Trianon103/103*
Lukácsovits Magda 1952-ben, tizenkilenc éves korában a nagykárolyi piarista atyák kérésére festette az első szakrális témájú képét, amely nyilvánosan kiállítottak: egy két méter magasságú oltárképet, amelyet azóta szülővárosában minden évben felállítanak karácsonykor a betlehemi jászollal együtt. 1958-ban, amikor a kolozsvári képzőművészeti főiskolán negyedéves hallgató volt, kapta az első hivatalos megbízást, hogy egy közeli faluban, Gilvácson falképeket fessen egy kis templom falaira és mennyezetére (lásd: Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja, 2023. november, 8. oldal), két évvel később, szintén egyetemista korában pedig a csomaközi templomban festett egy hatalmas mennyezetképet.
Miután a főiskolát elvégezte, 1961-től 1966-ig Vajdahunyadon alkalmazták mint rajztanárnőt, emellett a Hunyadi várkastély restaurálásánál is besegített Bágyuj Lajos1 építész irányítása alatt. Ebben az időszakban a vakációk idején több erdélyi plébániatemplomban vállalt freskófestést (Mócs, Gyergyószárhegy, Futásfalva, Gyergyószentmiklós stb.), amiért fel is jelentették és majdnem elveszítette tanári állását.
1959-től kezdődően több mint ötven éven keresztül az erdélyi ferences rend is különböző egyházművészeti feladatokat bízott rá: számos olajkép és egyéb kegytárgyak restaurálását, falképek festését (például 1960-ban a dési templomban), valamint liturgikus berendezés tervezését (2009-ben a kaplonyi ferences templom részére).
A hatvanas évek elején P. Keresztes Albin2, az esztelneki ferences kolostor házfőnöke Lukácsovits Magdát Vajdahunyadon többször felkereste restaurálandó műtárgyak végett. Ekkor bízta meg Albin atya a művésznőt, hogy alkossa meg az alsó-esztelneki, XV. századbeli plébániatemplom freskóit.
Esztelneken az első templomot még az Árpád-házi királyok idejében építették. Az eredetileg román kori épület nagyrészét a XV. században visszabontották és gótikus stílusban felújították, majd földrengések miatt később is többször renoválták, amint a diadalív feliratán olvashatjuk: „Positum, fuit olim, renovatum 1523, rursus 1635, et 1724, terrae motu concussum 1802, Reparatum 1819 et 1839 et 1864.”
A gótikus boltozat az 1802-es földrengéskor megrongálódott, ekkor azt nem állították vissza, hanem egyenes záródású vakolt mennyezettel helyettesítették. 1930-ban felfedeztek néhány régi freskótöredéket, de azokat 1941-ben újból lemeszelték, mert nem tartották szépnek3.
1958-ban a ferencesek Bágyuj Lajos műemlékrestaurátor segítségével szakszerűen renoválták a templomot és több középkori építészeti elemet feltártak. A fentebb említett freskómaradványok létezéséről tudott Albin atya, és azok után is kutattak a vakolat alatt különböző helyeken, de nem találták meg.
Miután a felújítási munkálatokkal végeztek, a ferencesek javaslatára az esztelneki egyháztanács arról határozott, hogy a nagy, fehérre meszelt felületek a templomhajó lapos mennyezetén és oldalfalain vallásos ábrázolásokkal legyenek díszítve, a középkorban szokásos „Biblia pauperum” mintájára. Albin atyának az volt az elképzelése, hogy a mennyezetre kerüljenek a szentségek szimbólumai, az oldalsó falra pedig Jézus mennybemenetele, Máté evangéliuma befejező mondatának a megjelenítésével. Elgondolását levélben, majd később személyesen és a helyszínen is megbeszélte Lukácsovits Magdával, aki házasságkötése után abbahagyta a tanítást és 1966-ban elköltözött Vajdahahunyadról. A nyár folyamán a művésznő elkészítette a tervet, 1966 őszén elkezdte Esztelneken a festést és két hónapon belül be is fejezte a képeket a templom mennyezetén és az északi falán.
1977. március 4-én erősebb földrengés sújtotta Románia délkeleti részét és az esztelneki templomban ismét lényeges károkat okozott. A vakolat nagy része levált a röviddel azelőtt festett képekkel együtt. A lehullott vakolat alól viszont a hajó déli és északi falán régi freskótöredékek kerültek elő, amelyek a gelencei falfestményekkel mutatnak rokonságot, ezért keletkezési idejük a XIV. századra datálható. A vázlatszerűen megrajzolt, halvány freskórészleten csupán egy áldást osztó főpap alakját lehet egyértelműen felismerni.
A földrengés okozta károk kijavítását 1978-ban fejezték be, de az értékes középkori freskómaradványokra tekintettel az újabb (1966-ban készült) falfestményeket nem állították helyre. A mennyezetre festett szimbólumok nyoma teljesen elveszett, az északi falra festett freskóról fennmaradt egy fénykép a ’70-es évek elejéről, valamint a temperavázlat, amit a művésznő készített festés előtt.
Erről a képről Bernád Rita4 következő elemzést írta5:
A kép függőleges középtengelyén a karjait áldásra táró Krisztus egész alakja látható, a jelenléte betölti a teljes kompozíciót. A Megváltó feje fölött lángnyelvek, mellének közepén fehér szentostya, körülötte aranykereszt alakban elhegyesedő sugarak, a jobb melléből kicsöpögő vért egy aranyszínű kehely fogja ki. Jézus istenemberségét művészileg találékony módon a deréktól átlátszóként való ábrázolása is fokozza optikailag. A háttérben egy hullámzó tengeren ábrázolt vitorlás hajót láthatunk, a fehér színű vitorlán a Krisztus monogrammal (XP), a hajóorron a reményt szimbolizáló horgonnyal.
A vázlatrajz közepétől lefelé részleteiben még kidolgozatlan embercsoportok tűnnek fel, hét különböző együttesben.
Jézus jobbján két embercsoporttal találkozunk:
– hat különböző nemű és korú meztelen ember, akik karjaikat Jézus felé tárják, Őt próbálják megérinteni, megbocsátást, lelki gyógyulást remélve;
– szintén hat személyből álló jelenet: egy piros miseruhát viselő pap, kezében gyertyát tartó ministráns asszisztálásával egy előtte térdeplő idős embert áldoztat, mögöttük sorban áll egy háromtagú fiatal család, kisgyermekkel az apa ölében.
A kiskompozíció a három generációt sejteti.
A Megváltó balján öt kisebb személyi kompozíciót azonosíthatunk:
– egy héttagú, színes hosszú ruhát viselő, perspektivikusan elrendezett embercsoport, kezük imára kulcsolva;
– egy háromtagú, kendőt viselő, egymással szemben álló vidéki asszonycsoport, akik közül az egyikük imára összetett kezében rózsafüzért tart;
– egy háromtagú férficsoport, szintén vidéki munkásöltözetben és kezükben szerszámokkal (kalapács, kasza, fűrész);
– egy kórházi ágyban fekvő beteget vizsgáló orvos, akiből együttérzés sugárzik az ápolandó személy felé;
– székely népviseletbe öltözött háromtagú embercsoport: egy kisfiú és egy kislány széken ülő édesapjukat figyeli, amint a Szentírásból olvas nekik.
Jézus Krisztus bal és jobb oldalán a következő két újszövetségi idézetet olvashatjuk: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) és „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,56). Mindkét közismert szentírásidézet Jézus állandó jelenlétére és az Oltáriszentség megváltó erejére utal. A kép legalján vízszintesen pedig az „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20) felirat teszi teljessé szövegértelmezésben a freskóvázlatot.
A kompozícióból összhang, remény és nyugalom árad.
A Jézus alakját körülvevő alakok öltözetén és ábrázolásmódján látszik, hogy a freskó tervezése egy székelyföldi falu részére történt. A falképet, amely az Eucharisztia címet is viselhetné, tematikája alapján a templom apszisában is el lehetne képzelni (a keleti falon vagy a mennyezeten, tehát az oltár és a tabernákulum szomszédságában), ott azonban a régi főoltár miatt nem fért el.
A temperavázlatot Nagykárolyban, Lukácsovits Magda szülővárosában lehet megtekinteni további festményekkel együtt, amelyek hasonló körülmények között készültek és azonos célt szolgáltak: a művésznő a templomfestést megelőzően, a tervezési szakaszban vázlatokat készített, amelyeket bemutatott a megrendelő egyházközségnek, és a püspökségen, ahol a kivitelezés előtt mindig engedélyt kért. A nagykárolyi Kalazanci Szent József-templom egy kis kápolnájában megtekinthető negyvenöt kép: vázlatok és színtervek különböző erdélyi templomokba szánt falfestményekhez, amelyek Lukácsovits Magda művészi hagyatékából származnak. A képgyűjtemény nemcsak ízelítőt kínál a művésznő szakrális alkotásaiból – a legtöbb festmény meditációra, vallási gondolatok elmélyítésére is alkalmas, hiszen, saját megfogalmazása szerint, munkásságában mindenkor arra törekedett, „hogy közelebb vigye a hitigazságokat a mai emberhez”.
Ez az irányelv két másik freskóban is felismerhető, amelyeket a művésznő a szülővárosában festett 1972-ben, szintén a piarista rend megbízásából. Ezek a falképek is elpusztultak, aminek nem földrengés volt az oka, hanem a plébánia mozgalmas története6.
Nagykárolyban a XX. századig egyetlen katolikus plébániatemplom létezett, ahol a piarista rend látta el a hívek lelki gondozását. Mivel a két világháború között a város kibővült és a katolikusok száma jelentősen megnőtt, a szatmári püspökség 1941-ben egy második plébánia alapítása mellett döntött. A temesvári szalvatoriánus rend elvállalta a plébánia megszervezését: a templom és a rendház egy régi épületbe került, amelyet 1910-ben adományozott a városnak Gróf Károlyi Gyula, azzal a kívánsággal, hogy katolikus templommá alakítsák át. Miután a nagyon romos állapotban lévő épületet felújították, 1943-ban szentelte fel Boldog Scheffler János püspök az Isteni Üdvözítőről elnevezett plébániatemplomot. A második világháború végén az orosz hadsereg elkezdte Erdélyből deportálni a német nevű vagy származású embereket, emiatt a temesvári szalvatoriánusoknak menekülniük kellett. Csupán két szerzetes maradt Nagykárolyban, azokat az oroszok elfogták és szovjet lágerbe hurcolták. 1945-ben ferencesek vették át az árván maradt egyházközséget, őket 1950-ben a román hadsereg a plébániával együtt kilakoltatta az épületből, mert ott katonai lakásokat akartak létesíteni. A piarista rend egy családi házat bocsátott a hívek rendelkezésére, amelyet úgy alakítottak át, hogy a „kistemplom” és plébánia ott tudott továbbműködni. 1948-ban a román állam a szerzetesrendeket betiltotta, a ferenceseket 1951-ben összeszedte és kényszerlakhelyekre internálta őket sok évre. A piaristáktól is elvették a rendházat és államosították az egyházi iskolákat, de a városi plébániákon a kegyesrendi atyák folytathatták a pasztorációt. Húsz év elteltével az egyházellenes hangulat kicsit csillapodott, így a „kistemplomban” bővítési munkálatokat lehetett végezni: P. Raszga István OSchP plébánossága alatt új harangláb és kórus készült, tartóoszlopokat kellett beépíteni, a falakat kívül-belül újravakolták, a templom belső terét kibővítették és megszépítették, a II. Vatikáni Zsinat előírásai szerint átrendezték az oltárteret és 1972-ben a felújított kistemplomot a Szentlélek tiszteletére benedikálták.
A nyolcvanas évek végén a templomot ismét renoválták, megemelték a mennyezetet és a salétromos falakat teljesen átfestették. Már ekkor felmerült a gondolat, hogy ne csak bővítsék, hanem újjáépítsék a templomot, de ezt éveken keresztül állami és egyházi oldalról is elutasították. Mivel a torony megsüllyedt, a falak kezdtek repedezni és az építészek most már veszélyesnek minősítették a XX. század elején épült házat, a szatmári püspökség 2001-ben jóváhagyta, hogy új templomot építsenek fel egy szomszédos telken. 2003-ban lebontották a régi „kistemplomot”, a modern Szentlélek-templomot 2005-ben szentelte fel Nm. Ft. Schönberger püspök úr.
A városban maradt piarista atyák (dr. Gyulai László, a „nagytemplom” plébánosa és P. Raszga István, a „kistemplom” plébánosa) 1971-ben felkérték Lukácsovits Magdát, hogy a felújítási munkálatoknál működjön közre. A művésznő 1972 nyarán restaurálta a szentek szobrait, festett két falképet és díszítőelemeket tervezett, amelyeket Csepregi Péter díszműlakatos kivitelezett kovácsoltvasból: a Szentlélek-szimbólumot az új szembenézőoltár fölött helyezték el, a szentségek szimbólumai pedig feljavították a betonoszlopok prózai látványát, matt üvegből készült lámpaernyőkre szerelve burkolták a neoncsövekkel megoldott világítást.
Ezekből az alkotásokból a modern templomban már csak a Szentlélek-szimbólum látható, amely a tabernákulum és a kereszt fölött kapott helyet a szentélyben. A falképeket nehéz lett volna átköltöztetni (de azokat már hamarabb eltüntették, amikor a nyolcvanas években újrameszelték a templomot), a szentségek szimbólumai az új templomban is elfértek volna a kórus alatti oszlopokon, azonban senki nem emlékszik, hová lettek a régi templom lebontása után.
