen ereje.

Előbb a Szlovákiai Katolikus Leányifjúsági Mozgalom országos vezetője, majd 1942-től 1944-ig Budapesten a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége országos szervezetének központi vezetője lett. Szerkesztette a mozgalom lapját, gyűléseket, lelkinapokat tartott az országban, három év alatt öt új szegényotthont nyitott háromszáz személyre és elkezdte a Munkásnő Főiskola építtetését. 1942-ben, amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket, ő Salkaházira magyarosította a nevét.

„Körülöttünk egy düledező világot látunk romokban heverni… nem a bomba rombol, pusztít, hanem az ezeket irányító lelkület: a gyűlölet! A gyűlölet gyászba, fájdalomba dönt, a szeretet könnyet töröl, megvigasztal… Mi szeretetet akarunk. És igazsággal akarunk építeni. Az igazságtalanság tűzzel-vassal pusztít, kiirtja népeit… Az igazság elismeri más országok jogát az élethez… Az igazságtalanság a nemzet életében a nemzetiségeket egymással szembe állítja, az igazság egymás mellé igazítja őket. Az igazságtalanság a hatalom birtokosát elszédíti, zsarnokságra ragadtatja, az igazság a jog őrévé, a gyengék védőjévé kovácsolja. Az igazságtalanság a szociális életben a társadalmi osztályokat elkülöníti, elválasztó falakat húz közéjük. A profit mindenekelőtt hamis elve alapján a kizsákmányolás, rablógazdálkodás módszereit követi” – írta a Dolgozó Nő című lapban 1943. decemberben (részletek).

Az Árpád-házi Boldog Margit szentté avatását ünneplő 1944-es rendezvénysorozat keretében március 19-én (éppen Magyarország német megszállása napján) a mai Erkel Színházban előadták Sára Fény és illat című misztériumjátékát Szent Margitról. A Szövetség ezt követő gyűlését betiltották. A német megszállás éve következett.

A német megszállás idején a Szociális Testvérek kivették részüket az üldözöttek – nem kis bátorságot igénylő – menekítéséből; mintegy ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk telve volt velük, közülük majdnem százat személyesen Sára nővér mentett meg, aki ekkor a Bokréta utcai munkásnőotthont, a Katolikus Nővédő Otthont vezette. A Szociális Misszió munkásnő-otthonaiban, a balatoni üdülőben is üldözötteket rejtegettek. 1944. december 27-én (feljelentés nyomán) zsidók után kutató nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, és négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatót őrizetbe vették. Sára nővér éppen nem tartózkodott a házban, csak az akció végén érkezett meg. Elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon vezetője mindenkiért felelősséget vállalt. Őt is elhurcolták.

Salkaházi Sára halálának körülményei sokáig nem voltak ismertek. Húsz évvel később a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el a bíróságnak, hogy mi történt. A hat foglyot még aznap este a Fővámház elé terelték, a Szabadság-híd lábánál a Duna partjára állították őket, mezítelenre vetkőztették és a jeges Dunába lőtték őket. Mielőtt a sortűz eldördült, Sára nővér a gyilkosai felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, és égre emelt tekintettel széles nagy keresztet vetett. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett. Mivel holttestét a folyóba vetették, esetleges sírjának helye ismeretlen.

Halála előtt egy évvel különleges dolgot kért feljebbvalóitól. Égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét. Az engedélyt nehezen, de megkapta és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében, 1943 szeptember végén megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában. Felajánló imájából idézünk: „Fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek – különösen az öregek, betegek és gyengék életéért és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket és kíméld meg őket a megkínzatástól, fenyegetéstől, főként pedig a hűtlenségtől: Irántad, az Egyház, a hivatás és a Társaság iránt. …Ó édes Jézusom, teljes megnyugvással és készséggel fogadom már most a halál azon nemét, amely Neked tetszik, az összes vele járó gyötrelmekkel, fájdalmakkal és szenvedésekkel együtt. Ámen.”

Salkaházi Sára a missziós lelkület, az egységteremtés, a jóság és a szociális szeretet megtestesítője volt. Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé. A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz Bátorság Érdemjelet adományozott Sára testvérnek. 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István-bazilika előtti téren, tízezres tömeg előtt, XVI. Benedek pápa megbízásából Erdő Péter bíboros boldoggá avatta. Ez volt az első Magyarországon celebrált boldoggá (illetve szentté) avatás 1083 óta. Boldog Salkaházi Sára hivatalos ünnepnapja: május 11.

„Az üldözött embertársai iránti szeretetében, hite segítségével és hősiességével eljutott az önfeláldozásig. Áldozatot az tud hozni, akiben szeretet van” – írja róla Józsa Judit.

Varga Gabriella

A cikk eredeti megjelenési helye: http://ujmisszio.hu/trianon-103-itt-vagyok-engem-kuldj/


* Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.net) érhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezeti és a cikksorozatot szerkeszti annak kezdeményezője: Varga Gabriella.