Istenem, mondd mi született a szívedben,
hacsak egy pillanatra is,
rám raktad kereszted megváltó csendjét,
mert ez a csend öröm és fájdalom,
s valahogy mélyen, az irgalom.
Te tartasz sebes kezeddel,
mit viszek, az szilánk csupán,
hogy e Szeretet jelenlétével megsebezzen,
s gyöngéden hajoljon rám.
És szelíden, mint a fák,
őrzöm szép titkaidat,
hogy átölelhessem majd,
a bölcsőt és megroppanást,
lombhullató ágak lágy karjaival.
Lassan mindent Benned látok,
a Te vonásaidban figyelem
e csillagos világot,
s múlik az idő, vagy talán pihen… –
jelenlétedbe borítod reményünket.
Hiszem, hogy a teremtés kezdete előtt,
örök Jóságában tudta: istálló jászolába jő.
S most e szemező havazásban,
örömünk csodálkozásával,
„az Ige testté lőn”.
Névjegy
Wesselyné Ábrahám Erzsébet Tolnán él, három gyermek édesanyja. Istenes verseket ír. Eddig hét kötete jelent meg: A megváltóhoz; Hajnali fohászok; Az imádság virágai; Örömöm Istene; Csendben hordom a békét; Isten adta szeretet; Szépséged fölragyog. Verseit közölték helyi és országos lapok, illetve antológiák: Jel; Kármel; Magyar Múzsa; Kézjegy; Tolna Megyei Népújság; Új Ember; Forrás a rejtekből; Tolnai Hírlap. A Teremtő és a teremtett világ szépségét, a hit és a szeretet szelíd diadalát hirdeti.