Lukácsovits Magda munkáiról, amelyeket a nagykárolyi kistemplomnak szánt, pár régi fénykép tanúskodik, valamint a festés előtt készült vázlatok, amelyek a család tulajdonában vannak.
A falképek témája a szeretet és a kibékülés. Mindkét freskó mellett felirat olvasható a megfelelő bibliai idézetekkel.
A művésznő írásai között megmaradt egy szöveg, amelyben ő maga magyarázza el, hogyan kell a képeket értelmezni:
Bal oldali kép (déli fal)
Téma: a főparancsolat (szeretni az Istent és az embert)
A középpontban az áldozati oltár áll, melyen a szeretet tüze ég.
A kompozíció felső terében foglalnak helyet az üdvtörténet alakjai: ószövetségi (Káin és Ábel), valamint újszövetségi (szamaritánus) alakok.
Alsó terében a jelen alakjai, azaz mi magunk, akik jól vagy rosszul teljesítjük az isteni parancsot.
Az alsó tér közepén szimbolikus kezek vannak elhelyezve. A kompozíció közepétől négy diagonálishoz hasonló, sugárszerű vonal halad a sarkok felé. A lefele haladó vonalaknak térelválasztó szerepük van: elhatárolni a szimbolikust a valóságostól; a felfele haladó sugarak dekoratív jellegük mellett szimbolikusak, éspedig az ég fele való kitárulkozást jelképezik. Az egész kompozíciót egy elképzelt függőleges tengely két nagy részre osztja, a jó és a rossz cselekedetek terére, melyek színben is különböznek egymástól (bal oldalt, a jó oldalán harmonikus, lágy színek; jobbra, a rossz oldalán disszonáns, mogorva színek).
A mondanivalók kibontása
A jó oldalán a parancsolat megtartói:
1. a szamaritánus, aki megvetettje volt az ókori társadalomnak, de jóságos szíve őt társadalmi rangja fölé emelte; éppen őt állította elénk példaképpen Krisztus, ellentétben a pappal és a levitával, akiktől az ember hamarabb elvárná az irgalmasságot;
2. a lenti csoport a mai embereket képviseli, azaz minket. ők azok, akik hisznek Istenben, ezért szeretik embertársaikat:
– az űrhajós – korunk kutató embere, tudományos tevékenysége közben sem feledkezik meg az Istenről, sőt elismeri Őt mint a teremtett világ végső okát. Tevékenysége, azaz a tudományos kutatás nincs ellentétben hitével és Isten akaratával sem ellenkezik. Sőt teljesíti Isten parancsát, melyet Ádámnak adott: Hajtsd uralmad alá a földet (Genezis). A föld fogalma kiterjeszthető a világmindenségre (a hold is a föld bolygója és a többi bolygó is a mi naprendszerünkhöz tartozik);
– az anya – mindenkor a szeretet, a végtelen és áldozatra kész szeretet jelképe, aki egész életében szeretteit szolgálja;
– az öreg néni, aki Isten akarata szerint, Isten es embertársai szeretetében élt, most is Isten szeretetében reménykedve néz előre az örök élet felé.
A rossz oldalán az isteni parancs ellen vétkezők:
1. Káin es Ábel (az üdvtörténet korai szereplői): Káin vétke bosszúért kiált az égbe, mert testvérgyilkosságot követett el, elvette embertársának az életét.
2. A két „buzgó” nő a kép lenti részében szintén korunkbeli ember, aki nyelvével gyilkol: a Szent Antal szobra előtt egy padon ülve pletykálnak, beszédükkel embertestvéreiknek a becsületét veszik el. Valamivel kisebb bűn a fentinél, de sokkal gyakoribb.
Hogyan kerül ilyen környezetbe Szent Antal?
A szentnek itt semmi tematikus szerepe nincs, nem is ő van jelen, csak a szobra, melyet a „vallásos” emberek nagy tömege annyiszor hamis kultusszal vesz körül. (A Szent biztos nem is örül az ilyenfajta „tiszteletnek”). Szobrának szerepe itt csupán annyi, hogy utaljon a helyre, ahol a cselekvés történik, helyesebben a személyekre, hogy milyen „vallásos” (álszent) embertípusról van szó.
A kompozíció középső (lenti alsó) részén látható kezek szimbolikusan ábrázolják a jószívűség, segítségnyújtás erényeit, illetve a kapzsiság, kenyéririgység stb. bűneit. Itt a jót a rossztól a jelképes kígyó választja el. A kezek mögötti mező színei is jelképesek: világos és sötét, a sárga és lila ellentétes (kontrasztos) színek.
