Menü Bezárás

Sebestyén István Istánka: Ha az orosz tiszt be nem lép az ajtón…

Ha az orosz tiszt be nem lép az ajtón, egy orosz katona édesapámat lelőtte volna…

Amikor Bácskában kidobolták, hogy a bukovinai székelyek félórán belül el kell hagyják a falut, mindenki kétségbe esve pakolta a szekereket. Édesapám kóbort szerelt a szekérre, felpakolták a hazai kincseket, a tulipános ládát a szép szőttesekkel, ágyneműkkel. A kálváriás úton az asszonyok hol szekéren, hol kukoricakúpban vajúdtak, szültek, mert sehol sem kaptak szállást. A halottjaikat is kellett vigyék magukkal, mert nem volt idő eltemetni őket. Sok napi menekülés után került édesapám, édesanyám és a testvéreim Zalába, Nagyradára. Akkor már híre ment az orosz katonák erőszakossága a lányokkal, asszonyokkal szemben. Egy pedagógus házaspár fogadta be a szüleimet. A háziasszony, Békésiné azt mondta édesanyámnak:

– Mártuska! Hogy a Jóisten az uramat hazasegítse a háborúból, én minden héten tyúkot vágok maguknak.

Később aztán Békési bácsi szerencsésen haza is került.

Édesanyámat két tanítónővel a szőlősbe egy rejtekhelyre bújtatták az orosz katonák elől.

Édesapámnak volt két lova, amivel fuvarokat vállalt. Az egyiket Miskának, a másikat Szellőnek hívták. Miska nagyon öreg ló volt. Édesapám tudta, hogy az oroszok el fogják vinni mind a két lovát. Miska lovának a nyakát addig dörzsöte pakurás kukoricacsutkával, míg a szőre kihullott. Szellőt sajnálta csúffá tenni, inkább deszkából kajibát készített, oda bekötötte, majd lazán szénával betakarta.

Egyik nap nyílik a kapu és jön egy orosz katona.

– Papa! Van-e lovad?

– Van egy beteg, odabé az istállóba.

Amikor az orosz katona meglátta a nyakán foltos lovat, csak intett, hogy ilyen ló neki nem kell. Elindult kifelé, már a kaput nyitotta volna, amikor a kajibában a másik ló elnyerítette magát. Visszament a katona, a kajibát kinyitotta, és édesapám szép szellő lovát elvezette. Édesapám próbált útjába állni, de a katona csőre töltötte fegyverét. Édesapám tudott oroszul, odament egy orosz tiszthez, s mondja neki:

– Milyen emberek vagytok ti? Azt mondjátok, hogy ti vagytok a felszabadítók? A lovamat, amivel keresem kenyerem, hogy eltartsam a családomat elveszitek?

– Papa ki vitte el?

Édesapám rámutatott arra a katonára. A parancsnok olyan erővel csapott a katonára, hogy az földre esett. A tiszt fogta a lovat és visszavitte édesapámnak. Egyik este édesapám már ágyban volt a gyermekekkel, egyszer csak nyílik az ajtó és lép be a katona. A puskáját rászegezte édesapámra:
– Papa! Te miért árultál el?

A gyermekek mind sikítani kezdtek a félelemtől. Már szinte elhúzta a ravaszt, abban a pillanatban az orosz tiszt belépett az ajtón. Az orosz katonát nagy ütéssel ismét padlóra küldte.

Ezen a félelmetes történeten sokszor elgondolkodtam. Vajon mi lett volna, ha akkor az orosz tiszt be nem lép az ajtón? Akkor én meg sem születhettem volna. Ment volna tovább az élet, tán egy-két mese, ének, vers vagy anekdota nélkül.

(a képen édesapám)

Sebestyén István Istánka
2025. február 1.