Menü Bezárás

Szekérrel a pócsi Máriához (10.) – Lőcsös szekér helyett gumis kocsik

Trianon103/22*

Az 1960-as évek derekától a paraszti társadalomban fokozatosan kiszorította a használatból a lőcsös szekereket a rugózással ellátott, gumis kerekeken gördülő jármű, a gumis kocsi vagy gumisfogat. A búcsús menetekben is ezek váltak jellemzővé, már csak azért is, mert kényelmesebb volt velük az utazás, ráadásul többen elfértek rajta. Ekkorra sokat javultak már az útviszonyok is – csupán Nagykállóban, az egykori vármegyei, a Fehértói út őrizte még a múltat bazaltkockái által –, nem utolsósorban gyorsabbá is vált ezzel maga az utazás.

„Újfehértó határából, a Vitézsorról a bátyám, Nagy László az 1960-as évek vége felé már nem lőcsös szekérrel, hanem lovas kocsival indult Máriapócsra. A szomszéd tanyákban lakókat vitte magával” (Buczkó Józsefné Nagy Margit, 1935–2019, Újfehértó).

1967-ben például a Kisasszony ünnepe előtti napon a nyolcvan felé közeledő nagyapám, Nagy István (1889–1969) is ilyen fogatra ült fia mellé, hogy életében még egyszer eljuthasson a Szűzanyához.  Szekeres fogata megvolt ugyan – mint sokaknak még –, ám kora miatt többé nem vállalkozhatott vele ilyen zarándoklatra. Meg aztán egy lovacskája volt már, s annak ugyancsak megterhelő lett volna egy ilyen fárasztó menet.

Gumisfogatok indulása Máriapócsra Újfehértóról 1968. szeptember 7-én. Római katolikus zarándoklat (Papp Jánosné tulajdona, Újfehértó)

Újfehértón az 1960-as évek derekától a ’70-es évek második feléig jellemző is maradt ez a közlekedési mód, mindkét felekezet tekintetében.

Különösen élő valóság volt a római katolikusság hagyományvilágában.

Mint helyi érdekességet említjük meg, hogy ezeket a gumikerekeken futó járműveket a helyi társadalom változatlanul lovas szekér elnevezéssel illette, ami jelzi azt, hogy az új névváltozat még nem tudta kiszorítani a régit. Gyűjtőmunkám során többször tapasztaltam, hogy az idősebbek emlékezetében még ma is ez a megnevezés a leggyakoribb, egyben megtévesztő is.

Újfehértóról az utolsó ilyen „lovas szekerek”, azaz gumis kocsik 1977-ben, Főtisztelendő Balogh Gyula plébánossága idején keltek útra, a római katolikus egyházközség szervezésében. Szép kiállítású fogattal indult például Margitay Sándor, B. Tóth József és Szlávik József, akik 15-20 fős csoportokat szállítottak a „pócsi Szűzanyához”. Az újfajta járművekkel utazók azonban hagyományaikat tekintve megtartották még a korábbi, lőcsös szekeres zarándoklás szokásait, „forgatókönyvét”. Végső soron csak a jármű típusa változott.

Újfehértói római katolikus Mária-lányok a kegyszoborral Máriapócson 1969. szeptember 18-án (Papp Jánosné Lovas Julianna tulajdona, Újfehértó)

Az újabb generáció papjaik vezetésével a „régi úton” haladt tovább. „A templom előtt felsorakozott szekerek (értsd gumis kocsik) közül az elsőn foglalt helyet a pap, általában valamelyik káplán, meg a kántor, aztán a Mária-lányok, akik vigyáztak a Mária-szoborra. Itt helyezték el a két templomi lobogót is. De csak a főút melletti feszület után, mert addig vállon vittük a kegyszobrot” (Papp Jánosné Lovas Julianna, 1946–, Újfehértó).

Az 1970-es évek végére azonban elapadtak a gumis kocsis búcsús menetek is. Az idősebb lovas gazdákat magához szólította már a Mindenható, az utánuk következőket pedig még mindig fogva tartotta a kommunista társadalmi rendszer, amely nem tűrte az egyéni gazdálkodást, így visszaszorult a fogattartás is, hiszen ezek szerepe gyökeresen megváltozott a helyi paraszti társadalomban.

Az 1980-as évek derekától aztán, a hagyományos gazdálkodás átalakulásának lezárulását követően, a gumis fogatok helyét átmenetileg elfoglalták a még nagyobb csoportok szállítására alkalmas autóbuszok, valamint a kerékpáros zarándoklatok. Ez utóbbiak éppen a jobb útviszonyoknak köszönhetően.

Buczkó József

(folytatjuk)


Háttér:
Trianon 103 – Százhárom fejezet a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
https://www.eletunk.net/trianon103/trianon-103-szazharom-fejezet-a-magyarsag-tortenetenek-elmult-szazharom-evebol/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük