Menü Bezárás

Száz év, száz gondolat

„Én egy kis nemzetnek, Magyarországnak vagyok a fia.
Az én országom horizontálisan kicsi, de vertikálisan igen nagy, az ég felé nyúlik…”
Molnár C. Pál festőművész

A Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódóan 2020. június 4., a Nemzeti Összetartozás Napja és 2020. november 15., a Magyar Szórvány Napja között összegyűjtöttünk száz gondolatot, száz pozitív üzenetet a világ minden tájáról az együvé tartozásunkról, a megmaradásunkba vetett sziklaszilárd hitünkről és meggyőződésünkről. Az itt időrendi sorrendben megjelent tartalmak, egymás meglátásai is erősítsenek meg minket abban, hogy éljünk a Kárpát-medence vagy a nagyvilág bármelyik pontján, bármilyen messze egymástól, akkor is: összetartozunk. (Szerkesztőség)

1.
„A trianoni békediktátum századik évfordulóján fájdalommal emlékezünk hazánk egykori feldarabolására, ugyanakkor a múlt gyászos eseményeinek felidézésében új felhívást is látunk a testvéri együttélés és a nemzeti összefogás jövőbe mutató és reményt keltő lehetőségének megragadására is. Újabb felhívást azoknak az egyetemes keresztény és nemzeti értékeknek a megvalósítására, amelyeket őse­ink is megbecsültek és nagyra értékeltek, amelyekért ismételten felkeltek és életüket áldozták: Szent István király keresztény és magyar örökségéért, amely ma is útmutató és üdvünket szolgálja, bárhol is éljünk széles e világon.”

Cserháti Ferenc
a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, Túrterebes-Budapest

2.
„Ahol magyar szót hallunk, ott van Magyarország. Szent István király óta ez jut eszünkbe: egy a múlt és egy a nyelv, egy a szív és egy a lélek, hivatásunk is egy reményre szól. Sorsunk elszakíthatatlanul összekapcsol.”

Varga János
a Pázmáneum rektora, Bécs

3.
„A nemzethez, a kereszténységhez tartozás felismerése, ezek tudatos megélése kétségkívül gyógyírt jelenthet mindazok számára, akik bizonytalannak érzik akár személyes sorsuk, akár a világ alakulását. Az összetartozás feltétlenül azt kell jelentse, hogy kinyújtjuk kezünket a másik magyar, a másik keresztény, a másik ember felé, amiben az illető adott esetben megkapaszkodhat, amitől egy bátorító mozdulatot, szeretetteljes simogatást vagy egy falat ételt, korty vizet remélhet.”

Csibi Krisztina
a Magyarság Háza igazgatója, Budapest

4.
„Béke, tér és idő – földi életünk törékeny és véges fogalmai. De az örökkévalóság tükrében végtelenné tágulnak. Ezt azonban csak a szívünk tudja befogadni, az a szív, amely számára nincsenek fizikai határok.”

Mustos Edit
tanár, blockflöteművész, kántor, Köln

5.
„Ha viccesen fogalmazhatok, akkor azt mondanám, hogy abban a pillanatban, amikor egy asztalhoz leül a párkányi, nyárádszeredai, pesti, szabadkai vagy temesvári magyar s egy-két kupica Unicum, szilvapálinka, Csíki Sör vagy egy kisgéresi Bolyhos elfogyasztása után még nem veszekednek, akkor az már az összetartozás. Mert viták mindig voltak, vannak s lesznek, de ezeken túl kell tenni magunkat, s arra összpontosítani, hogy itt 15 milliónyian vagyunk, akik túl kell éljük nemcsak a következő évszázadot, hanem a következő évezredet is.”

Tókos Levente
az Erdély Ma főszerkesztője, Kolozsvár

6.
„Magyar gyökereinket soha nem felejtjük el a befogadó országunkban sem, az eredeti hazánkból hozott anyanyelvünket, kultúránkat gondosan ápoljuk és igyekszünk gyermekeinknek továbbadni. Hogy ez sikerül-e vagy sem, természetesen sokban függ a befogadó országban tapasztalt körülményektől is. Nekem és még jó néhányunknak itt Franciaországban sikerült.”

Gonthier-Romhányi Anna
a Párizsi Magyar Katolikus Misszió Gazdasági Tanácsának alelnöke

7.
„Összetartozunk, mert összeköt bennünket a múltunk, a történelmünk, a hagyományaink, a nyelvünk, a kultúránk. Ahogy feloldódunk a népdalaink harmóniáiban, ahogy elmerülünk nagy költőink metaforáiban, ahogy az ízek keverednek a szánkban, ez mind összekapcsol bennünket itt a Kárpát-medencében. Bárhová is sodorjon bennünket az élet, mi mindig összetartozunk.”

Csadi Zoltán
színész, rendező, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgató-helyettese, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért ügyvezetője, Galánta-Budapest

8.
„Az összetartozás számomra különös hangsúlyt kap, amikor most már szabadon megfogalmazhatom kérésemet: legyen a pap, katolikus vagy más felekezetű, népének vezére, támogatója és a nehézségekben védelmezője. Csak összekapaszkodva maradhatunk meg.”

Vencser László
volt teológiai tanár, az ausztriai idegen nyelvű katolikus pasztoráció országos igazgatója, Linz

9.
„Összetartozunk – mindig is összetartoztunk! A tovaszáguldott keserves száz esztendő után végre fellobbanhat a láng, amelynek fénye bevilágít minden magyar lélekbe, hője belengi nemcsak a Kárpát-medencét, hanem a nagyvilág legeldugottabb pontjait is, hogy emlékeztessen: a Szent Korona országa a mi hazánk, figyel ránk és mindig hazavár!”

Dancs Rózsa
író, a Kalejdoszkóp kulturális folyóirat főszerkesztője, Toronto

10.
„Bár országhatárok választanak el
s a nagyvilágban szétszórtságban élünk,
mi úgyis tudjuk, hogy összetartozunk;
összeköt nyelvünk, kultúránk s a vérünk.” (Összetartozunk – részlet)

„Ami minket összeköt,
a nyelvünk s a vérünk,
ez tesz minket magyarrá,
akárhol is élünk.

Nem akarunk semmi mást,
csak szabadon élni,
ami minket megillet,
azt ne kelljen kérni…” (Áldd meg, Isten! – részlet)

„Legyen testvére magyar a magyarnak,
bár megosztották bábeli hatalmak,
de mi a szívünk mélyén összetartozunk,

ezért elszakadni soha nem fogunk;
a gonosz világ bármit is akarhat –
testvére marad magyar a magyarnak.” (Legyen testvére – részlet)

Baricz Lajos
plébános, költő, Marosszentgyörgy

11.
„Vezetéknevem alapján osztrák vagyok, édesanyám született Bittera, ők Bécsből jöttek Csallóközbe – én mégis szüleimtől azt tanultam, magyarok vagyunk. Összetartozunk, mert bennünk is Trianon óta csakis magyar szív dobog – néha nehezen, ritmuszavarokkal, de rendületlenül… az utolsó dobbanásig.”

Puss Sándor SJ
jezsuita szerzetes, Nyitra

12.
„Számomra az összetartozás biztonság. A megértettség, az egy tőről fakadás, a szavak nélküli elfogadás és a közös szárnyalás biztonsága. Mert magyart csak magyar érthet igazán!”

Gál Katalin
logopédus, pszichológus, önkormányzati képviselő, Kilyénfalva / Gyergyóújfalu

13.
„Cserkészként még inkább érezzük azt, hogy mit jelent tartozni valahová, összetartozni, összetartani. A világ minden táján élnek magyar cserkészek, ami bizonyítja, hogy a magyar nemzet az egész világot körbeöleli. Az anyaország határain túl is büszkén valljuk, hogy magyarok vagyunk, magyarul gondolkodunk, magyarul érzünk!”

Száraz Bernadett
a 60. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat parancsnoka, Tardoskedd

14.
„Egy vérből… Hallgatom a szebbnél szebb erdélyi népzenéket, katonadalokat. S megdöbbenek, hogy a románnak nincs. Nekünk meg több száz. Vagy ezer. Valódi kincsek, igazgyöngyök. Hetedhét országon túl is magunkra ismerünk bennük. Doberdóról, Erdélyországról, muszkákról, Galíciáról, Isonzóról szólnak. Közös szívfájdalmunkról. Mert nekünk a hazát Szent István óta folyton meg kellett védeni. Megvédeni ott, a magasban, s itt a hitet, a vért, a nyelvet, amivel »kilógunk« a szláv-latin tengerből, ami teremtőerőnk, a földet, amelyet a világpolgár inkább beépít, mint megművel. Mi ez a közös többszörös, amit még az isteni kegyelem is tiszteletben tart? Amit Trianon sem vehet el…”

Sebestyén Péter
plébános, lelkiíró, Marosvásárhely

15.
„Mi, magyarok szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában, szétszóródva a nagyvilágban, egy nép és egy nemzet vagyunk! Országalapító Szent István királyunk a Szent Koronával az országot és a népet Mária oltalmába ajánlotta, azóta Magyarország Regnum Marianum, mi, magyarok pedig Mária népe vagyunk. Több mint ezer éve őrizzük a keresztény magyar kultúrát. Történelmünk, hagyományaink, kultúránk, magyar örökségünk és erényeink ismerete és szeretete nélkül olyanok vagyunk, mint egy fa gyökerek nélkül. Meggyőződésem, hogy az egységes nemzet a nemzetrészek kultúrájával lesz teljes és erre építhető az összefogás, az összetartozás és így lesz közös, sikeres, magyar nemzeti jövőnk. Összetartozásunk gondolatát imába is foglaltam a Magyar Család szobrom feliratában: „Hiszek az egy Istenben / Hiszek a hazában / Hiszek a nemzetben / Hiszek az összetartozásban / Hiszek a szeretetben / Hiszek a családban.” A NAGY MAGYAR CSALÁDBAN!”

Józsa Judit
kerámiaszobrász, művészettörténész, Korond (Erdély) – Budapest

16.
„Életem legnagyobb részét külföldön töltöttem, megtanultam több nyelvet, beilleszkedtem különböző országok társadalmába, munkámból kifolyólag gyakran utaztam a világban, de minden alkalommal, ha magyar szó ütöttem meg a fülemet, megdobbant a szívem, ami jeladás is volt, hogy hova tartozom, kikkel vállalok sorsközösséget, még akkor is, ha sok-sok év óta a szülőföldemtől távol élek.”

Vincze András
újságíró, München

17.
„Magyarnak megmaradni távol a hazától, ez a mi missziónk; fennmaradni a háborgó óceán közepén, egymásba kapaszkodva azokkal, akiknek velünk együtt szívügye, hogy még létezzünk kicsit, ne nyeljenek még el a hullámok. Magyarságunk őrzése azért fontos nekünk itt, az Óperencián túl, hogy gyermekeink is érezzék: jó magyarnak lenni. Jó hazamenni, jó, ha mindenki érti szavunk, jó beszívni a magyar mező illatát, jó visszatérni gyökereinkhez. »Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!« – Márai Sándor”

Papp Hortenzia
Pannonia Könyvesbolt, Toronto

18.
„Több mint három évtizede élek Kanadában feleségemmel és három gyermekünkkel, s ápoljuk nyelvünket, értékálló magyar kultúránkat. A Nemzeti Összetartozás Évében, egy tragikus és szomorú esemény évfordulóján, ugyanakkor az Összetartozás Ünnepén vessünk számot, hogy mit tettünk a múltban és mit KELL tennünk a jövőben azért, hogy nyelvünket és kultúránkat, elődeinkhez méltóan még sokáig meg tudjuk őrizni. Olvassuk el Márai Sándor Halotti beszéd című versét, és azt kívánom magunknak, hogy az abban leírtak igazságával még sokáig tudjunk dacolni. Csak rajtunk múlik! Azt kívánom: átérezvén a feladat súlyát, képesek legyünk elérni, hogy a következő századik évfordulón az utánunk következő generációk IS magyarul ünnepeljék a Nemzeti Összetartozást.”

Bede-Fazekas Zsolt
Független Magyar Rádió, Toronto

19.
„Összetartozás! Kivel akarok én összetartozni? Nagyon sokat gondolkodtam ezen az elmúlt napokban. A múlt eltelt, de az formálja a jövőt. Gyökér nélküli fa nem tud sokáig élni. Ami az én múltam, az a családom, nagyszüleim, dédszüleim és így mehetnénk vissza, akik itt éltek, küzdöttek megmaradásunkért. Ahogy Csézy Ez az otthonunk című dalában fogalmaz: »Ez az otthonunk, itt kell élnünk múltunk és jövőnk.« Minden ember alapvető szüksége, hogy tartozzon egy közösséghez, akikkel egyformán gondolkodik, egyformán álmodik. Én összetartozok minden jóérzésű emberrel, hitvalló kereszténnyel és becsületes magyarral. A Trianon 100 évfordulóján a cserkésztábori credo csendült a fülembe: »Hiszek a kevesek egybetett kezében, / Hiszek a Krisztus-test nagy közösségében, / Hiszek, hiszek a megváltó Kereszt erejében, / Hiszek a Szeretet végső győzelmében. Ámen.«”

Hanuleac Tamás
segédlelkész, Gyimesbükk

20.
„Összetart(oz)unk. Engem az összetartozunk szó akkor töltene el igazán jó érzéssel, ha a zárójelbe tett két betű nélküli jelentése is valóság volna. Nagyon sok erőfeszítés történt az utóbbi években-évtizedben ennek irányába, de sajnos a világ hozzánk is begyűrűző áramlatai az összetartási-összetartozási törekvéseket kevésbé segítik. Meg kell küzdenünk ezzel is. Hiszem, hogy, ha teljes mértékben nem is, de igen nagy mértékben sikerülni fog. Mert minket olyan fából faragtak.”

Varga Gabriella
újságíró, Erdély / Magyarország

21.
„Világjárt előadóművészként azt tapasztaltam, hogy a magyar nyelv és kultúra iránti szeretet, rajongás és törődés minden magyart összeköt e golyóbison, mert összetartozunk!

Zorkóczy Zenóbia
előadóművész, Erdély

22.
„Összetartozás: két vagy több ember kölcsönös szeretete, tisztelete, mindhalálig. Nemzeti összetartozás: határokon át ható hazaszeretet, hűség a magyarság iránt.

Lajtai Gábor (1969–2020)
költő, Budapest

23.
„Felső-Ausztriában csakis felsőfokon említhetjük meg minden itt élő magyar szent kötelességét: az összetartozást, a szeretetközösséget az itteni magyarok körében és a világon élő minden magyarral szemben is. Érkeztünk ide Magyarországról, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról is. Vagyunk katolikusok, reformátusok, evangélikusok, ortodoxok és unitáriusok. Minden különbségtétel nélkül testvérek vagyunk magyarságunkban és az egy szerető jó Istenünkben is! Mindig azt tartjuk szem előtt, ami összeköt bennünket, és nem azt, ami szétválaszt. Magyar vér csörgedezik ereinkben és magyar szív éltet bennünket. Magyar egységet dobban a szívünk! Ez mindennapi házi feladatunk. Életfeladat! Megélt keresztény hitünk, Krisztus tanításának megvalósítása alappillére szentistváni egységünknek. A Nemzeti Összetartozás Éve forrassza össze még erősebben a világ magyarságát! Isten, áldd meg a magyart ÖSSZETARTOZÁSSAL!

Szabó Ernő
plébános, Linz

24.
„A személyes érintettség felerősíti ezeket az érzéseket: Felvidékről kitelepített nagyszüleim, két korábbi erdélyi utazásom élményei sokat hozzátettek ehhez. Amióta pedig – 2015 januárjában – megismertem Szász István Tas írót, budapesti születésűként az ő személyén, munkásságán és a Hitel Múzeum-Galérián keresztül még több ismeretet szereztem az erdélyi magyarság múltjáról és jelenéről. Mindezek révén még jobban megértettem, hogy mi, anyaországiak a külhoni magyarokkal örökre összetartozunk.”

Tófalvi-Balassa Szilvia
tanár, Budapest

25.
„Az összetartozás igénye a közösséginek teremtett ember sajátja volt. Nem Isten térítette le, hanem az ember próbált letérni erről az egyetlen biztos útról, önmaga ellenében az ellenkezőjét képzelvén. Ez az érzés két személy összetartozásától egészen az emberiség összetartozásáig terjedhet. A család ennek a sornak az egyik építőeleme, a nemzet pedig a másik. Nem elválaszthatók egymástól, de éles határ nélkül, az egészséges család a fizikai, az egészséges nemzettudat a lelki megmaradás szolgálója. Ez utóbbi a közösségért vállalt áldozatkészséget és a család védelmét is biztosító veszélyérzetet feltételez. Az összetartozás immunrendszerünk része.”

Szász István Tas
orvos, író, Kolozsvár-Leányfalu

26.
„Mi magyarok, székelyek, kunok, jászok, palócok, csángók, barkók, matyók összetartozunk, mert összeköt minket a magyar nyelv, a magyar történelem, a magyar kultúra és a keresztény hit.”

Szekeres-Lukács Sándor
jogász, író, Felsősófalva-Monor

27.
„Az összetartozásra nekünk, magyaroknak van talán a legrövidebb, legtömörebb s a legszebb szavunk: TESTVÉR. Két szótag, amit ha nagyhatalmi erőszakkal szét is szakítanak, ugyanazt jelenti: test és vér. Benne van egész keresztény és magyar hagyományunk, amit Krisztus Urunk hagyott ránk az utolsó vacsorával. Azt nem tudom, hogy a csodaszarvas regében Hunor és Magor keresztények voltak-e, de az biztos, hogy keresztényként, azaz testvérként viselkedtek, hiszen a szarvas utáni hajszában segítették és nem gyilkolták egymást, akárcsak a honvisszafoglaláskor a hét vezér. Nekem az összetartozás egyben összetartást is jelent a közös cél felé, mint Hunornak és Magornak. Vagy mint a Baradlay fivéreknek, akik ha bár csúnyán megsértették egymást, mégis összetartva küzdöttek a várfalon a honért.”

Okos Márton
a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke, Kalotaszentkirály-Zentelke – Budapest

28.
„Összetartozásról akkor szabad beszélni, ha a szépen megfogalmazott mondatokat tettek követik. Akinek apai és anyai ágon is felvidéki vér csörgedezik az ereiben, a 2004. december 5-i népszavazás előtt egy népszerű napilap belpolitikai rovatvezetőjeként szóvá kellett tennie, hogy szánalmas az a feltételezés, miszerint a határainkon túl élő magyarok lehetetlenné akarják tenni az anyaországiak életét. Családtagjaim, rokonaim, barátaim, ismerőseim, akikért tűzbe merném tenni a kezem… Jegyzetem persze meg sem jelenhetett és másnap már nem voltam az újság dolgozója. A sors kegyetlen fintora, hogy hamvába holt írásommal csak magamnak ártottam, és nem sikerült bátorítást adnom azoknak, akiknek olyan nagyon szerettem volna.”

Horváth Gábor Miklós
költő, Budapest

29.
„Ősapáink annak idején vérszerződött esküvel pecsételték meg összetartozásunkat. Azóta egy a múltunk, egy a vérünk, egy a nemzetünk. Bár a történelem szétszaggatott minket, szétszóródtunk a nagyvilágban, az eskü, a szerződés örökké él!”

Kovács Nóri
előadóművész, Budapest

„Az otthonod mindig ott van, hol a néped visszavár,
Ahol a fészkére visszaszáll a szép turulmadár.
Ahol anyanyelven köszöntenek, mikor megérkezel,
Ahol piros-fehér-zöld zászló táncol a széllel.

Magyar Testvér, bárhol élsz a nagyvilágban,
Hozzánk tartozol, várunk haza a Kárpát Hazába!
Míg összetartunk, addig az Isten itt lesz velünk,
Hisz’ egy a múltunk, egy a szívünk, egy a nemzetünk.
Éljen addig, míg a föld tart, Magyar Nemzetünk!”

Várunk Haza – Részlet Kovács Nóri Nimród regéje című operájából

30.
„A diaszpórában nevelkedő magyarként számomra az összetartozás annyit jelentett: ha bárhol találkoztam magyarral, az már nem volt idegen, hanem a nemzeti családomhoz tartozott!”

Schenk Angyalka
cserkésztiszt, az innsbrucki 79. sz. Dr. Kozma György SJ Cserkészcsapat parancsnoka

31.
„Az elmúlt három évben Észak-Amerika számos magyar közösségét kerestem fel, ismertem meg. Bár számomra mindig természetes volt magyarnak lenni, a diaszpóra magyarsága megmutatta: egy más kultúrában megmaradni magyarnak nem is olyan egyszerű. Az ő kitartásuknak és összetartozás iránti vágyuknak a példája, hogy a kanadai diaszpórában pezseg a magyar kulturális élet. Az összetartozás tüze nemcsak ég, lobog!”

Csibi Balázs
újságíró, szerkesztő, Toronto-Budapest

32.
„»Régi Magyar Világ«, »Kicsi Magyar Világ«… dédszüleim, nagyszüleim azokban a világokban születtek. Óriási tragédia volt az igazságtalan trianoni döntés az elszakított területeken ragadt magyaroknak. Ők attól kezdve csak vágyódtak »Drága Kicsi Magyarország«-ra (anyai nagymamám mindig így nevezte az anyaországot), és sokáig reménykedtek abban, hogy egyszer még visszatér a mama által annyit emlegetett „Nagy Magyar Világ”. Csak a lelkükben tért vissza, de ott igen. Ott most is minden magyar testvérükkel összetartoznak.”

Simon-Benedek Zsuzsánna,
a Clevelandi Magyarokért Alapítvány vezetőségi tagja,
Cleveland, Ohio, született Gyergyószentmiklóson

33.
„Megélni magyarságunkat a diaszpórában annyit jelent, mint elmesélni évezredes történelmünket, Bocskai ruhában vagy székely népviseletben elmesélni származásunkat, Csíkszeredai Sportklubos mezben NHL jégkorong mérkőzésen székely zászlót lengetni, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia 150 székelyruhás gyermekével a világ leghíresebb vízesésénél, a Niagaránál legszebb magyar népdalainkat énekelni. Beszélni ékes anyanyelvünket, megtanítani erre gyermekeinket, unokáinkat, magyar népdalt énekelni és magyar néptáncot járni velük, bejárni velük a mesék és legendák világát. A századik évfordulón Clevelandben egyszerre szólaltattuk meg városunk magyar templomainak harangjait, az új élet jelképeként pedig diófákat ültettünk, a következő nemzedéknek hírül adva, hogy mi itt vagyunk, megmaradtunk. Akik temetnek minket, azoknak üzenem, hogy mi MAGOK vagyunk. MAGOK, akik összetartoznak. MAGOK, akik hiszünk egy Istenben, hiszünk egy hazában, hiszünk egy isteni örök igazságban és hiszünk Magyarország feltámadásában.”

Csibi Lóránd,
a Clevelandi Magyarokért Alapítvány elnöke,
Cleveland, Ohio, született Gyergyóditróban

34.
„A Szent Korona misztikus egységében fogant Kárpát-medencei magyarság egy test, egy lélek, amely soha nem fogadhatja el a trianoni csonkaságot. Hiszem és vallom, hogy a nemzet legjava és a többsége immár tisztában van azzal, hogy soha többé nem hagyhatjuk, hogy elúrhodjon rajtunk a trianoni lélek csüggedése. S ha ez sikerül, akkor a jelenlegi súlyos migránsválság, a korona- és a lelkitrianon-vírus szívóssága ellenére is tartóssá válik a Szent Korona egységében fogant Nagy-Magyarország valódi fölemelkedése.”

Pósa Zoltán
író, költő, újságíró, irodalomtörténész, Budapest

35.
„A fizikai országhatárok emberek alkotásai, amelyek a lélek számára nem léteznek. 1920-ban gonosz kezek szétdarabolhatták országunkat, ám Isten ajándékát, a nemzetet megtartó lelki szálakat nem téphették szét. Ezek mentenek át bennünket a jövendő számára is.”

Buczkó József 
címzetes múzeumigazgató, Hajdúnánás

36.
„Hazaszeretet, nemzettudat, anyanyelv, közös történelmi örökség – szavak, amelyek egyértelműen kifejezik azt az eltéphetetlen szálat, amelyet az összetartozás jelent. Olyan erős kötelékek, amelyek átszövik a tudatot, a lelkiismeretet, az érzelmeket. Racionálisan talán nem is lehet a maga teljességében megmagyarázni. A családi környezetben kezdődik, az évek során érlelődik, az idő múlásával egyre jobban elmélyül, az események hatására tudatosodik. Az összetartozás nem zár ki, nem kicsinyít senkit, egyenlő tisztelettel tekint a többi nemzetre, de nem engedi, hogy a kívülállók, akik nem tudják vagy nem akarják megérteni, bármilyen módon megpróbálják felbontani, összekuszálni az összetartozás szálait.”

Vertse Márta
a Vatikáni Rádió Magyar Szerkesztőségének munkatársa, korábbi főszerkesztője, Róma

37.
„Fiatalkoromban indultam el otthonról, Budapestről és azóta egyházzenészként Salzburgban élek. A latin nyelvű liturgia biztosította az otthonérzet folytatását és az egy Istenbe vetett hit köt össze sok emberrel a mostani környezetemben is. Mégis sokszor szánakozva tekintek a körülöttem élőkre, akik a magyar kultúra, főleg az irodalom és a zene mélységeinek megismeréséből kirekedtek. Mi nagy hálával tartozunk a Teremtőnek, hogy ezt az ajándékot útravalóként megadta nekünk, hogy a történelem útvesztőiben is ezzel bátorítson minket.”

Czifra János
a salzburgi dóm karnagya, zeneigazgatója

38.
„Szép kifejezés az összetartozás, és számomra azt jelenti, hogy bármi történhet vagy történt – szétszedtek –, sok minden összeköt: nyelv, kultúra, gondolkodásmód és a lelkünk, szívünk, a magyarként, emberként való élniakarás úgy, hogy közben a velem egy térben élő más nemzetiségű és vallású testvéremet is tisztelem, elfogadom másságát és ugyanezt elvárom tőle is. Élmény volt számunkra, hogy a karanténos bezártság ellenére is megtapasztalhattuk az összetartozást a Kárpát-medence magyarjaival azáltal, hogy a szombathelyi ELTE SEK és a Gencsapáti Táncegyüttes által meghirdetett Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét! Összetartozunk 1920/2020 című felhívásukat elfogadva férjemmel a marosszentgyörgyi katolikus templomkertben a Márton Áron szobor előtt teljes lelkünkből roptuk a táncot, tudván, hogy sok magyar testvérünk a Kárpát-medencében hasonlóan fejezi ki összetartozását nemzetével. Az ehhez hasonló dolgok erősítik összetartozásunkat.”

Simon Kinga
kántor, a Szent Cecília Együttes alapító-vezetője, Marosszentgyörgy

39.
„Összetartozásunk látható, tapasztalható jeleinek olyan tudattalan, archetipikus alapjai vannak, amelyek – egyedi módon – a magyar néplélek sajátjaivá váltak: a szenvedés és a hit.”

Ifj. Czikó László
plébános, Búzásbesenyő

40.
„Számomra az összetartozás és a hazaszeretet nem egyéb, mint a családom szeretete, bukovinai székely apámé s anyámé, s azoké akiket ők szeretnek/szerettek: az ő szüleiké, és így tovább, azoké, s az azoké, elé s vissza, míg a világ. Ezekből a kicsi mozaikokból áll össze a haza magasztos nagy fogalma – nemcsak lélekben, de fizikailag is, mert az ősök teste lett a haza földjévé is, s abból is vétetett, abból termett a gabona, gyümölcs s abból hízott az állat, amellyel táplálkoztak. Az ősök mentalitása, vérmérsékletük – ami örökletességgel bír – csiszolta e táj kultúráját is egyénivé s személyre szabottá, pontosan hozzánk, a lelkünkhöz találóvá. Fogadják el tőlem, egy magamfajta jokulátor jókívánságát: Isten éltessen s tartson meg minden magyar embert a Kárpát-medencében, hetedhét országon innen s még az üveghegyeken is túl!”

Sebestyén István
ének- és mesemondó népművész, A Népművészet Mestere, Kakasd

41.
„A nemzeti összetartozás számomra közös lelket jelent a világon szétszóródott nemzettársaimmal.”

Klotz Mária
költő, Pilisszentiván

„A puzzle-darabkák lágyan összesimulnak, lélekben szeretethidakat alkotnak, testvéreink rajtuk egymáshoz bandukolnak. Mindig is tudták: szorosan összetartoznak.” Részlet Klotz Mária: Kirakós (élet)játék című verséből

Klotz Mária:
Trianoni-haikuk

puzzle-darabok
megtalálják részüket
anyaország is
*
Szétdarabolták,
elvették nagy hazádat,
lelked megmaradt.
*
soha nem felejt
aki igaz magyarként
éli életét
*
egy nagy ország volt
most darabokban hever
összetartozik
*
elvették tőled
ami egyszer tiéd volt
ne feledd soha
*
nyesték ágaid
törzsed stabilan áll még
gyökereid is
*
Ne olvadj be, tartsd
meg szép anyanyelvedet
akkor megmaradsz
*
harangzúgással
emlékezünk a gyászra
nem ünnepelünk
*
összetartozunk
hiába csonkították
meg nagy hazánkat
*
egy nemzet vagyunk
attól nem lettünk mások
hogy máshol élünk
*
Száz éve történt,
szétválasztottak, mégis
összetartozunk.
*
Magyarország az
egyetlen önmagával
határos ország.

2020. június 4.

42.
„Édesapám Zimonyban, édesanyám Vaskohon született, szüleim Nagyváradon kötöttek házasságot. Apai nagyapám Felvidéken, Eperjesen született, anyai nagyanyám székely lány Marosillyéről (dédapám ott alapította Hunyad megye első patikáját). Szüleim házasságkötésük után egy évig Újvidéken éltek; ott született egyik testvérem is. Azt, hogy mit jelent számomra az összetartozás éve, és hogy vajon mi lehet ma, száz év után Trianon üzenete, nem tudom jobban megfogalmazni, mint ahogy egy felvidéki újságíró (Gujber Zsuzsanna) tette: »Tartsuk meg magyarságunkat, amelyért elődeink annyit szenvedtek, adjuk magyar iskolába a gyermekeinket, ismerjük meg történelmünket, kultúránkat és tartsuk tiszteletben más népek értékeit. Az, hogy tartsunk össze, ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a széthúzás, mert az a gonosztól való. Az, hogy múltbeli vagy jelenlegi sérelmeinkkel, kisebb-nagyobb sebeinkkel térjünk be a Legszentebb Orvos rendelőjébe, akinek hatalma van arra, hogy a legsajgóbb sebeket is begyógyítsa s a rosszat is a javunkra fordítsa. És végül az, hogy higgyünk abban, hogy ha a Jóisten pont erre a helyre teremtett minket magyarnak, akkor azzal valamilyen szándéka van.«”

Dr. Udvarhelyi Olivér
ügyvéd,
a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Veszprémi Csoport elnöke

43.

„Az összetartozásról a kötődés jut eszembe, a kötődésről pedig az, hogy éltető erő. Az ERGO – Európai Regionális Szervezetben az első perctől kezdve igent mondunk az életre, a családra, az időn és téren átívelő összetartozásra. Azért fogtunk össze, hogy megismerve egymás életét, gondjait, problémáit, erőt merítsünk a találkozásból, reményt, biztatást, örömet vigyünk otthonainkba, kisebb és nagyobb közösségeinkbe. Hogy a kapcsolatok, mint kis patakok, csermelyek, behálózzák a Kárpát-medencét, Európát, a világot.”

Ékes Ilona
az ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke, Budapest

 44.
„A miértekre túl sok válasz van.
A miértekre nincs is válasz.
Anyukám mondata volt kamaszkoromban: »Ne azt keresd, Lilla, ami szétválaszt, hanem ami egybeköt.« Ezer szállal tart minket egyben a Kárpát-medence. Sokfélesége, domborzati, természeti, kulturális változatossága lenyűgöző. Vizeink zengedezve járnak, bánatot nem tudnak. Fenséges érzés határokat átlépni, mégis otthon érezni magamat délen, nyugaton, északon, keleten. Összeköt minket közös anyánk, a nyelvünk, amely megőrizte ezeréves rétegeit is. Vigyázzunk egymásra, értékeinkre! Éltessük, teremtő lélekkel éljük életünket még sok ezer esztendeig örömben, szeretetben, egészségben!”

Fehérváry Lilla
előadóművész, Budapest

45.
„Jean-Marie Lustiger (1926–2007) zsidó származású párizsi bíboros, érsek mondta egyik előadásában, hogy »két népnek a fennmaradása a történelemben valóságos csoda: a zsidóké és a magyaroké. A zsidók a mózesi törvény megszabta különállóságuknak, a magyarok pedig a kereszténységhez való csatlakozásuknak köszönhetik megmaradásukat«. A mi jövőbeli fennmaradásunkra egyszerre keresztény és magyar mivoltunkból adódó állapotbeli kötelességeink lelkiismeretes teljesítése a biztos garancia. Mit jelentsen ez gyakorlatilag? Elvégezni a magunk helyén mindennap és minden órában Isten kegyelméből azt a feladatot, amelyet a konkrét jelen hoz saját hivatásunk számára, és sohasem hanyagolni el egyetlen feladatot sem, akármilyen csekély legyen is az. Jövőnk sziklaszilárd alapja ugyanis nem a hangzatos nagyotmondás, hanem az örökölt nyelvi és hitbeli értékekből táplálkozó cselekvés és testvéri összekapaszkodás.”

Msgr. Jakab Gábor
pápai káplán, szentszéki tanácsos, plébános, Kolozsvár-Kerekdomb

46.
„Az elmúlt év karácsonyán egy igazi életcsodára lettem figyelmes: a szentmise végén nemzeti imánkat énekeltük, és a kórus első padjában egy édesapa, ki tudja, miért, magához szorította kislányát, és úgy énekeltek együtt, mindketten. Ahányszor erre gondolok, végigfut rajtam valami döbbenet, s kérdezem magamtól: mire gondolhatott, mit érezhetett ez az édesapa, miért fohászkodott így? Egy dologban biztos vagyok: a legtöbbet adta önmagából, harcaiból, nehézségeiből egyaránt, mert szenvedélyes útmutatónk: vállalni az otthon, az anyanyelv és ragyogó hitünk varázslatosságát.”

Bilibók Géza
plébános, Tusnádfürdő

47.
„Neveltetésem és felnőtté alakulásom idejének egyik meghatározó és máig tartó eleme a minden nehézségben való kitartás, amelyhez a lelkierőt – az istenhiten kívül – a történelmi múltban találom meg. Családom és nemzetem történelmi múltjában. Sokszor idézték szüleim Tompa László egyik versét, a Lófürösztés címűt, ha az életben a gátló, ellenséges körülmények dacára az igaz elvekhez való ragaszkodás volt szükséges – akár nekik, akár nekünk, gyermekeknek. Nem véletlenül lett ez a vers zsinórmérték az életünkben, hiszen a mi családunk is székely, mint Imre és Áron, akik az egész elszakított – és még napjainkban is elnyomott – magyar közösséget személyesítik meg ebben a gyönyörű versben. A szülői ház szobájának falán pedig amióta az eszemet tudom, mindennap láttam Gy. Szabó Béla kolozsvári grafikus metszetét – melyet most illusztrációként is közzéteszek –, így végképp lelkembe égett a vers és mondanivalója. Ezen a felvételen Bene János barátom zenei aláfestésével mondom el.”

Ugron Zoltán
polgármester, Mány

48.
„Jó, ha az ember sok helyen otthon érzi magát. Az összetartozás érzése tölt el, amikor a testvértelepülésre, Tihanyba megyek. Ezt éreztem, amikor nagy püspökünket, Márton Áront »elvittem« a Kárpát-medence néhány szögletébe vagy még azon is túl. Mindenütt milyen tisztelettel fogadták a kegyelmes atya gondolatait, életpéldáját! Az összetartozás élménye töltött el, amikor Felvidéken, Szepesen az iskolában a diákok elénekelték a Székely Himnuszt, amikor Stuttgartban székely ruhában vártak, amikor ott lehettem Szabadkán-Kelebián a Márton Áron Közösségi Ház alapkőletételénél, vitrálé megáldásán, amikor itthon, Erdélyben szoboravatással egybekötött szentmisén együtt imádkozhattunk… Ma is vannak ilyen »kapocsemberek«, akik a nagy nemzetben gondolkodnak és összefogják azt, akikre ma is büszkén felnézhetünk. Adja Isten, hogy minél több ilyen példakép születhessen!”

Nagy Zoltán
mérnök, hitoktató, Székelyudvarhely

49.
„A nemzeti összetartozás és a nemzettudat három alappillére a hit – magyarság – érték fogalmak töretlen megvalósulása. Ennek biztosítéka a keresztény identitáshoz való hűség, a Szent Korona tisztelete, és akkor megvalósul a Magyarok Nagyasszonya Világ Győzelmes Királynője országa, amely az egész Kárpát-medencét felöleli. Isten teremtő gondolatában benne van, hogy az ember nem tud közösség és gyökerek nélkül létezni. Különösen igaz ez a világban szerteszóródott magyarság megmaradása szempontjából a globalista érdekek előretörése idején. Nagyon fontos a jövő nemzedékének átadni keresztény hagyományunkat, kultúránkat és a haza szeretetét.”

Kuruczleky Ilona
a Szent Kereszt Ökumenikus Magazin alapító-főszerkesztője, Budapest

50.
„Lelki, szellemi és történelmi megújulásunk színhelyén, az ezeréves határnál, a kontumáci kápolnánál a háborúban elesettek emlékhelyén található a Hit Kapuja, megmaradásunk oszlopaival, itt növekszik a tíz fenyőfa, amely a tíz, Szent István alapította püspökségre emlékeztet, a Márton Áron Keresztút pedig az ősök hitének gondolataival mutat utat összekuszált világunkban. A Nemzeti Összetartozás Évében, 2020 Nagyboldogasszony ünnepére, virrasztó imánk mellett megkezdtük az összetartozás útjának a kiépítését is, amely ősi szentélyünkhöz vezet. Szimbólumértéke van a felállításra váró székelykapunak, és az új oszlopos drótos kerítésnek is, amely vármegyéinket jelképezi majd, és emlékezteti a mellette elhaladókat a világokat elválasztó erőszakos rendszerekre, háborúkra, amelyekből sikerült és sikerül újjászületnünk és erősítenünk összetartozásunkat. Megmaradásunk titka a Márton Áron-i tanítás jegyében rejlik: »Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható.«”

Salamon József
plébános, Gyimesbükk

51.
„Amikor a pünkösdi búcsú délelőttjén Csíksomlyón az ember kiül a Kis-Somlyó-hegyre, a Szent Antal-kápolna elé, és figyeli a fogadalmi búcsúra igyekvő emberek áradatát, könny gyűlik a szemébe. És hosszú ideig csak nyeli a könnyeit. Ez a nemzeti összetartozás érzése. Igen mély érzelem.”

Gulyás László,
kiadó-főszerkesztő, Csíksomlyó Magazin, Pusztaszer

 
52.

„Mária országa vagyunk, hiszen István király Szent Koronánkat néki ajánlotta fel. Ő a mi oltalmunk, közbenjárónk és védelmünk, a Magyarok Nagyasszonya! Az egész Kárpát-medence minden lakójának szószólója Isten előtt, Jézus Krisztus pedig erőnk marad példájával, a Szentlélek fényes szeretetével mindörökké. A Szentlélek ragyogása mindenek fölé emel minket. Legfőképpen ebben tartozunk össze.”

Pitti Katalin
Liszt Ferenc-díjas
operaénekes (szoprán), Érdemes Művész

53.
„A nemzeti összetartozás érzése jelenünkben érvényesebb követelmény, mint bármikor… Ézelmi tartalommal azonban csak akkor telítődhet, ha nem lesz érdektelen egyetlen magyar számára sem a többi nemzettárs – bárhol is éljen, s ha tizenötmillió szív lélekben együtt tud majd dobbanni…”

Dr. Gál László
igazgató, Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyulafehérvár

54.
„A nemzeti összetartozás számomra felelősséget jelent egymás iránt, Isten és nemzet előtt a mindenkori időben. Nekünk, akik határon túlról származunk, a vészterhes időkben is reményként élt az a név: Magyarország… és a kettős állampolgárság a fájó sebekre gyógyírként hatott minden magyar szívvel és lélekkel élőnek. Egy nemzet és közös gondolkodás – legyen ez a jövő! Nagyasszonyunk, Hazánk reménye…”

Bajkó Zoltán
plébános, Izsák (sz. Ditró)

55.
„Nagyvárad: Szent László-herma. Kolozsvár: az igazság szülőháza. Ábellel a Hargitán. Dsida! Csíkszereda: Passió című versem bölcsője. Megfogva egymás kezét, hogy együtt haladjunk tovább! Bözödújfalu hajdani templomának tornyára pillantottam, meg a vízből kipillantó, kapaszkodó, menekülő faágakra. Jött egy fiú. Vettem tőle egy szalmából font, szalmacsengővel díszített koszorút. Adventi dísz évek óta.”

Devecsery László
író, költő, rendező, Szombathely

56.
„Hosszú-hosszú ideig, legalább száz évig tartó békességnek kellene következnie. Tudom, ez álmodozás, de egy erőteljesen körvonalazódó új világ hajnalán élünk, sokan csak botladozunk, de talán ébredezünk is. Jó lenne egy mélyebb, lelkibb világot megteremteni a körénk fonódó pénzkerítéses, soktiltásos terrain helyett, és abba főleg a tisztaságot bevinni, legyen az történelmi, gazdasági vagy szellemi tisztaság. Ebben az egyelőre álomi világban van (lenne) nagyobb esélye a meg-megrángó lelkek gyógyulásának. Ahogy egy-egy csonttörés is pihentetéssel gyógyul leghamarabb, leginkább, legjobban. Valami hasonlóra lenne szükségünk – avatott, hozzáértő gyógyítókról nem is beszélve. Egyszerű nyelvre fordítva: a munkájában és az életében a természetes helyén kezelve a múlt bántásait, mindenkinek tudnia kellene, rá kellene jönnie, mi a teendője. Túl kellene lépni a revizionizmus vágyak kikopott kliséin, olyan új szerves egységbe kellene tömörülni, amely a körülöttünk élő más nyelvűeknek is életigenlő esélyeket nyújt, több együttérzést kelt, jobb rálátást ad a régi csonttörésre. Több megértést, elfogadást ébreszt.”

Lengyel Ferenc: Fáj még

Megaláztak. Nem érdemelted.
Villámcsapás ért, megégetett.
Beleborzongott tested-lelked,
Megtörettél, és cipelheted.

Haragszol, csapkodnál dühödten,
sakál s hiéna is vagy már-már;
hosszan fájó seb ütközetben,
amelyet meg csak utólag láttál.

Évek rokkája egyenget szálat
pórusaidban emlékeidből:
sértettségedből görcs, genny, utálat,
lenézés, bosszúvágy éledt föl.

Megaláztak. Egy évszázaddal
ezelőtt történt. Mégis fáj még.
Alázatot várni megbántott-tól
csúfságos túlzás – aljas szándék.

De a két szó egy tőről fakad:
megalázás ellen alázat. 
Olthatja bosszúvágyadat?
Igen… És igazad így lesz bátrabb.

Lengyel Ferenc
költő, pedagógus, Bécs (sz. Kolozsvár)

57.
„Ha megdobban a szív a Magyar Himnuszt hallván, sok országban élő honfitársunkban felerősödik az összetartozás érzése. Pedagógusként testvériskoláink tanáraival, diákjaival sokszor együtt dobbant a szívünk Erdélyben és Ausztria magyarlakta vidékein. Éreztük, hogy egy a szívünk, lelkünk Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken is. Leírhatatlanul szép napok voltak. Ahogy elhunyt férjem, Balogh József költő, tanár megfogalmazta Virrasztó csöndjeink című költeményében:
»Törzsnek és ágnak egy a sorsa:
fák vagyunk. Létünk így közös.
Fényt küldünk messzi csillagoknak,
ha fölöttünk az ég ködös.«”

Balogh Józsefné
pedagógus, Szombathely

58.
„Ne feledjük el, hogy 1999-ben Csurka István volt az első a rendszerváltozás után, aki megszervezve a Bocskai Irodalmi Színpadot, küldetésének érezte, hogy a művészek járják az országot és a legkisebb településekre is elvigyék a Trianon a magyar költészetben című nagy sikerű műsort. Több mint száz ingyenes előadást tartottak vidéken. Örülök neki, hogy Trianon most már nem tabu.”

Medveczky Attila
a Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Budapest

59.
„Ha eddig nem vettük észre, most már láthatjuk egyértelműen, hogy változik a világ és néha nagyon is gyorsan: fizikai, szellemi, lelki környezetünk, a társadalom alapjai, például az abban jelen lévő bizalmi mennyisége és szintje, a munkavégzésünk módjai, személyes kapcsolataink jellege. Ami állandó ebben, amióta ember az ember: kell hogy legyenek közösségek, együttműködések, kapcsolatok; kell legyen lelki tartás, kell a hit; kell hinnünk értékekben, Istenben, egymásban és kell legyen keresztünk, célunk. Akiknek ez megvan, ők lehetnek a túlélők. Cél, lélek és csapat nélkül nem lehet küzdeni, akkor nincs is miért holnap felkelni. Nekem például Kárpát-medencei szinten is vannak társaim, mert van a Háló, közös célokkal, közös értékekkel, közös magyar hagyományokkal. Vannak hagyományaink a megszólításokkal, a találkozásokkal, közösségépítésekkel. Ezek a túlélés eszközei és mi rendelkezünk ezekkel! Azért döntöttem húszéves korom körül úgy, hogy hívő ember leszek, mert lelkesített, hogy Isten munkatársa lehetek. Azért kerültem kisközösségbe, hogy ebben legyenek társaim. Azért építem 31 éve a Hálót, hogy sok kisközösség legyen és ezek ne egymástól elszigetelve működjenek. Isten ezek után azért kezdte velem megértetni a magyarság szelíd és rendkívül mély értékeit, hogy mindezt ennek a szolgálatába állíthassuk. Én úgy gondolom, hogy nemzetet, kultúrát megmenteni csak egymással kapcsolatban lévő közösségek tudnak. Tehát a változó világban a Háló és a magyarság túlélő lehet. De ehhez kell a kereszt, az újra és újra felállás, kellenek a magyarság felismert értékei, a szolgálat, a hit és a társak! Találkozzunk személyesen is mihamarabb, hiszen összetartozunk!”

Szeibert András
a Háló (Kárpát-medencei Katolikus Közösségek Hálózata) társalapítója,
számítástechnikai szervező, Budapest

60.
„Máté evangéliuma 19. fejezetének 6. versében olvashatjuk: »Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.« Igaz, hogy az evangélista ezt férfi és nő házasságára érti, de talán nem szentségtörés, ha mi, magyarok ezt a történelmi országterületünkre is érvényesnek tarthatjuk. Legkevesebb tizenkettedik, de számtalan amellett szóló érv szerint annál több évszázada itt élünk a Kárpát-hazában, különböző szervezett államalakulatokban. Az egészhez képest csak történelmi pillanat, amióta szétszakítva, több állam fennhatósága alatt. Senki sem kérdőjelezheti meg az együvé tartozásunkat, hisz’ a nemzetünk túlnyúlik az aktuális győztesek szabta politikai határokon. A Nemzeti Összetartozás Emlékhelyén olvasható tizenkét és félezer településnév is gránitkőbe véste az együvé tartozásunkat a Magyar Országgyűlés épületével szemben.”

Dr. Székely András Bertalan
művelődésszociológus, kisebbségkutató (Isaszeg)

61.
„Nem múló fájdalommal emlékezem a trianoni döntésre, Magyarország száz évvel ezelőtt történt feldarabolására. Legalább ennyire fáj látnom, hogy a magyar nemzet nem volt képes egységesen fellépni a visszacsatolási törekvések kapcsán: ami Sopronnál sikerült, Erdélyben kudarcot vallott. Talán érdemes lenne elgondolkodni: miért? Mit tehettünk volna másként? A jövőnkre nézve lényeges ezeket a kérdéseket feltenni! Nagyapám, dr. Ugron Gábor, Erdély utolsó királyi biztosa és a Székely Tanács alapítója, politikusként igyekezett a lehető legtöbbet tenni az ügyért, de a magyarság széthúzása hátráltatta. Ma sincs ez másként. Nincs egység!  Közösen, az anyaország segítségével tudnának javítani a helyzetükön. A trianoni szerződés a magyarság tragédiája. Ez tény. Ne sírjunk, hogy ez borzasztó, hanem fogjunk össze! A jövőben törekedjünk változást elérni Isten segítségével. Jó példa Dél-Tirol esete: több mint 450 beadványt küldtek a római kormányzatnak és megkapták az autonómiát! Vajdaság is autonóm tartomány… Van remény!”

Ugron Imre G.C.H.D.O.
a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete

62.
„Az összetartozásról mostanában a csíkcsicsói iskolások jutnak eszembe mindig. Pál Lajos bácsi mesélte, hogy a csaracsói részről, ő és testvérkéi, unokatestvérkéi a hidat is elmozdító mellig érő árvízben egymásba kapaszkodva gázoltak át, hogy az iskolába eljuthassanak, és a víz nehogy valakit elsodorjon! Ez olyan 1937–38-ban történhetett… Azt mondták a régiek: a testvér szárnya a testvérnek.”

Berecz András
Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Budapest

63.

„Van a magyar nemzeti összetartozásnak egy jele számomra, mégpedig a H betű. Az, amelyik ott látható minden magyar gépjármű hátulján, egy kis matricán. Azt jelenti: Haza. Meg azt, hogy Hit. És Hűség. Akitől pedig származik mindez (és minden), Ő maga tartott minket egyben e Hazában az elmúlt száz (sőt ezer) évben is, s jó reménységünk van rá, hogy így lesz ez a következőben is. Ha lesz bennünk iránta Hit és Hűség…”

Szűcs Dániel
vezető szerkesztő, Felvidék.ma

64.
„Manapság a világban nagyon sokfelé élnek magyarok. Mindenki ott és úgy tudja megélni a magyarságát, amennyire a körülményei engedik és az ő nemzetiségi tudata diktálja. Bárhol is találkozunk nemzettársunkkal, különösen izgalmas felfedezni a nemzetazonosságunk vonásait. Egyaránt igaz ez, ha a történelem, a művészet, a tudomány, a hitvilágunk vagy a mindennapi élet valamilyen területén keresztül közelítve tapasztalhatjuk meg: felfedezhetjük a magyaros észjárást, az egy tőről fakadó életszemléletet és a világ dolgaihoz való hozzáállásunkban a közös vonásokat. Bármilyen kultúrában él az ember, a zsigereiben hozott milyensége meghatározza az életvitelét. Minél többször minél többen találkozhatunk magyar nemzettársainkkal, éljenek bárhol a világban, hazánkon kívül, az összetartozás különös, bizsergető élményét élhetjük meg együtt. Törekedjünk arra, hogy minél több ilyen összetartozunk-élményünk, -tapasztalásunk lehessen, mert az erősíti nemzettudatunkat.”

Koós Judit
rendőrőrnagy, bűnmegelőzési tanácsadó, áldozatvédelmi referens, Budapest (sz. Gyergyóújfalu)

65.
„Ebben a háborúban nemcsak anyagi kár és emberélet-veszteség ért bennünket, hanem a hazát is szétdarabolták, hétfelé szakították. S azóta ennek a szétszakítottságnak a megpróbáltatásai életünk részévé váltak, nemcsak a múltnak, de jelenünk részévé is. Nálunk, Erdélyben napjainkban is magas szinten szítják a magyarellenességet. Államelnöki uszító megnyilatkozás, ügyészségi igazságtalan végzések borzolják kisebbségbe kényszerített népem kedélyét. Állandóan felróják, hogy kétségbe vonjuk a trianoni szerződés jogosságát, hogy szóvá merjük tenni jogsértéseinket. Állandóan azzal vádolnak, hogy veszélyeztetni akarjuk az állam területi egységét, és nem jó szemmel nézik, ha a sarokba térdepeltetett helyzetünkből, kisebbségi sorsunkból kiemelkedni szeretnénk. Újra és újra azt halljuk: »Ki a magyarokkal az országból!« És mi széttépve és összetörten, gyötrelmekkel meggyötörten mégis élünk és élni fogunk, ha a nemzeti összetartozásunkon fáradozunk. Ezért lett június 4-e a nemzeti összetartozás napja, ezért lehetünk újra magyar állampolgárok és ezért kapunk anyagi támogatást is a jelenlegi magyar vezetőinktől, hogy úgy egyházi, mint gazdasági életünk kibontakozhasson. Az idei év eseményei mélyítsék el ennek az összetartozásnak a tudatát. Arra kérem a jó Istent, hogy áldja meg azokat, akik ezen fáradoznak és vezesse jó útra azokat, akik ördögi módon a viszály, a rombolás magvait hintegetik, hogy ők is megértsék: mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ezért összetartozunk, és egymást mint testvért, jó barátot szeretnünk kell.”

Tamás József
nyugalmazott segédpüspök, Csíkszereda

66.
Dombi Tinódy László:
Színek üzenete

Piros fényű a Nap teste,
fehér színű a hang csendje,
zöld a hegyek ősi leple,
nincsen, nincs még minden veszve.

Piros fényű a Nap teste,
fánknak ága nincsen nyesve,
feléd megyek, jössz nevetve,
álmot szitál békés este.

Fehér színű a hang csendje,
égi hitünk nincsen veszve,
az Úr figyel, szól szeretve,
áldó imánk érccé zenge.

Zöld a hegyek ősi leple,
hazánk földje nincsen veszve,
remény éltet, bút feledve,
átkot zilál széppé rendje. –

Piros fényű a Nap teste,
fehér színű a hang csendje,
zöld a hegyek ősi leple,
nincsen, nincs még minden veszve.

Dombi Tinódy László
szellemi szabadfoglalkozású író, költő, Tolna

67.
„Felemelő érzés volt másfél évtizede megtapasztalnom az összetartozás lehetőségét a média világában, azt, hogy az Anyaországban, Délvidéken, Erdélyben és Felvidéken is működik magyar nyelvű Mária Rádió. Ezek egy családba tartoznak, tudnak egymásról, segítik egymást, műsoraikat megosztják egymással, közösen imádkoznak, felelősek egymásért. És ez még olyan időben volt, amikor a nemzeti összetartozás érzése és tényszerű vállalása nem volt magától értetődő. A határok eszmeileg leomlottak, az éterben megszűntek.”

Dr. Szederkényi Károly Miklós gazdagréti plébános,
a Mária Rádió igazgatója 2007–2008, az Apostol TV műsorigazgatója 2015-től

68.
„Keresztény, azaz krisztusi emberek vagyunk, akik a nemzethez tartozást értéknek éljük meg, akik himnuszunkat is imádságként énekeljük. Nagyon mélyen tudjuk ezeréves történelmünkből, hogy a »trianonok« erősebbé tesznek bennünket, mert a kilátástalan helyzetek után is van hitünk és reményünk élni és szeretni. Nemzetünk a múltban sokszor újrakezdte az életet és újjáépítette a világát, mert képes volt összefogni. Ez a csodálatos erő a magyarság vitalitását és életrevalóságát tanúsítja. Ránk, a magyar nemzetre kiváltképpen is érvényes a szentírási mondat: »Mert a kereszt lett az üdvösség eszköze.«”

Makláry Ákos
görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke

69.
„Édesapám sírjánál, a nagydobronyi temetőben a virágokat rendezgettük a három kicsi gyermekemmel, amikor egy nyolcvan körüli néni odaintett magához. Meglepetésemre azt kérte, nézzem meg, hogyan kell a dáliát újra széppé tenni: le kell törni az elszáradt részeket, s így nemsokára új virágbimbók hajtanak ki az anyaszáron. A néni hosszasan részletezve elmondta, hogy távolról, de több szálon is rokonok vagyunk. Örömmel, melegséggel tört ki belőlem: »Akkor összetartozunk!« Az, hogy Magyarországhoz közel, de egy idegen ország határain belül élünk, nemzeti-családi veszteség. Ezzel egy dolgot érdemes kezdeni: személyesen meggyászolni. Mint egy árvaunoka a nagyszülőt, akit az életében sohasem láthatott. Ez a gyászmunka vár azokra, akik már megszülettek, s azokra, akik ezután fognak a világra jönni magyarként. S ha a fájdalom útját végigjártuk, fel KELL venni a színes ruhát. Akkor virágozhat tovább a dália, és tölthet el az öröm: Összetartozunk!”

Kurmai-Ráti Szilvia
mesemondó, író, Kárpátalja

70.
„Számomra az összetartozás azt jelenti, hogy magyar gyökereinket nem felejthetjük, és ha nem felejtjük, akkor a nemzeti identitásunk útja ki van kövezve. Zenémmel és zenei tevékenységemmel próbálom felhívni mindenki figyelmét arra, hogy bár sok támadás érte az ősi múltú országunkat, de összetartozásunkkal mindig mindenen felülkerekedtünk. Erre a bizonyíték, hogy a gyalázatos trianoni békediktátum aláírása után 100 évvel – amellyel népünket akarták »kivégezni« – még mindig összetartó közösségként élünk – és élni fogunk.”

Kiss László
népzenész, énekes

71.
„A nemzeti összetartozás megélésében Reményik Sándor erdélyi költő gyönyörű, fájdalmas, mégis erőt és hitet sugárzó versei segítettek a legtöbbet. 2003-ban találkoztam először a verseivel, melyeket azóta is igyekszek megzenésíteni, ahogy az ihlet érkezik. Sok helyen énekeltem és gitároztam az országban ezeket a dalba álmodott verseket, hogy gondolatai velünk élhessenek ma is, hogy együtt segítsünk, emlékezzünk és emlékeztessünk, »ahogy lehet«:
»Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,
És amit hagynak, egyre kevesebb:
Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet… « (Reményik Sándor: Ahogy lehet)”

Gróf Georgina Zsófia
mérnök-informatikus, (zenész, énekes), Budapest

72.
„Már államalapító Szent István királyunk legnagyobb tette sem területet jelentett, hanem elsősorban hatalmas szellemi felemelkedést. Rajtunk múlik, hogy létre tudunk-e hozni egy olyan szellemi Magyarországot, amelynek nincsenek fizikai határai és amelyet nem tudnak elvenni tőlünk, de példát ad erkölcsből a világnak. Ehhez azonban minden jóakaratú embernek össze kell fogni, egyetlen rést sem engedve a gonosznak.”

Rieger Tibor
Kossuth-díjas szobrászművész

73.
„A közös múltunk, az édes-ékes anyanyelvünk összeköti nemzetünket, bárhol is legyünk a világon. Több éve azzal szoktam megnyitni a március 15-i nemzeti ünnepi rendezvényeinket, hogy Torontótól Sydney-ig, Caracastól a Kárpát-medencéig ez a megemlékezés összekapcsolja a világ magyarságát, a földrajzi távolságok ellenére is most lélekben együtt vagyunk és összetartozunk. A választott új hazánkban is megtartjuk az anyanyelvünket, mert fontos számunkra a nemzetünk kultúrája, hiszen ezen a nyelven tudunk a legértékesebben gondolkodni, legszebben imádkozni s lelkesen vagy búskomoran nótázni. Ápoljuk csodálatos anyanyelvünket, ez megerősíti összetartozásunkat, hiszen: »Minden nemzetnek fő kincse a nyelve, bármit elveszíthet, visszaszerezheti, de ha nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.« Gárdonyi Géza”

Tőkés Enikő
a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének elnöke, Linz

74.
„MINDIG MAGUNKÉRT, SOHA MÁSOK ELLEN
Gyászoltunk, temettünk, emlékeztünk 100 évet. De most eljött az ideje, hogy 100 év után újból meghúzzuk a harangokat, de az emlékezés mellett elsősorban az élőket hívjuk. Hiszen azért harang a harang, hogy hívja az élőket…! Legyen pezsgő élet, új élet nekünk, magyaroknak a Kárpát-medencében. Legyen tisztelet és harmónia a Kárpát-medence népei és nemzetiségei között. Nincs más út! Ezért szóljanak a harangok, ezért imádkozom és ebben reménykedem. Amikor az internetnek köszönhetően egy klikkelésnyi távolságra van a Los Angeles-i magyar a torontóitól, vagy egy kassai magyar a sepsiszentgyörgyitől, akkor érződik igazán, hogy most már csak rajtunk múlik, hogy egy testté alakítsuk közösen a nemzetet. Alakuljon nagyon sok települések közötti testvérkapcsolat, kulturális és gazdasági összefonódás és lassan, de biztosan eltűnik minden határ.
Érzem, hogy valami már megmozdult, likasszák már az égben fönt a rostát.
Hiszem én is és hirdetem, hogy dolgozni kell és bolyongani faluról falura, és ami a legfontosabb: mindig magunkért, soha mások ellen.
Amiről nem mondunk le soha, az mindig a miénk marad…
100 esztendő nem a világ…
Éljen a magyar szabadság!”

Marosán Csaba
a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze

75.
„Ha nyelvtanilag nézem a szót, és szétszedem, az össze annyit tesz, mint egybe, együvé. A tart: otthon, Erdélyben a szeretet egyik kifejezése: Tartok hozzád. De tart, az kitart sokáig, az megtart biztonságban, ha lógok egy sziklán mászás közben, megtart a másik. S vegyük egybe: tartozás. Ez lehet pénzbeli, becsületbeli, ígéretbeli. De a MI összetartozásunk VÉRBELI. Mert összetart a származásunk, az édes anyanyelvünk, a hagyományaink, az ünnepeink sora, meséink, mondáink, a hiedelmeink, az átélt szenvedések. A szívdobbanásaink, ha meghallunk egy ősi népdalt, vagy ha látunk egy ősi magyar táncot. Én hivatásomból adódóan bejártam mind az öt földrészt, énekeltem ecuadori őserdőben, és dél-afrikai tengerparton, és ausztrál világvárosokban, és 40 államában Amerikának. Mindenütt magyaroknak vittem a dalt, a reményt, a hitet. A történelem forgószele minket szét tudott szórni a nagyvilágban, de nem tudott szétszedni. Belül MIND magyarok vagyunk… Bizonyítja az a sok könnycsepp, ölelés, amelyeket a műsorok után kaptam… Mert ÖSSZETARTOZUNK.
Egy versemmel búcsúzom:

„Népek Krisztusa, Magyarország”

Fölfeszítve a Földgömbre
miért hagyod Őt, Uram?
Lábait le Dél- Afrikába
miért szögezted, Uram?
Glóriás fejét Kanadától
Panamáig hajtja le, Uram,
szeme tükre Finnország
ezer tava, Uram.
Szíve, mája, lépe, tüdeje,
Cleveland, New York,
Argentína, Uram.
Térde kalácsa valahol
Chilében remeg, Uram.
Két keze szétfeszítve
Bretaigne-től Shanghai-ig, Uram!
Hegyláncok vésődnek az
ütőerek közé, Uram.
Szemében az óceánok sós könnye, Uram…
Tengernyi a szenvedése,
mert ATOMJAIRA hullott, Uram!
Homloknyi, tenyérnyi népe maradt
a Kárpátok karéjában, Uram…
Ki minden porcikáját meg akarja látogatni,
arra EGY emberélet nem elég, Uram…
És mégis él, mégis lélegzik
mind a TIZENÖTMILLIÓ SEJT, Uram…
Add, hogy ne kopjon el, ne fogyjon el
Népek Krisztusának teste, Uram…
Sebeit begyógyítani, fertőtleníteni
engedd krónikásaimat, Uram.
Járják tovább, mi már nekem
nem adatik meg, hogy Ők folytassák, Uram.
Engedd, hogy higgyem: nem volt véletlen,
hogy szent gitárom megmaradt,
s hogy addig építsem iskolámat,
míg a szívem megszakad…
Add, hogy legyen erőm szolgálni még
a Népek Krisztusát, Uram,
hogy dalunk fénye fussa körbe
a nagy magyar éjszakát…
Nyújts vigaszt a szenvedőknek,
biztonságot a kétkedőknek,
hogy a Népek Krisztusa
még egyszer önmagára talál.
Összébb húzódnak sejtjei,
Határok-szabdalta sebei,
s ne bántson senkit azzal,
hogy MAGYAR.

Dévai Nagy Kamilla
Liszt Ferenc- és Kazinczy-díjas énekes előadóművész, Magyarország Érdemes Művésze

76.

„Szent István király, halála előtt felajánlotta a Szűzanyának koronáját. Ezzel a gesztussal az idők végezetéig a Boldogasszony gondjára bízta Magyarországát és az itt élő népet. Ezer év alatt az ország területe és határai sokszor változtak, de soha ne feledjük, hogy a Magyarok Nagyasszonya nemcsak a mai 93 ezer négyzetkilométeren élőkre vigyáz, hanem azokra is, akik azon kívül élnek, nemcsak a közvetlen határainkon túl, de a földnek bármely pontján is.”

Juhász Imre
plébános, Újfehértó

77.
„A nemzeti összetartozás minden magyar sejtjeiben lenyomatként bele van íródva. A múltban és a jelenben is ezer szállal kötődtünk és kötődünk egymáshoz, tetteink, ahogy élünk és cselekszünk, alakítják világunkat, sorsunkat, nemzetünket. Az összetartó erőt, az összetartozás élményét megélni azt jelenti, hogy nem vagyunk egyedül, és ez a hit kapaszkodónk és erőt ad a mindennapjainkban.”

Bálint Olga
a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnöke,
a Közösségi Szolgáltatási Komplexum igazgatója, Kézdivásárhely

78.

„REGINA HUNGARIAE! Magyarország igazi neve! Nagyboldogasszony országa vagyunk, s ha hagyta, hogy ellenségei széttépjék hazánkat, valószínű ő tudja, hogy miért és meddig! Mert vesztünket akarták, ÉS MÉGIS ÉLÜNK! Gróf Apponyi Albert szavai szerint »Magyarország ott lesz azoknak a nemzeteknek a temetésén, amelyek ma a sírját ássák!« Mária országa körül kezdett kikristályosodni egy új keresztény Európa, míg a nyugati »naagy nemzetek« lassan, de biztosan teljesen eltávolodnak ettől. VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK! Szülőfalum, Gyergyóalfalu temploma előtt egy zászlótartó oszlop áll, amelynek talapzatán kőbe van vésve: »EMBER VÉSD SZÍVEDBE, HOGY EZ A FÖLD MINDIG SZÉKELY VOLT ÉS AZ IS MARAD!«”

Balázs József
festőművész, grafikus, rajztanár, Gyergyóalfalu

79.
„Szüleim, nagyszüleim, az összes nagybátyám és nagynéném Felvidékről, a Csallóközből menekült Magyarországra a Benes-dekrétumok idején, 1946. május és 1947. január között. A megkisebbedett Magyarországon otthonra leltünk. Én Budapesten születtem 1954-ben. A hetvenes évektől elkezdtem járni Erdélyt is; ott kerültem közel a katolikus egyházhoz és Márton Áron szelleméhez. Márton Áron 1932 elején Gyulafehérvárról Kassára, Erdélyből Felvidékre, a felvidéki Prohászka-körök ifjú katolikusainak folyóiratába, az Új Élet 1932. 4. számába írta: »A halállal nagyon rokon ájultság elég hosszan tartó ideje, mi a ’918-as eseményekre következett. S aztán az eszmélés. A lassú magunkhoz térés, mikor Erdély fogta még szédülő fejét, de már erőlködött, két kézre markolta a gondolkozását, hogy az új helyzetet öntudatába szedje s számoljon vele mint nagy valósággal, és belefúrta szemeit a horizontba, hogy a ködön keresztül is és a jövő felé futó utak kusza táncával is az igaz irányt kivegye.« Három mondat ez Márton Árontól, amelyekben összefoglalja a korparancsot: magunkra vagyunk utalva, de föl kell állni, az új helyzetet realitásként elfogadva, kiindulási alappá kell tenni, és előre nézve el kell indulni a bizonytalan jövő felé, hogy megmaradjunk. Ezt pedig csak együtt lehet, még a szétszakított nemzetrészeknek is egymásra utalva – hiszen ezért írt Márton Áron Erdélyből Felvidékre, a dél-erdélyi szórványból Kelet-Szlovákiába.”

Virt László
szociológus, katolikus hittanár, Márton Áron életének és művének, eszméinek a kutatója

80.
„Összmagyar gének… Apai nagymama a felvidéki Zólyomból, anyai nagypapa az erdélyi Zilahról…
Összmagyar kultúra… Tavasszal verstúra: Trianonról szóló verseket vettünk fel a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián. A stációkon elszakított városok neve… (összmagyar fájdalom): szívszaggató, szép hely… Szomorúgyönyörű, beletörődőmélabús, vadreményes sorokra csodálkozás a határtalan (!) Kárpát-medence költőitől.
Összmagyar lélek: Lemhény (Erdély) elragadó őszben, templomvár a dombtetőn, felfelé az úton kikericsek, csipkebogyók… Itt keresztelték Kelemen Didák atyát, aki végső nyughelyre Miskolcon lelt – ott állította meg imájával a pestisjárványt… Imádkozzunk hozzá (összmagyar fohász összmagyar ,,Szent emberhez”) napjaink nagy bajában is!”

