Bari mindig az ágyon ült – ez volt ugyanis a helye. A lakásban több játékállat is lakott, és mindegyiknek megvolt a saját kijelölt területe. Bari szelíd volt és kedves, mindig mosolygott és szívesen szóba állt bárkivel. Szerettek is vele beszélgetni, mert nem vágott a másik szavába, nyugodtan, türelmesen és figyelmesen meghallgatott mindenkit, aki hozzá fordult.
Rókica, a fekete orrú, pajkos rókakölyök később érkezett a családhoz. Kicsit izgágának is nevezhetjük, de az biztos, hogy a szája be sem állt. Persze kölyök létére természetes, hogy sok kérdés merült fel benne, de ezeket mind feltette akkor is, ha alkalmatlan volt. Gyakran félbeszakította a felnőttek beszélgetését, s ezért sokszor meg is szidták.
Rókica szomorúan lógatta az orrát és a lompos farkát, s épp abba a szobába kullogott át, ahol Bari pihent.
A szelíd bárány természetesen Rókicát is örömmel fogadta, s mint mindenki mást, őt is meghallgatta.
Sokáig beszélgettek. Hogy miről, azt nem tudom, nem is rám tartozik, de Rókica szemei örömtől ragyogón csillogtak, s talán Bari szelíd, csendes mosolyából is kapott egy jó adagot ajándékba.
Kép és szöveg: Mustos Edit
Tanmesesorozatunk itt olvasható negyedik részének utánközlése, a szöveg és a képek is kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Mustos Edit) és a forrás pontos megjelölésével (Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja) lehetséges.
Tanmesesorozatunk kiteljesítéséhez jókedvű adakozók segítségét reméljük. A programról bővebben itt lehet olvasni:
Csipetmesék, csapatregék programunkhoz támogatókat keresünk | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja (eletunk.net)
Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja (eletunk.net)
