Menü Bezárás

Illés Sándor: Kedves Mikulás!

Már egy hete, hogy készülődöm Mikulás-napra. Mint egykor, gyermekkoromban, most is levelet írtam neki. Öreg írógépemen kopogtam le, miközben újra a régi, viaszosvászonnal letakart konyhaasztalnál éreztem magam. A mama kavargatta a rántást, a tűzhelyen bugyogva forrt a fazék víz, én meg kockás iskolafüzetemmel magam előtt gyötrődtem a levél megfogalmazásával.

Kedves Mikulás! Újra és újra átéltem azt a régi pillanatot levélírás közben, talán még a számat is csücsörítettem hozzá. És azt hazudtam Neked, hogy jó fiú vagyok, nem én vertem meg a múltkor Bakos Andrist, s nem én szedtem le a fák legmagasabb ágáról a madárfészkeket. Meg olyasmit, hogy szófogadó vagyok, és sose csentem el a mamától cukorra a pénzből, amikor a boltba küldött.

Nem tagadom, vannak nekem is apróbb bűneim, de ezeket megbántam, s megfogadtam, nem öntök többé tintát a tanítóm székére az iskolában, és hajnali misékre is eljárok ministrálni, mert senki se tudja olyan megindítóan rázni a csengettyűt Úrfelmutatáskor. Csak hallgass meg végre, Mikulás! Ne úgy, mint tavaly, amikor szintén hosszú levelet írtam Neked, és kiraktam az ablakba a cipőmet is, de nem varázsoltál bele semmit. Miért haragszol rám, Mikulás?

Azért, mert néhányszor kifiguráztalak, bozontos szakállad képzeletben meghuzigáltam? Ezt mind-mind szeretetből csináltam, hidd el nekem, és ne haragudj rám, édes Mikulás!

Nem is sejted, hányszor nekiveselkedtem már, hogy megírom Neked, mit szeretnék, mire vágyakozom, de aztán csak a papírkosárba dobtam a levelet, mert nem hittem a csodában. Tudtam, hogy legfeljebb csak nyiszlett Mikulás-figurák kerülhetnek a cipőmbe.

Fotó: Pixabay

Ezt a levelet azonban elküldöm, kopogtatok Nálad, öreg szakállas puttonyos, ne feledkezz meg rólam teljesen, hiszen jó fiú vagyok én, csak kissé mintha megöregedtem volna. Megkoptak és elvástak álmaim, nincs már kedvem megtréfálni a tanító urat a székére öntött tintával, nem verekszem az utcán diákcimboráimmal és a cipőmet se rakom már ki az ablakba. Kissé rossz a cipőm is, suszterhez kellene vinnem, de hát már egy öreg nyugdíjasnak ez se számít.

A naptárt lapozgatva jutottál eszembe, kedves Mikulás. Névnapod látva felötlött bennem hirtelen: mi lenne, ha most újból írnék Neked? A címedre nincs szükségem. Nem kell postára vinnem a levelet. Csak az asztal sarkán hagyni, mint régen, vagy a stelázsira tenni a színes poharak mellé, ott meglátja a mama és ő elküldi Neked. Amikor az ő kezébe került, akkor mindig megkaptad. Csakhogy a mama már régen nem él, ugyan ki vinné el most a levelet, ha meg is írom? Hol, merre találhatnék újra Rád, öreg Mikulás, kedves barátom? Mert nagyon hiányzol nekem.

Megmondom: nem is annyira az ajándékod, hanem a reménység, ami a neved varázsához fűz, és ha kimondom, mindig megdobogtatja a szívem. De azért elhozhatod az ilyenkor szokásos ajándékaid, a piros almát, a diót, a mogyorót, amit puttonyodban a jó gyerekeknek szántál. És ha úgy gondolod, akár virgácsot is hozhatsz, mint a krampusz, csak gyere el hozzám, hogy újra érezzem azt a régi pillanatot, amikor még hittem Benned és a jóságban, a mama kezét fogva.

Fotó: Pixabay