Felfoghatatlan vagy Istenem,
és léted titok,
miként szépséged nyomaként
kutatok szavakat,
s valahol a csillagok szemében,
rejtekedre rányitok.
És Te megölelsz lágyan,
ahogy borús ég után Nap ragyog,
a virágok csendjét irgalmad ébreszti,
a hófehér nyírfák is boldogok.
És békesség közelít,
mezők friss illatát hordozod,
szíved dobbanását fűszálak féltik,
s jóságod a mindenségen,
kegyelmi forrásként,
oly’ szelíden átcsobog.