Trianon103/14*
Ebben az írásban a búcsújárásnak most – már csupán az idősebbek emlékezetében élő – egyetlen „formájáról”, a szekérfogatos zarándoklatról lesz szó. Generációkon át ők is valamennyien résztvevői voltak egy dramatikus cselekvéssorozatnak, amelyek az évek során némileg változtak ugyan, ám a lényeget tekintve mindig ugyanazt és ugyanúgy hajtották végre, ahogy azt elődeik is tették.
Előre kell bocsátanunk azt is, hogy a szekeres búcsú drámájának nem csupán a kegyhely volt a színtere, hanem egyéb terek is. Ilyen volt például a búcsúban részt vevők otthona, a települések temploma, az útmenti feszületek stb. Így tehát a búcsújárás eseményei több helyszínen zajlottak, de valamennyi egy közös, katartikus lelki élmény elérését szolgálta. Éppen ezért az ilyen közös út nem egyéb volt, mint szent utazás, sacra via. Az ilyen pedig csak szakrális cselekedetek során át valósulhatott meg, amelynek csúcspontja a szenttel, esetünkben a Pócsi Szűzanyával való találkozás volt.
De ugyancsak e cselekvéssorba illeszthetők az útra kelést megelőző, több napon át tartó imádkozások, vallásos énekek közös éneklése, egyéb vallásos cselekedetek elvégzése is, amelyek mind a lelki felkészülést szolgálták. Az így felkészült lélek és test alkalmassá válhatott a szent élmény befogadására. A test például azoknak a megpróbáltatásoknak az elviselése által, amelyeket a rossz minőségű utakon, éppen ezért erősen rázkódó szekerezéssel el kellett viselni, ráadásul főként idős embereknek. Ez pedig érzékennyé tette őket a krisztusi szenvedés átélésére, egyben az utastársak gondjainak befogadására, problémáik megértésére, amely a zarándokhelyen, a Szűzanya kegyképe alatt a teljes egyetértésben, az ellenségeiknek való megbocsátásban is megnyilvánult.
A fentiek tükrében kijelenthetjük, hogy a búcsúban való részvétel pontosan megtervezett, áthagyományozott cselekvéssor és viselkedésforma volt. Mindez egyetlen célt szolgált csupán, a legteljesebb lelki élmény elérését. A hétköznapokból való kilépést jelentette, azaz egyfajta átlényegülést. A búcsúsok a közös utazásaikkal a mindennapokban megélt térben mozogtak, ám szakrális értelemben ez már nem a mindennapok tere és ideje volt, hanem szent tér és szent idő. Lelki, spirituális utazás a szakrális térben Máriához (Lásd Bálint S.–Barna G. 1994., 310.) Mindez igaz volt a búcsú helyszínén megvalósult rituális cselekedetekre is. Akik ide érkeztek, hitüket mélyen megélő vallásos emberek voltak s egyként vettek részt a szent közelében zajló eseményeken.
Máriapócson az emlékezők által az alábbi hagyományos cselekvéssorok valósultak meg:
- lelki felkészülés;
- fizikai, tehát gyakorlati előkészületek (szekérfogat felkészítése az utazásra, élelem, ruházat stb.);
- a szent út, azaz a búcsús utazás megvalósítása;
- érkezés a kegyhelyre, a szálláshely elfoglalása;
- meghatározott rend szerinti felvonulás a kegytemplomhoz (Mária-kép, templomi lobogók kíséretében);
- értetkőzés a kegyképnél;
- szentgyónás, szentmisén való részvétel, szentáldozás;
- virrasztás a templomban;
- másnap szentmisehallgatás;
- temetőlátogatás liturgikus keretek között;
- a vásári kirakodások felkeresése, búcsúfiavásárlás az otthoniak számára. Vásárolt kegytárgyak megszenteltetése stb.;
- rokoni találkozások, esetleg közös szórakozások;
- búcsú a kegyhelytől;
- búcsús utazás hazafelé;
- hazaérkezés, ismételt templomlátogatás, hálaadó szentmisén való részvétel, kegytárgyak átadása;
- a mindennapi élet ritmusának felvétele.
Buczkó József
(folytatjuk)
* Háttér:
Trianon 103 – Százhárom fejezet a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
https://www.eletunk.net/trianon103/trianon-103-szazharom-fejezet-a-magyarsag-tortenetenek-elmult-szazharom-evebol/