Jobb oldali kép (északi fal)
Téma: „Engesztelődjetek ki szívből egymással”, az egyház felszólítása híveihez a szentmisében áldozás előtt. Fontos dologról van tehát szó, ami feltétele a jó áldozásnak-áldozatbemutatásnak. Krisztus szavai szerint: „Ha felebarátodnak valami panasza van ellened, előbb menj és békülj ki…” (Mt 5,23–25).
Ennek a képnek a témája szorosan kapcsolódik a másikhoz, mintegy útmutatás mindannyiunk számára, akik annyit vétkezünk egymás ellen. Ha kibékülünk egymással, akkor vagyunk Krisztus „barátai”.
Amint az esztelneki és a nagykárolyi freskóival, Lukácsovits Magda úgy egész munkásságával arra ösztönöz bennünket, munkái szemlélőit, hogy minden nehézség ellenére igyekezzünk Krisztus barátai lenni és törekedjünk teljesíteni az isteni parancsot. A művésznő alkotásai, azok átelmélkedései, a sorozatunk részét képező leírások olvasása segítsen abban, hogy ezen az úton járjunk, ezen cél felé – határozottan, magabiztosan, és ne inogjunk meg ebben soha.
Összeállította: Bechtner Krisztina
Források, kiegészítések
1 Bágyuj Lajos (1920–1985) erdélyi építész, műemlékrestaurátor. Kolozsváron megkezdett tanulmányait Budapesten folytatta, ahol alapos és magas szintű szakmai képzésben részesült az építőipari szakiskolában. Az 1950-es években felállított Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja volt. Legfontosabb munkái a kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállítási munkálatai (1956–1957), a kolozsvári Farkas utcai templom (1958), a kolozsvári ferences templom (1959), a némai református templom (1961), a szászfenesi római katolikus templom és falfestményeinek helyrehozatala (1961–1962), a vajdahunyadi vár (1965–1968) és a gyulafehérvári székesegyház restaurálása (1967–1973). Restaurálási tevékenységéről számos írásban beszámolt, cikkei szakkönyvekben és szakfolyóiratokban jelentek meg.
Wikipedia
Sas Péter: Bágyuj Lajos műemlékfelújításai
Bágyuj Lajos: Műemlék-helyreállítás Erdélyben (1955–1973), Kolozsvár, 2012.
2 P. Keresztes Albin OFM (1914–1998): ferences szerzetes, többször is házfőnök, a kommunizmus alatt börtönt szenvedett. 1952-től harminc éven át az esztelneki gyűjtőtáborban élő testvérek házfőnöke, majd 1981−1982 között dévai lelkész, 1993-tól haláláig szászvárosi plébános. Hagyatékában személyes iratai mellett a radnai és esztelneki deportáció emlékei, élményei is fennmaradtak a kéziratai között, továbbá néhány fényképe is. (https://romkat.ro/?s=Erd%C3%A9lyi+ferencesek+eml%C3%A9kezete)
3 Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai, Gyulafehérvár, Római Katolikus Érsekség, 2000.
4 Dr. Bernád Rita, Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár igazgatója.
5 Idmar Hatzak – Varga Gabriella – Erős Zoltán Levente (Szerkesztők): Fidem pinxit – A hitet festette. Lukácsovits Magda erdélyi festőművésznő életműve, Második kötet, Magyar kiadás, Értelmezések – Képelemzések – Méltatások – Grafikák 1952–2010, Bauer-Verlag, Thalhofen, 2014, 63. old)
6 Hágó Attila Nándor: A nagykárolyi Szentlélek-plébániatemplom története, Nagykároly, 2023.
* Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejött egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában jelentek meg, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.net) érhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány volt, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezette és a cikksorozatot szerkesztette annak kezdeményezője: Varga Gabriella.
Megjegyzés
Sorozatunk befejező része mintha magában hordozná a lezárás szomorkás érzését: egyazon leírásban több szempontot is magában sűrít, a megszokottnál tágabb merítéssel dolgozik, számos aspektust felvillant, mintha azt sugallná: ennek a sorozatnak még sok mondanivalója lenne. Ugyanakkor kiváló szimbóluma is a sorozat eredeti céljának, hiszen egyháztörténeti, művészettörténeti, itt-ott családtörténeti mozzanatokat sorakoztat. Hálával tartozom mindenkinek, aki ötlettel, írásokkal és képanyaggal hozzájárult a gazdag és több ponton exkluzív sorozat megvalósításához. Isten fizesse munkájukat! (V. G.)
Trianon 103 című sorozatunk:
