Menü Bezárás

Wessely Gábor: Próbáld meg Isten nélkül!

Nyolcéves lehettem, amikor eljött hozzánk a nagybátyám karácsonykor, kettéfeszített a körmével egy szem földimogyorót, és a középen lévő apró csírakezdeményre azt mondta: ez Jézus szíve. Attól kezdve nagyon sokáig úgy ettem a mogyorót, hogy minden szemben megnéztem: ott van-e a szív. És ott volt.

Töprengünk vagy sem ezen a dolgon – az isteni jelenvalóságon –, akkor is születünk, élünk, meghalunk, valahonnan valahova tartunk, s ennek – legalább titkon reméljük – csak van valami oka, célja, folyamatvezérlője. Tudományoskodhatunk, hogy ősrobbanás meg nukleinsavak, ám aki egy picit is belemélyed az ilyesfajta szakirodalomba, meglátja, hogy van egy bizonyos határ, amelyen túl csődöt mond a logika. A semmiből nem lesz valami: az anyag nem jöhetett létre véletlenül. S aztán nem alakulhatott véletlenül szerves anyaggá, majd gondolkodó, tudatos lénnyé. Túl sok a gyanús véletlen. Ennél a teremtés is hihetőbb.

Nekem persze semmi kedvem nem volt hinni, hozsannázni, amikor végre felnőttem. Önellátóvá váltam, nem szorultam másokra. De azért „csak kíváncsiságból” elkezdtem járogatni a különböző felekezetek, gyülekezetek, szekták összejöveteleire. Egy pünkösdista lelkipásztor nyomta az igét, hogy erkölcsösnek kell lennünk egy erkölcstelen világban is, én meg lazán megkérdeztem, hogy miért kell mindehhez Isten? Miért nem lehetek én jó srác a magam emberségéből?

A feje ellilult, és azt sziszegte: – Próbáld meg akkor Isten nélkül!

Tíz évig próbálgattam. Eljátszottam a faluszéli remete és a fővárosi világfi szerepét is. Kívánt, de be nem teljesedett, és nem kívánt, de leszaggatott szerelmek között sodródtam, roncsoltam és roncsolódtam. Egy borgőzös éjszaka után arra ébredtem, hogy „lesz számonkérés”. Attól kezdve szolidabbra vettem a figurát – mert másképpen él az ember, ha tudja: felelnie kell azért, amit elkúrt –, megnősültem, de még mindig nem kerestem Isten társaságát. Önerőből oldottam meg a problémáimat. Ám, amikor a féléves kislányom beteg lett, végére ért az önerőm.

Három doki dolgozott rajta a kórházban vasárnap délután, és nem sok jóval biztattak. Várakozás közben a gyerekosztályon, a társalgó egyik asztalkáján egy szem mogyorót találtam. Megnéztem: benne van-e Jézus szíve. Benne volt. És miközben a műtőben egy bizonytalan kimenetelű gégemetszésre készültek az orvosok, én a folyosón már biztosan tudtam, hittem, hogy nem lesz baj.

 


Névjegy helyett

Önarc

Van az úgy, hogy az ember áll a szélben és szeretne visszafújni. Mert egyenrangúnak érzi magát az elemekkel. Sőt uralkodni vágyik rajtuk. Aztán rádöbben, hogy se rangja, se hatalma, de még jelentősége sincs. Ha eltűnne a Földről – az ember, az emberiség – mi sem változna. Legföljebb a jéghegyek nem ütköznének titanicokba.

*

Ha eltűnnék, pár évtizednyi ideiglenes magyarországi állomásozás után, mi történne? Néhányan megsiratnának, néhányan fellélegeznének, a gyerekeim szociális segélyt és tandíjmentességet kapnának az egyetemen, az ezredfordulós életérzéseket pedig egy firkásszal kevesebb vetné papírra. Kertem virágai kókadoznának, krumplibogarai tapsikolnának, ám összességében nem borzadna bele nemlétembe a táj. A Nap ugyanúgy melengetné a krokodiltojásokat, mint eddig.

*

Tíz évig földmérő mérnökként dolgoztam, főként a Hortobágyon fejtve ki áldásos tevékenységemet. Huszonöt éve íróként, újságíróként keresem a kenyeremet, de nem mindig találom. Tolna megye Tolna városában élek a feleségemmel és három gyerekemmel; a Balaton-alvidék glosszabajnokának tartom magam. Sokfelé laktam már. Elhintem morzsáimat néhány kisfaluban és nagyvárosban, ballagva az időben. Hátha összeáll belőlük egy kenyér…

Wessely Gábor