Menü Bezárás

Belle Orsolya: Zöld zeke

A múltnak tenyeréből kiveszek most egy mesét, megtudhatjátok, ki viselte ezt a híres zöld zekét.
Petőfi Sándor nagyon szerette a zöldet, akárcsak szülőföldjét, a hatalmas Alföldet.
A természet zölden a legszebb, s benne a végtelen róna, Petőfi sok verset írt róla.
De sokat is nélkülözött, mert a költőnk sorsa, akkoriban bizony nem volt habos torta.
Követte őt a szegénység, akárcsak egy szolga, bár tehetségével valamivel jobbra fordult dolga.
Midőn egy kis pénz került a zsebébe, zöld zekét vett rajta és öröm ült keblébe.
Úgy érezte, költőhöz illően öltözhet fel végre, s járhat-kelhet benne mindenhol kedvére.
Az ám, csakhogy másnap reggelre kelve, lába kelt a zöld zekének, sehol sem lelte.
Kapta magát, zeget-zugot kikutatott érte, de bizony a zeke nem lett meg estére.
Álmában, a remények erdejében járva, megpillantotta Zöldföld kapuját kitárva.
Mit lát, mit nem lát, látja: kapu mellett zöldember ül, szemében a könny csak úgy gyűl. Kezében lantja, s szomorúan játszik egy dalocskát rajta. Petőfi hallgatta, ugyan nem zavarta.

A zöldember így dalolt:

– Földemet el kellett hagynom, a királynak fájt a hangom.
A világon minden zöldet, Zöldföldjére összegyűjtet.
Aki parancsát kerüli, annak feje keserüli.
Zöldföldön már nincsen ember, csak szolganép, aki nem mer.
Az igazság szólt a számon, el is űztek hét határon.

Idegen! Gyere csak közelebb mellém, látom te igaz vagy, ha nem csal az elmém.
Dalom, ha szíved meglágyította, segíts Zöldföldnek! – kiáltotta.
Legyél a királyunk, azzá fogunk tenni! Gyerekként te is az akartál lenni!

Petőfi:

Mikor gyerek voltam?
Kinn az utcán házunk előtt
Játszottam a porban,
Már ott az járt a fejembe:
Ha belőlem király lenne! 1

– No, gyere velem bátran – intett a zöldember –, s király leszel, már ma!
– Jól van, megnézem én azt az országot – szólt Petőfi hangos torokkal –, s beszélek a királyotokkal!

Útkereszteződéshez értek napnyugtára, hol a zöldember ezt adta tudtára:

– Figyeld majd a zenét, ha arra mész, megtalálod a keresett zekét!
Nagyon szűk arra az ösvény, mert a király nem épített utat, a fösvény!
Ég veled! – még ennyit mondott, s reménykedve elbúcsúzott.

Petőfi a szűk ösvénynek alig látta partját, pókhálók, óriás páfrányok fonták körbe karját. Egyszeriben haramia állta el az útját, elérte ugyanis Zöld Marci tanyáját.

Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,
Úgy ragadja torkon, aki arra menő. 2

– Ide minden kincsed!

– Azt is a mi nincsen? – kérdezte Petőfi, tenyerét kitárva, az útonálló nagy csodálkozására.
– Egy pár elnyűtt csizma, és egy verseskötet, ez minden, amivel szolgálhatok neked.
Nincs egyebem ezen a világon, de szívesen osztozom a drága szabadságon.

– Derék legény vagy! – szólt Zöld Marci, bajuszát pödörve. Csapj a kezembe, legyünk barátok örökre!

Zöld Marci betyár volt hírére, de nem volt szüksége a világ kincsére.
Amit a gazdagoktól elvett puskával, a szegényeknek adta Isten áldásával.
Petőfinek tetszett a vakmerő betyár, kezet ráztak, s ketten mentek most már tovább.
Zöldföld határában álltak, mikor nyomukra pandúrok találtak. Ekkor aztán kétfelé váltak.
Zöld Marci elcsalta őket a mocsárba, így sikerült Petőfinek bejutni a várba.

Ül a király nagy kevélyen
A fényes királyi széken,
Magas urak (aljas szolgák!)
Körülveszik, kezét nyalják. 3

A zsarnok így pöffeszkedett, aki ott volt, mind reszketett. Térdek-fejek hajlongtak, amerre csak nézett. Csúsztak-másztak lábainál gazdagok, szegények. De mit látnak szemei? – ugrik fel mérgesen. Egyedül Petőfi áll ott egyenesen.

– Ki ez az idegen? – kérdezi hidegen.

Petőfi:

Igaz-e, királyom,
Amit mondogatnak?
Nálad híre sincs a
Szabadakaratnak. 4

A gőgös király akkorát üvöltött, hogy az arca nyomban méregzöld színt öltött:
– Mit merészelsz, nincsen bajod? Adok én, ha úgy akarod!

Petőfi:

Mi volna más bajom nékem,
Mint hogy a királyi széken
Ember helyett vadállat ül,
Uralkodik kegyetlenül. 5

Hej, szörnyű haragjában a király kékült-zöldült, Petőfi a tömlöc fenekére került.

Csak a hold nézett be hozzá biztatón, sóhajaitól a szíve fájt nagyon:
– Hold, nagy király vagy ott fenn az égen, mégsem tudsz kiszabadítani itt lenn!

Hold:

Inkább volnék a föld utósó szolgája,
Mint az égen az éj ragyogó királya,
Inkább járnék ott lenn koldús bocskorában,
Mint itt járok ezüstsarkantyús csizmában. 6

Ebben a pillanatban a rácsoknál Zöld Marci vidáman kukucskál.
Petőfi gyorsan egy tervet eszel ki, mert az idő nem vár:

Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál… 7

Amíg alszik, minden áll. Zöld Marci lován gyorsan száll.
Viszi az üzenetet az éj leple alatt, mindenkinek megsúgja, Petőfi mit akar:

Zöld a Remény színe.
Nem lehet király, ki a reményt veszi el!

Odasereglettek közelről-távolról, mind kik álmodtak már a Szabadságról.

A király ébredezik, katonákért ordítozik.

De a trónus inogni kezd…
Földindulás okozza ezt?
Földindulás: néplázadás!
Gyarapodik szemlátomást.
Mint a folyóvíz a gátot,
Eltépte a nép a láncot. 8

A király a tömlöcben ül, Petőfi végre jót derül.

Hiába ígér neki aranyat, várat, ő biz nevet rajta párat:
– Király, én szívemben hordom kincseim! Csak zöld zekémért jöttem, ím!

S zekéjét vidáman magára ölti. Megígéri, a királyt egyszer még versbe költi.
A nép ünnepli, éljenezi, Zöld Marci királynak nevezi.

Petőfi Zöld Marcihoz:

Nem a kincs, s a hatalom az én álmom, a szabadságért jöttem hozzátok barátom!
Indulnom kell, hí a haza, mert Petőfi a haza fia!
Verseimmel amerre járok, viszem majd a Szabadságot.
S kell a zöld is a zászlóra, piros-fehér lobogóra!
Nem akarok király lenni, csak a nép fiaként élni, halni!

 (vége)

Idézetek Petőfi Sándor verseiből:

  1. Te az enyim, én a tied…
  2. Zöld Marci
  3. A király és a hóhér
  4. V. Ferdinándhoz
  5. Kont és társai
  6. A hold elégiája
  7. Az álom…
  8. A király és a hóhér

 

 

Vélemény, hozzászólás?