Ültettél violát
búra és derűre,
szállva jövőbe,
múltba merülve.
Búcsúztál, s ölelő
karodra gyengülő
mosollyal figyelt
hosszan az alkony.
Kertemben violád,
feltekint az égre,
pompázik s lehull
dísze a földre.
Testedben foganó
életem porába
mennyei kincset
tett bele Isten.
Álomlét idejét
létezőre váltva,
kinyílt egy virág
angyali szóra.
Gondoztad levelét,
szirmait vigyáztad.
Élteti bennem
rólad az emlék.
Mindennap hazavár,
s csapongva küldi még,
lényed alakját
képzeletembe.
Felfénylő örömét
szórja már a hajnal. –
A hangod becéz,
s boldogan intesz.
Tolna, 2020. június 5.