Berci szomorúan nézett ki az ablakon. Húsvéti szünet volt, mégsem tudott kimenni játszani – csütörtök óta esett az eső. Nagypénteken is csak bent ült. Igaz, anyuval csütörtökön Sacher-tortát sütöttek, de pénteken kirándulni szerettek volna, megnézni az osztrák fővárost. Anyu lába azonban már hetek óta fájt, gyulladással küzdött.
Szombaton és vasárnap is borús, esős volt az idő. Csak a kert virult. A piros tulipánok kelyhei, mint gyertyák, lobogtak a borult ég alatt. A csillagvirágok is mintha az éjszakai égboltot hozták volna a földre. A kék-fehér ibolyák, a fürtös gyöngyikék és a fenségesen virágzó császárkorona is mind temetői hangulatot árasztottak. Szinte érzékeltették a nagyhét csendes, fájdalmas légkörét. Jézus meghalt és az emberiség remény nélkül maradt.
Berci bánatos volt. „Így megy el a szünet…” – gondolta, miközben hangulata mélypontra süllyedt.
Ám vasárnap az esti misén már arról hallott, hogy Jézus feltámadt. A pap hangja ünnepélyesen csendült, az emberek örömmel válaszolták: „Valóban feltámadt!”
De Berciben még mindig ott lapult a kétely és a szomorúság. „Bár a természet és az időjárás is mutatna végre valami változást, könnyebb volna hinnem” – gondolta halkan, miközben a templom csendjében felhangzott a húsvéti ének: „Feltámadt Krisztus, kit kerestetek, alleluja!”
Nem szólt senkinek, de valami mégis megmozdult benne – mintha egy apró fény, a remény született volna meg a szívében.
És valóban, mintha csak gyermeki fohászát meghallotta volna az ég: hétfő reggel a nedves fűben már a napocska sugarai szikráztak. Még sár volt, de délre Berci kiszaladhatott a kertbe. Nyúliusz Cézár, a kis kedvenc nyuszijuk boldogan rágcsált egy pitypangot. Csigák kapaszkodtak egymásba a tulipánlevelek árnyékában, szarkák és rigók keresték a földbe visszaiparkodó gilisztákat.
Berci ekkor egy fényesre mosott kőre lett figyelmes a cseppnyi sziklakertben. Érdekes, mintha még sosem látta volna, pedig biztosan mindig is ott volt. A kő szinte hívogatta. Berci leguggolt és óvatosan megemelte.
A kő alól egy szellőrózsa emelte fel hófehér fejét. Szinte az egész kert elfehéredett egy pillanatra – legalábbis Bercinek úgy tűnt. Az egész világ hirtelen egy nagy lélegzetvétel, egy sóhajtás lett. Feltámadás van – érintette meg Bercit az érzés. A napok óta tartó komor hangulatot egyetlen pillanat alatt elfújta a szél.
Már hitt a jövőben.
Dufek Mária
(Illusztráció forrása: Pixabay)
További mesék Dufek Máriától:
Dufek Mária: Berci és a Magvető | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: A Magvető és Berci | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: A Mag és a Fény | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: A kis szúcsalád és a régi padok titka | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: Berci és Jónás | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: Berci és az őrangyal | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: Csillagok és imák | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
Dufek Mária: A templom hangjai | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja
