Több mint egy évtizedes hagyománya van a Székely Menekültek Emléknapjának Hajdúnánáson: 2011 óta minden év szeptemberében meghívott vendégpap által celebrált szentmisével és ünnepi programsorozattal emlékeznek meg arról, hogy az első világháború vérzivataros éveiben a hajdúsági város több mint háromezer, főleg Csík vármegyéből érkezett székely menekültet fogadott be, átmeneti, egy-két évnyi időtartamra, a hazatérésükig. Az idei, XIII. Székely Menekültek Emléknapján, 2023. szeptember 17-én az ünnepi szentmisét a gyergyószéki Ditró plébánosa, Baróti László Sándor szentszéki tanácsos mutatta be. Vele koncelebrált az Ausztriából érkezett Vencser László, a házigazda Juhász Imre plébános, Mézes Attila kisegítő lelkész, Lukács Imre görögkatolikus parókus és Hollik György görögkatolikus hitoktató, hittanár. A kántori szolgálatot Szőcs Andor, a Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Humántudományok Intézetének adjunktusa végezte. Ezúttal sem maradt el a templomkertben álló emlékjelek megkoszorúzása, az ünnepséget pedig a plébánia újólag kialakított közösségi házának a megáldása tette teljessé. Az eseménynek a Debreceni Magvető Alapítvány és a Jakab Antal Keresztény Kör mellett kiadóhivatalunk, a Misszió Média Kft. is társszervezője, lapunk, az Életünk újság pedig médiapartnere volt.
„Azért jöttem ide, hogy köszönetet mondjak a hajdúnánásiaknak, hogy szeretettel befogadták bajba jutott, menekülő véreimet. Jövetelemnek a másik célja, hogy imádkozzunk az irgalmasságot gyakorlókért és a befogadottakért, mutassuk be együtt az ő emlékükért ezt a szentmisét, de imádkozzunk önmagunkért is, hogy mindig tudjuk mi is gyakorolni Istennek ezt a nagy irgalmasságát, amelyet az őseink olyan szívből jövően és olyan természetesen tudtak gyakorolni” – szólt a nánásiakhoz a szentmise megkezdése előtt Baróti László plébános. Figyelmességének egyik jele, egy faragott kis székelykapu már ott állt az oltáron, de tartogatott még meglepetést a vendégatya a nánásiaknak. A kis székelykapu mellett az oltáron egy üvegedény is állt, amelyre a Csíksomlyói Szűzanya és a ditrói nagytemplom fényképét ragasztotta és amelybe egy marék földet helyezett a ditrói plébánia udvaráról. Az edényre Vörösmarty Mihály Szózatának egyik versszakát írta: „Ez a föld, melyen annyiszor / Apáid vére folyt; / Ez, melyhez minden szent nevet / Egy ezredév csatolt.” „Ez a föld emlékeztessen bennünket arra, hogy Isten teremtette a földet és rá az embert, és mindannyian testvérek vagyunk. Meg kell hogy ismerjük egymást mindennap, mindenkor, de különösen a bajban” – folytatta gondolatait Baróti atya, majd megáldotta a ditrói földet, ezekkel a szavakkal: „Istenünk, emlékeztess bennünket mindennap arra, hogy mindannyian testvérek vagyunk, egymásnak meg kell bocsátanunk és alkalomadtán bocsánatot is kell kérnünk. Adj erőt és bátorságot, hogy ki tudjunk lépni önmagunkból és segíteni tudjunk bajba jutott testvéreinken minden helyzetükben.”
*
Jézus megtanít bennünket emberként élni
Baróti László Sándor szentbeszéde
Krisztusban Kedves Testvérek! A mai evangéliumnak és a szentmise olvasmányainak a témája a megbocsátás, a kiengesztelődés. Az Úr Jézus üzenete és életfeladata volt, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy Isten a világgal kiengesztelődött és éppen ezért nekünk is ki kell engesztelődnünk egymással. Ezt egy olyan világba hozta el az Úr Jézus, amely mind a mai napig a szemet szemért, fogat fogért „törvényt” követi. Ezért van háború ma is, ezért kellett 1916-ban a székelységnek idemenekülnie és ezért menekülnek ma is más földrészekről hozzánk szerencsétlenül járt emberek, legközelebbről az ukránok. Addig, ameddig a szemet szemért, fogat fogért kegyetlen elve szerint él az emberiség, addig mindig lesznek menekültek, mindig lesz szenvedés, háború, boldogtalanság – és addig nem lesz béke a földünkön.
Természetesen minden jóakaratú emberben felvetődik a kérdés: hogyan lehetne ezt megállítani, hogyan lehetne egy új világot létrehozni, szeretetben, békében, testvériségben élni. A mai evangéliumban az Úr Jézus elhozza ennek az életnek a képletét, tudniillik azt, hogy meg kell bocsátanunk egymásnak – meg kell tanulnunk megbocsátani.
A megbocsátásnak két mozzanata van: a bocsánat kérése és annak elfogadása, az irgalom felajánlása. Ezt csak azok tudják megtenni, akik maguk is részesedtek már Isten kiengesztelődésében. Szent Pál apostol a korinthusiakhoz írt második levelében azt mondja: Mi azt a békét és kiengesztelődést hirdetjük nektek, amelyben nekünk is részünk volt. Először tehát mi részesedünk ebben a békében, kiengesztelődésben, irgalomban, bocsánatban. Meg kell hogy tapasztaljuk Isten szívének a jóságát ahhoz, hogy ez megszülessék bennünk és mi is szétoszthassuk másoknak. Addig, amíg nincs meg bennünk Isten békéje, kiengesztelődése, irgalma, irgalmas szeretete, ameddig ezt nem kaptuk meg, addig nem tudjuk átadni másoknak.
Máté evangéliumának a 18. fejezete ezt vázolja fel előttünk: hogy kinél van ez a kiengesztelődés, hogyan kaphatjuk meg és hogyan adhatjuk át másoknak. A példabeszéd főszereplője a király, aki valójában megtestesíti az irgalmas Istent, aki Krisztusban kiengesztelődik velünk. Ezt úgy mondja el Jézus a példabeszédben, hogy a királynak volt egy adósa, aki tízezer dénárral tartozott neki. Ez akkora összeg, hogy nem lehet kifizetni, visszaadni. A király megsajnálta az intézőjét és azt mondta neki: Nem emlékszem a tartozásodra. Elengedem. Az intéző megtapasztalta a király nagy szívét. Nem tudta volna megadni a tartozását és az ura elengedte azt. Ez olyan élmény, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy mi is gyakorolhassuk az irgalmat mások felé. Csak akkor tudjuk ezt mi is megtenni, ha már megtapasztaltuk valahol az életünkben a nagylelkűséget, az irgalmat, a megbocsátást. A király intézője megtapasztalta.
Istennek mi is olyan sokkal tartozunk, hogy nem is tudjuk azt földi életünkben összekaparni és Neki adni. Az ember nem adhat semmit az Istennek, mert Ő a Minden, mi pedig előtte porszemek vagyunk. Mégis az Isten, az Atya annyira szeret bennünket, hogy bár képtelenek vagyunk jóvátenni azt, amit elrontunk a földi életünkben Vele szemben, Ő mégis megbocsát. Mert végtelenül szeret minket. Az Ő szeretetének nincsen határa.
A keresztény életnek a szíve közepe és alapja ennek a szeretetnek a megtapasztalása és birtoklása. Gondoljatok Ferenc pápára, aki korunk nagy lelkiségét hirdeti a világban, nemcsak pápa, hanem korunk nagy spirituálisa, olyan admirális, aki maga halad az első vonalban, ő maga mutatja, hogy mit kell tennünk a keresztény életben. Jelmondatául választotta: „Miserando atque eligendo” („Megkönyörült és kiválasztotta”, Mt 9,9). Irgalomra szoruló és irgalmat nyer. Könyörületre szoruló és megkönyörült ember – hirdeti a világban. És tud szolgálni nyolcvanhat éves kora ellenére. Az irgalomból, az Isten jóságának a megtapasztalásából adódik az energiája, hogy hirdesse Krisztust ennek a könyörtelen világnak és szinte egyedül foglaljon állást a béke mellett és harcoljon érte.
Az intéző a példabeszédben ugyanezt az irgalmat kapta, mint a pápa, de nem tudta kamatoztatni, nem osztotta szét. A kiengesztelődésnek a második mozzanatát ő nem tette, Isten békéjét magába zárta, elrejtette a talentumot, a kincset. Jézus a hegyi beszédben arra biztat bennünket: Legyetek a világ világosságai. Mert a hegyre a várost nem azért építik fel, hogy rejtve legyen, hanem hogy mindenkinek világítson. Legyetek a föld sója. Tanítsátok meg az embereket arra, hogy szép az élet, békességes az élet, ha van megbocsátás. Legyetek irgalmasak – mondotta –, mint ahogy irgalmas a ti mennyei Atyátok is. Jézus egy ellenpéldát hoz fel ebben a példabeszédben: az intéző nem gondol arra az irgalomra és arra a szeretetre, amiben ő is részesült, és nem adja tovább. Találkozott a szolgatársával, aki neki csak száz dénárral tartozott, ezerszer kevesebbel, mint amennyit neki elengedtek. Rimánkodott előtte, mint ő a király előtt: Légy türelemmel hozzám és mindent vissza fogok fizetni neked. De ő nem engedte el a tartozást, nem volt olyan irgalmas, mint amilyen irgalmas őhozzá volt a király. Megkötöztette, megbilincseltette és a tömlöcbe vitette a szolgatársát.
Az Úr Jézus az evangéliumban megtanít bennünket imádkozni. Gondolatokat, perspektívát ad, előremutat, hogy hogyan éljünk. A Miatyánkban kérjük az Atyát: „És bocsásd meg a mi vétkeinket”, miképpen mi is megbocsátunk másoknak. Isten bocsánatának a feltétele az, hogy mi is tudjunk másoknak megbocsátani. Isten irgalma elnyerésének a feltétele az, hogy azt mi is adjuk másoknak – és ingyen. Mert Isten nekünk is ingyen adja.
A székely menekülteket annak idején a hajdúnánásiak ingyen fogadták be. Semmilyen haszon nem fűződött a gesztusukhoz. Ráadásul katolikusok sem voltak, hanem reformátusok. De tudták gyakorolni az irgalmat, a könyörületességet, a befogadást. Bár véreik voltak, mégis távoli, ismeretlen, idegen emberek, akikben felismerték a testvért. Mert valahol ők is megtapasztalták a szívükben ezt a befogadást, ezt a szeretetet, ha máshol nem, itt a templomban, az evangéliumban, a kereszténységben. Jézus megtanít bennünket emberként élni, a szemet szemért és fogat fogért ördögi körből kiragad bennünket, és elvezet egy szabad életbe, ahol nem a bántások, nem a történelmi csalódások vezetnek bennünket, hanem a Lélek, Istennek a Lelke, Krisztusnak a Lelke. Ez segít minket, hogy új emberekké legyünk.
Valaki egyszer azt vetette a szememre, hogy a kereszténység már nem korszerű. Hogyne volna korszerű a kereszténység, amikor a világ mai legnagyobb problémájára ez adja az egyetlen választ! Ferenc pápa sürgeti a leginkább a mai háborús összedőlt és véres világban: tegyétek le már a fegyvert, bocsássatok meg egymásnak, mert testvérek vagytok. A kereszténység mindig hozza a válaszokat az emberiség legaktuálisabb kérdéseire. Sokszor az egyetlen választ, mint ahogyan ma is.
Dante Alighieri a XVI. században az Isteni színjáték egyik énekében, A purgatóriumban feldolgozza, hogy Montefeltro Buoconte gróf a ghibellinek seregében a pápa ellen harcol, megsebesül és meghal. A tisztítótűzben egyik utolsó sóhajával a Boldogságos Szűz Máriához kiált: Mária, mentsd meg a lelkemet! És az istenanya kimenti a pokolból. Drámai a leírásban ahogyan toporzékol, őrjöng a sátán, hogy egyetlen szó, amellyel a gróf irgalomért könyörgött az Isten anyjához, megmentette. Nem az életét, az sokkal kisebb: az üdvösségét.
Ez az egyetlen szó, az irgalom megmenti, megmentheti a mai világot. És megmenthet bennünket is, ha befogadjuk és továbbadjuk. Az emberiség legnagyobb szereplői ma nem az ügyvédek és az ítélkező bírák, hanem azok, akik az irgalmat meghallják és azt mások felé gyakorolják.
A második világháború után mindenki elítélte a németeket. Ujjal mutogattak rájuk. Miközben Németországban sok ártatlan ember lelkileg és testileg is szenvedett, éhezte az emberek bocsánatát, és mivel az országot a földdel egyenlővé bombázták, az sem volt, mit enniük, P. Werenfried van Straaten katolikus pap Hollandiában kezdte kongatni a világ nagyharangját az irgalomért, a megbocsátásért. Leveleket írt ismerőseinek azokba az országokba is, amelyek elítélték Németországot, és kérte a lelki segítséget, az irgalmat, a megbocsátást, az élelmiszert. Az emberek pedig összecsomagolták a szalonnát és az egyéb élelmeket és elküldték a bajbajutottaknak. Ennek a papnak a munkássága rádöbbentette a világot arra, hogy mindenkiben van jóság, sőt több jóság van, mint amennyit kívülről látunk az emberekben. Az emberek alapvetően jók – de ezt a jóságot ki kell csalogatni, ki kell húzni belőlük. És akkor tudjuk jókká tenni az embereket, ha mi készek vagyunk arra, amit Jézus kér tőlünk: hogy másoknak megbocsássunk. A bocsánatnak, az irgalomnak a gyakorlása a keresztény, egyáltalán az emberi életnek a feltétele – olyan, mint a virágnak a napfény vagy a víz, ami nélkül nincs élet. A bocsánat, az irgalom, a kiengesztelődés hiánya, a háború elpusztítja az életet, az erőszak megszüntetheti a földön a civilizációnkat és a porba süllyeszthet bennünket. Éppen ezért el kell mélyítenünk a szívünkben Isten irgalmát és át kell adnunk másoknak.
A szentmise liturgiájának egyik legfontosabb szimbóluma a kiengesztelődés. A Miatyánkban, még az áldozás előtt, mielőtt Krisztussal találkoznánk, arra hív a liturgia, hogy „Engesztelődjetek ki szívből egymással”. Aki nyújtja a kezét a másik felé, az adja, aki pedig megfogja a mellette ülő ember kezét, az elfogadja Isten békéjét, és majd továbbadja a másik mellette lévőnek. Ez szimbólum a liturgiában, amit ki kell vinnünk az életbe és ott gyakorolnunk kell újra és újra a szívünkkel. Isten békéjét, Isten szeretetét ki kell osztanunk, mint ahogy kiosztották a hajdúnánásiak a székely menekülteknek. Adja a Jóisten, hogy mindannyian tudjuk gyakorolni ezt az irgalmat úgy, hogy elfogadjuk és továbbadjuk. Ámen.
*
Tizenhárom
A befejező áldás előtt e sorok írója az alábbi gondolatokkal szólt röviden az ünneplő közösséghez.
„Számos alkalommal elmondtuk már, miért olyan fontos Hajdúnánás a Jakab Antal Keresztény Kör tagjai számára: azért, mert a jelenlegi Kis-Magyarország területén ez a város az egyetlen hely, ahol névadónk – kisgyermekként, a székely menekültek között – életvitelszerűen élt (és ahová később egy alkalommal püspökként is visszalátogatott) és ahol kőbe vésték a nevét, nem is egybe, hanem kettőbe. Engedjék meg, hogy néhány villanás erejéig elidőzzek Jakab Antal emlékénél. 1909. március 13-án született (Kilyénfalván). Keresztségben kapott védőszentje Páduai Szent Antal, névnapját tehát június 13-án ünnepelte. 13 éves volt (1922), amikor az erdőn medve támadta meg az általa őrzött teheneket, az egyik gazda pedig emiatt jól elverte őt, s az eset után elhatározta, hogy továbbtanul. 1942. július 13-án védte meg Rómában, Magna cum Laude minősítéssel, doktori disszertációját. 13 évet raboskodott Románia kommunista börtöneiben. 1972. február 13-án szentelte püspökké VI. Pál pápa. A püspökszentelésre Rómába 7 rokona és 7 paptestvére kísérhette el, de a papok egyike lemondta az utazást, így éppen 13-an tartottak vele Rómába. Azon a napon a Szentatya 19 új püspököt szentelt, köztük Jakab Antal a 13. volt. Márton Áron (sz. 1896. augusztus 28.) és Jakab Antal (sz. 1909. március 13.) püspökök között 13 év volt a korkülönbség. Éppen 13 évvel élte túl elődjét (Márton Áron 1980-ban, Jakab Antal 1993-ban halt meg). A Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című dokumentumfilmet 2020. április 13-án láthattuk először tévéképernyőn, mégpedig az Erdély TV képernyőjén. El tudják képzelni, mekkora öröm számunkra itt lenni a XIII. Székely Menekültek Emléknapján? És milyen jó itt látni és hallani ez alkalommal Baróti László atya személyében Ditró plébánosát, annak a Ditrónak a lelkipásztorát, amely Jakab püspök lelkipásztori szolgálatkezdetének is helyszíne? És milyen boldog érzés, hogy itt van körünkben Ditró szülötte, Vencser László atya is? Ezek most mind nem magától értetődőek… Kívánom a nánási katolikus közösségnek, Buczkó József elnök úrnak és Juhász Imre plébános atyának, hogy még legalább 13, de ha lehet, akkor inkább több emléknapot szervezhessen! A Jóisten áldjon és segítsen mindenkit, aki itt van és aki valamiképpen kapcsolódik a Székely Menekültek Emléknapja tartalmához, szellemiségéhez! Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
A szentmise után Buczkó József néprajzkutató-muzeológus, az egyházközség világi elnöke felelevenítette az emléknap életre hívásának előzményeit és hagyományait, majd a két ditrói atya, Baróti László Sándor és Vencser László elszórta a marék ditrói földet az 1916-ban Hajdúnáson befogadott és később ott elhalálozott székely menekültek emlékére állított keresztnél, a Jakab Antal Keresztény Kör, valamint az egyházközség képviselete pedig elhelyezte a befogadás emlékkövénél a kegyelet koszorúját. Azután a közösség, Juhász Imre atya vezetésével imát mondott Baróti László Sándor testvéröccse, a mindössze két héttel korábban tragikus körülmények között elhalálozott Baróti Csaba székelyszentkirályi plébános lelki üdvéért.
*
Legyen áldás e ház minden kövén, s azon, ki átlép a küszöbén
Az ünnepség utolsó mozzanataként a hajdúnánási római katolikus egyházközség Közösségi Házának ünnepélyes átadásának és megáldásának lehettünk tanúi és részesei. Varga Lilla programmoderátor tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy az épület több évtizeddel korábban épült, garázsként és raktárként használták, de volt, amikor lakásként is működött. Az utóbbi években a képviselőtestület és a plébános többször szóba hozta, hogy jó lenne az egyházközség hívei számára olyan teret biztosítani, amely megteremtené a templomon kívüli összejövetelek lehetőségét. Kezdetben a plébániaépület bővítésének gondolata merült fel, majd hovatovább inkább az imént említett épület felújítása és átalakítása került előtérbe. Végül 2022-ben egy állapotfelméréssel az utóbbi vette kezdetét. A Soltész Miklós vezette egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárság 15 millió forinttal járult hozzá a plébániafelújítás első ütemének munkálataihoz. Az épület kiürítése után először leszedték a tetőcserepet, majd újralécezés, fóliázás után a még jó állapotban lévőket visszarakták, a hiányt pótolták. A kéményeket a tetőszint alá visszabontották. Falbontás, a padlózati szintek kiegyenlítése, a nyílászárók cseréje, a víz- és villanyvezeték kialakítása következett, majd a felújítás a burkolatok és kőművesmunkák után a falak fehérre festésével, a járda, a külső burkolat és festés elvégzésével fejeződött be. A saját forrással együtt több mint 18,5 millió forint értéket kitevő munkálatok eredménye a Pallér Triász Építésziroda Kft., Magi Tibor okleveles építészmérnök, ügyvezető, a Defes Építőipari és Szolgáltató Kft., Debreceni László ügyvezető, G. Nagy Andrea és Kristóf József egyéni vállalkozók és munkatársaik érdeme.
A terveknek megfelelően kialakítottak egy nagyobb helyiséget, amely előadások, közösségi összejövetelek, hittanos és felnőttcsoportok programjainak nyújt majd helyszínt. A szobában Papi liturgikus öltözetek, liturgiai kellékek címmel kiállítást rendeztek be, amely a II. Vatikáni Zsinat (1967) előtti papi liturgikus öltözeteket és a szentmise során használt liturgikus tárgyakat, például latin nyelvű misekönyveket a XIX. század közepéről-végéről, oltárfeszületet, gyertyatartókat mutat be. Az öltözetek kiállításával Buczkó József rendezőnek az is célja volt, hogy felhívja a figyelmet a liturgia során használt színekre, illetve az egykori papi ornátusok gazdag hímzésére, a tűfestés művészetére. Utóbbiakat általában apácák készítették, ami különleges értéket kölcsönöz ezen viseleteknek. A bemutatott ruhadarabok között ott látható főtisztelendő Fülöp Géza első hajdúnánási egyházszervező lelkipásztor papi ornátusa is az 1920-as évekből, azzal a miseinggel, amely az ő nevének hímzett kezdőbetűit tartalmazza. A kiállítás egyedülálló a vidéki plébániák tekintetében.
Az új közösségi házban mosogatógéppel, hűtőszekrénnyel, villanytűzhellyel, konyhaszekrénnyel felszerelt konyhát, két kétszemélyes hálószobát és fürdőszobát is kialakítottak. Az épületben található bútorok és faliképek a hívek felajánlásai.
A szentelési ünnepségen Zagyi G. Ilona Házszentelésre című versét Varga Laura tolmácsolta.
Zagyva G. Ilona: Házszentelésre
Fordulnak könnyen kulcsok a zárban.
Szép élet nyíljon ebben a házban.
Békesség járjon csendben a kövön,
ne zavarja más, csak áldás és öröm!
Kész az otthon. Mondhatnám: csak egy ház,
ahol mindent tervek és kéz formáz,
s tán sosem lesz hiánytalan, egész,
mert kellhet egy polc, egy kép, új lakrész.
De az érzés, ami hazavezet…
ha a „mindenütt jó” kevés lehet.
Ahol nem bezárnak a falak,
ahol önmagad lehetsz és szabad.
Hol valakit vársz, vagy téged várnak,
hol valakit óvsz, de rád vigyáznak.
Hol szeretni tudsz, s téged szeretnek.
Ott, ahol az emlékek születnek.
Már nem csak egy ház… igazi otthon.
Áldjon az Isten, százszor elmondom.
Fordulnak kulcsok könnyen a zárban.
Boldogságra lelj, ahogy neked szántam!
A nemzeti színű szalagokat Vargáné Sárosi Ildikó és Füz Vivien tartotta, Baróti László Sándor és Juhász Imre plébánosok vágták át, majd az épületet a ditrói atya áldotta meg. A szenteltvízhintés alatt a hívek az Üdvössége lett e háznak kezdetű éneket énekelték.
„Kedves László Atya! Köszönjük szolgálatát, és azokat a szép gondolatokat, amelyek a megbocsátásra fókuszáltak. Köszönjük az irodalmi és történelmi példákat is, amelyek még inkább megerősítettek bennünket, hogy mennyire életünk középpontjába kell helyeznünk az irgalmasságot. Egy idézet merült fel emlékeimből a prédikációt hallgatva: »A keresztények legnagyobb győzelme a megbocsátás.« További életét Isten bőséges áldása kísérje!” – a szertartás végén Vargáné Sárosi Ildikó gimnáziumi tanárnő, egyháztanácstag ezekkel a szavakkal mondott köszönetet Baróti László plébánosnak és adta át neki az egyházközség ajándékcsomagját.
Az ünnepségen jelen volt Hotziné Brutóczki Ágnes, a Debreceni Magvető Alapítvány kuratóriumi elnöke, Buczkóné Magi Irén, a hajdúnánási Református Általános Iskola igazgató-helyettese, Varga Sándor, a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium általános igazgatóhelyettese, Subecz József, aki a nemrég elkészült és megáldott Réti Emlékfeszület számára tanyájából területet ajánlott fel, újfehértói zarándokok, a hajdúnánási egyházközség képviselőtestülete és hívei, fiatalok és gyermekek, a magyar jövő zálogai. Az eseményről a Hajdúnánási Televízió is tudósított.
Az együttlét a közösségi házban minden jelenlévő számára szeretetvendégséggel, a meghívottaknak pedig a Medián Étteremben ebéddel zárult.
„Áldás legyen e ház minden kövén, áldás azon, ki átlép a küszöbén!” – ezt kívánjuk mi is a hajdúnánási római katolikus templom, plébánia és közösségi ház küszöbét bármikor, jó szándékkal átlépőknek!
Kép és szöveg: Varga Gabriella
A Szentmise a XIII. Székely Menekültek Emléknapján Hajdúnánáson című fényképalbum IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A Koszorúzás és közösségiház-szentelés Hajdúnánáson című fényképalbum IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A Hajdúnánási Televízió tudósítása IDE KATTINTVA tekinthető meg.