Szürke advent volt, az időjárás inkább tavaszias arcát mutatta. Az utolsó héten a meteorológusok erős szelet jósoltak, olyat, amely – rendes körülmények között – tavasszal vizet árasztana. De nem volt hó, amit el tudott volna olvasztani a langyos idő, a szél pedig elkésett. Legalább három napot késett!
Aznap reggel azonban váratlanul hűvösebbre fordult az idő. A felhők a földig értek, s nem engedték a Napnak, hogy kibújjon szürke paplanja alól. Hol esett, hol havazott, s a szél tombolva, viharrá dagadva sepert végig a dombokon. A madarak és mókusok ijedten bújtak be odúikba vagy legalább a fenyőfák sűrű ágai között kerestek menedéket. Már csak két nap volt karácsonyig, s Virgoncnak még nagyon sok teendője volt, az Angyal meg ki se látszott a levelek szortírozásából. Na jó, esetleg a szárnya vége, bár emberi alakjában az meg láthatatlan volt.
Virgonc vacogott mire az istállóba ért. Bár itt valamivel melegebb volt: az állatok belehelték a tágas teret és a szél sem süvített, azért Csacsi a sarokban összekucorodva pihent a szalmán. Csak a fejét emelte fel, amint meghallotta Virgonc lépteit.
– Szia Csacsi! Azt a megbízást kaptam, hogy sürgősen takarítsam ki az istállót.
– Szervusz Virgonc! Jó, hogy jöttél! – köszöntötte Csacsi.
– A többiek hol vannak? – érdeklődött Virgonc.
– Boci épp a hátad mögött – biccentett Csacsi a fejével a másik irányba.
– Szia Boci! Hát te is egy sarokba bújtál?
– Szervusz Virgonc! Nagyon hirtelen jött ez a hideg!
– Ti csak melegedjetek, én addig munkához látok! – biztatta Virgonc az istálló állatait.
Virgonc – mivel igen át volt fázva – a szokásosnál is gyorsabban dolgozott. Az állatok mukkanni se mertek, nehogy megzavarják, pedig nagyon fontos kérdeznivalójuk volt. Most azonban türelmesen várták, hogy Virgonc elkészüljön.
Hamarosan az egész istálló ragyogott. Csacsi elégedetten biccentett a fejével. Hagyta, hogy Virgonc egy kicsit kifújja magát, aztán nekibátorodott a mondandójának.
– A szélvihar előtt Bari kint szaladgált a mezőn. Ismered, mindenkivel szóba áll, mindenkit meghallgat. De hála Istennek, még időben visszaért. Ám a tekintete különös volt. Bocival először azt hittük, a villámoktól ijedt meg. Egy darabig itt állt középen, csak fülelt, nem szólt egy szót sem. A füleit egészen magasra emelte, mintha távoli hangokat kémlelne. Mi is csendben voltunk, de egy-egy mennydörgésen és a szél süvítésén kívül csend ült a tájon.
– Aztán egyszer csak suttogni kezdett – vette át a szót Boci. Bari hangja nem remegett. Nem félt, inkább várakozással teli izgalommal szólt hozzánk:
„Képzeljétek! A madarak azt csiripelték, hogy az istállóba vendégek érkeznek. Azt hittem, nem jól értettem, de a mókusok is megerősítették. Ezért amilyen gyorsan csak tudtam, visszaszaladtam az istállóba, hogy nektek is hírül adjam. De ki jönne hozzánk ilyen ítéletidőben?”
Csacsi izgatottan felfelé emelte hosszú pofácskáját.
– Nézd, Virgonc! Bari felmászott a szénapadlásra, azóta onnan figyeli feszülten, lát-e, hall-e valakit érkezni. Bocival már órák óta törjük a fejünket, de nem tudunk közös nevezőre jutni, mitévők legyünk.
Virgonc tekintete komoly volt. Közelebb hívta magához négylábú barátait és csendesen, de határozottan mondta:
– A hír igaz. Valóban vendéget várunk. Az Angyal már hetek óta készül és én is igyekszem mindenben segíteni. Ezért is jöttem hozzátok most, hogy még időben kitakarítsam az istállót és értesítselek benneteket.
Csacsi, Boci és Bari tágra nyílt szemekkel hallgatta Virgoncot.
– Az Angyal üzent is nektek – folytatta.
– Nekünk??? – álmélkodtak az állatok.
– Igen. Határozottan nektek. Két látogató érkezik hozzátok hamarosan és az Édesanya itt fogja megszülni első gyermekét. Az Angyal arra kér benneteket, hogy semmilyen ajándékra ne gondoljatok! A legfontosabb, amit adhattok, az a jelenlétetek, önmagatok. A Gyermeknek szüksége lesz leheletetekre, amely meleget biztosít, puha bundátokra, amelyhez odabújhat és csendes, szerető figyelmetekre, amely békét és biztonságot sugároz.
Ahogy átadta Virgonc az üzenetet, el is sietett, hogy tovább segíthessen az Angyalnak.
És minden úgy történt, ahogy hallották: József és Mária megérkezett, és Mária az istállóban világra hozta elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette.
Csacsi, Boci és Bari megilletődve állták körül és neki ajándékoztak mindent, amilyük csak volt.
„A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában.
Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek.
Az angyal így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.«
Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték:
Dicsőség a magasságban Istennek,
és békesség a földön
a jóakaratú embereknek!”
(Lk 2,8–14)
Szöveg és képek: Mustos Edit
