Trianon103/11*
Édesanyám, Vencser Károlyné, született Orosz Mária (Ditró, 1926. augusztus 3.– Marosvásárhely, 2005. november 30.) csodálatos anya és csodálatos asszony volt. A szeretetet nemcsak a családja, a gyermekei, hanem egész környezete felé sugározta. Különleges képességgel, rendkívüli módon meg tudta találni a közös hangot mindenkivel. Mindig mindenkihez volt néhány kedves szava. Bárkinek bármilyen problémája volt, azonnal biztatta: meglátod, megsegít az Isten és a Szűzanya.
Mély hite, imádságos lelkülete, Mária-tisztelete adott neki erőt, hogy az élet nehézségeit leküzdje és ezt a biztatást másoknak is átadja. Ditróban és Gyergyószentmiklóson is imacsoportokat, rózsafüzértársulatot, éjféli szentségimádást szervezett. 1969. augusztus 15. napjára, amikor Márton Áron püspök két évtized után bérmálni jöhetett Ditróba, édesanyám a templom bejárata elé virágszőnyeget készített. Ő honosította meg a községben a virágszőnyeget – szorgos kezek azóta is minden nagy ünnep alkalmával készítenek ilyent.
Édesanyám az élet művésze volt. Mesélte, hogy házasságkötésük (1945. december 26.) másnapján reggel a szomszédasszonytól kért palacsintasütőt, hogy tojást ránthasson, annyira szegények voltak. A legnagyobb kincset azonban már akkor, abban a kicsi bérelt szobában birtokolták: a szeretetet és az összetartást. Saját otthont, családi, rokoni segítséggel, két évvel később, 1947-ben építettek egy kis telken. Édesanyám nagyon szerette a virágokat, a házat és az udvart is az általa ültetett és gondozott virágok díszítették. Az előszoba, a veranda, az udvar virágai azonban nemcsak a külső szépséget biztosították, hanem adtak az életnek belső melegséget is. A virágok szépsége már kisgyermekkorunkban nagy hatással volt ránk Sándor öcsémmel.
Nálunk a szegénységben sem merült fel soha a kérdés, hogy vajon mi kerüljön az asztalra. Édesanyám a kicsit is – édesapám kevéske fizetését, amit az utolsó baniig édesanyám kezébe adott – mesterien be tudta osztani. Vasárnap reggel elment szentmisére, s amikor mi édesapámmal a nagymiséről, öcsém pedig a gyermekmiséről, hazajöttünk, terített asztal várt. Édesanyám levágott egy ökölnyi csirkét, levest és paprikást készített belőle. Ő mindig a csirke nyakát és a lábát ette, azt mondta, az a legfinomabb.
Hatvanéves házassági évfordulójukat 2005. május első vasárnapján még sikerült megünnepelnünk együtt a ditrói jubilánsokkal – ez volt családunk utolsó nagy közös ünnepsége.
Hathetes súlyos betegség után, 2005. november 30-án a marosvásárhelyi klinikán, életének nyolcvanadik évében szólította magához a Teremtő. A ditrói temetőben várja a feltámadást. Mi pedig gyakran felidézzük Ratkó József szavait: „Az anyák halhatatlanok, / csak testet, arcot, alakot / váltanak; egyetlen halott / sincs közülük; fiatalok, / mint az idő”.
Vencser László
Forrás: Új Misszió – Katolikus folyóirat
* Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
Hazánk százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.