Dobos Klára
újságíró, az Új Misszió katolikus folyóirat szerkesztője, Miskolc

81.
„A karantén előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Trianon százéves évfordulóját nehéz lesz közösen megünnepelni… Tóth Dávid szobrászművész barátom Trianon-emlékművéhez írt soraim segítettek végiggondolni azt, miként is kell ma, 2020-ban hozzáállnom a múltban elkövetett gyalázatos, nemzetellenes tetthez:

A heg marad, de egybeforr, mi összetart.
»Isten áldd meg a magyart!«
Ha közös szóból folyó ered,
marad a nép, marad a nyelv,
marad a kő, marad a hegy.
És bár a heg megmarad, az út összetart!
»Isten áldd meg a magyart!«”

Török Máté
verséneklő, Misztrál együttes

82.
„Amikor a szív megáll, megszűnik az ember is, de a lélek tovább él, hiszen az Isten örök!
Abban a világban cseperedtem fel, ahol Trianon nem volt téma. De ha az lett volna, akkor annak biztos ára van. Vagyis Csángóföldön, Moldvában mit tudtunk mi, gyerekek a történelmünkről, hiszen az apám és az anyám már elszakadt ettől a múltbeli eseménytől.
A nagyszüleim sem beszélhettek a magyar múltunkról, sajnos. Merthogy, ami a Kárpátok keleti oldalán történt, az határozta meg a mi életünket: család, templom, iskola és természetesen a mindennapi megélhetésért elvégzett kemény fizikai munka. Közben a Kárpátok nagy sötét géniusza, vagyis a kommunista ideológia bekebelezte egész életünket.
Aztán, amikor majdnem úgy tűnt, hogy a szív kezd leállni, a lélek tovább akart élni. A szív újraéledt és a múlt is ébredezett. A csoda újra belépett az életembe és a múltbeli események újra beszélni kezdtek. Akinek múltja nincs, annak jelene és jövője sincs. Hálás leszek mindig, hogy a jó Isten Pécsre vezérelte lépteimet, ahol megélhettem a magyar újjászületésemet és nem a szakítást attól, ami voltam, vagyok és igyekszem lenni. London az életemben jóvátett valamit abból, amit a szomorú Trianon elvett, mert a lélek tovább akar élni és a szív is!”

Csicsó János atya Londonból

83.
„Az összetartozás legsajátosabb élménye az ember számára saját teste tagjainak organikus egysége. Karinthy a Levél kisfiamnak című írásában a trianoni békediktátummal megcsonkított ország és nemzet kínjait egy amputált végtagú ember fantomfájdalmaihoz hasonlítja: »Valami fáj, ami nincs.« Az életnek fájdalmas csodája, hogy múlhatatlan szenvedést okoz, ami elveszett. Tóth Árpád az Esti sugárkoszorúban a szerelmes teofániaélménye utáni alélásból lassan így ébred: »És éreztem: szívembe visszatér / És zuhogó, mély zenével ered meg, / Mint zsibbadt erek útjain a vér, / A földi érzés: mennyire szeretlek!«
Keresztény emberként hisszük, hogy Krisztus titokzatos testének tagjai vagyunk. Remélem, hogy az Isten- és emberszeretet katartikus élménye egyre inkább képessé tesz bennünket arra, hogy a veszteségeinkből eredő valós fantomfájdalmaink helyét a zsibbadt erek útjain megeredő vérhez hasonlóan a találékony szeretetünkből fakadó új élet vegye át.”

Dr. Janka Ferenc
veszprémi esperes-parókus, teológiai tanár, korábban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) főtitkárhelyettese

84.
„Amivel a szüleim feltarisznyáltak – ősi erdélyi szász és magyar mester ősökkel rendelkező orvos édesapám a végtelen emberszeretetével, primor székely és harcos lengyel felmenőivel édesanyám a konoksággal és a küzdés fáradhatatlan erejével –, illetve tanáraim jóvoltából a tudás kincstárával, valamint a gyermekeimtől is kapott bölcsességgel, mindezekkel a batyumban elindultam a világba, Isten segedelmével, hogy a tőle kapott küldetést teljesítsem: szolgálni a nemzetet. Hiszen azért vagyunk itt, azért szabott ránk a magyarok Istene egy ilyen gyönyörű földet, hogy óvjuk, védjük bármi áron. Én szerencsés vagyok, mert Erdélyből, a szülőföldemről kivezettetve a Hazában maradhattam. Habár itt se volt mindig könnyű magyarnak lenni, de én azt vallom, hogy vállalni kell a magyarság sorsát, mert csak ez teszi az embert magyarrá. Nem a vérség, nem a szavak, nem a név, hanem a közös sorsvállalás.
40 éve vagyok a pályán, 30 éve pedig a 17, általam szerkeszett és rendezett egyéni estemmel egymagam járom a Kárpát-Hazát Isten mérhetetlen kegyelmével és a legnagyobb alázattal, a legkisebb falu templomától a híres színházainkig és külföldön, a diaszpórában élő magyar egyesületeket is, és viszem batyumban a közös kultúránkat, hogy megismerjük egymást, hogy újra felfedezzük egymást a 100 éves szétszakítottság okozta elszigeteltségünk után is, és hogy erősítsem, szerény tudásommal, a nemzeti összetartozás érzését. Szeretettel ajánlom az Életünk olvasóinak alábbi írásomat, amellyel tisztelegni szeretnék 15 millió nemzettársam előtt! Igazságot Magyarországnak! Isten óvja nemzetünket!

Trianoni harangok 2010-ben

Mottó: „Azt gondoltam, eső esik...

Az eső ma is csak hullt. Nem tombolva, nem ellentmondást nem tűrő mennydörgéssel, csak hullt csendesen, észrevétlen. Busszal utaztam Szolnokról Törökszentmiklósra, mert a hivatás, az hivatás, a felelősség az felelősség, és nem nézi, milyen nap van. Épp bekanyarodtunk a buszállomásra, amikor megkondultak a miklósi harangok.
Szívem a torkomban velük együtt dobbant.
…Fél öt volt.
Leszálltam. Megálltam. Az ernyőt el is felejtettem kinyitni; az emberek siettek haza, fáradtan, közömbösen. A református templom előttem állt, puritán fehérségében. Néztem a torony tetejét, az ablakot, ahonnan a harangok fájdalmas zúgása felszállt, messze fel, a szitáló eső fölé, ahol süt a Nap, és ahol összeölelkezhetett a pár száz méterre álló, impozáns, kéttornyú katolikus templom harangjainak búgó hangjával.
Álltam egyedül az esőben, mint Ábel a rengetegben, és az oly hirtelen eltávozott Édesapám, Tatim jutott az eszembe, aki dél-erdélyi szülővárosában, Fogarason nyugszik, s akit immár soha többé nem ölelhetek meg…
…Lelkem együtt kondult a harangokkal.
Kezem összefogtam. Álltam az esőben árván, ahogyan 1920-ban is álltak sok ezren, millióan… Álltak ábelként, konduló bús lélekkel, hallgatván a harangok hangjait, és már csak azok ölelkezhettek egymással, fájdalmas zúgással – árván maradt milliók feje fölött.
Álltam az esőben hallgatagon, egymagam, és árkot mosott két orcámon minden áldást hozó cseppje.”

Meister Éva
színművész, Marosvásárhely/Magyarország

85.
„Több napos családi kirándulásra indultunk néhány éve, Budapestről Erdélybe. Vendéglátóink, a világvégi falucska idős lakói őszinte örömmel fogadták a pesti turistákat. Meséltek a mindennapjaikról, boldogságról, bánatról. Három kislányunkat látva szóba hozták, hogy a fiuk román lányt vett el s a kisunokának már nem magyar az anyanyelve… Ahogy nézték, hallgatták a mi három pici lányunk csicsergését, úgy láttam, a szemük csillogása nem csupán az aranyos kisgyerekeknek szólt…
Az összetartozásunk megélése a munkámban is jelen van. A Keresztény Élet hetilap szerkesztőjeként számos olvasói visszajelzést kapok: dicsérőt, amely megerősít, hogy talán nem hiábavaló a munkám, és kritikát megfogalmazót, amelyből – ha az jogos – tanulni kell. A lapszerkesztő hiúságát legyezgeti, ha látja a templomokban, hogy a hívek kézbe veszik, olvassák, szeretik az újságot. Még inkább szívet melengető, amikor egy-egy határon túli, szórványmagyar település templomában látom kitéve a lapot. Ha csak néhány erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki embernek jelent lelki megerősítést, hogy magyarul olvashat, már megérte dolgozni…”

Kovács Péter
a Keresztény Élet hetilap szerkesztője, Budapest

86.
„Az összetartozás számomra adottság és feladat. Adottság, mert a Forrás egy, mert akaratunktól függetlenül minden mindennel összefügg, és mert a cél, ami felé minden halad vagy sodródik, szintén egy. És feladat, mert az összetartozás tényét föl kell ismerni, el kell fogadni és együtt kell működni a bennünk működő legmélyebb és legvalódibb erővel, a feltétel nélküli személyes szeretet és irgalom örök jelenével. A vérségi, a nyelvi, a kulturális mikroközösség helyettesíthetetlen kincseinek örvendezése Jézusban tesz képessé az egyetemes testvériség helyes értékelésére és minden individuumot gazdagító megélésére. Kárpát-medencei – és világméretű – magyar összetartozásunk és gazdagságunk kincsként megélése Jézusban ad elnyomhatatlan vágyat a körülöttünk élő más népek és kultúrák kincseinek keresésére és megbecsülésére éppúgy, mint a távoli népek egyedi gazdagságának mélységes tiszteletére. Az egység mint adottság és mint feladat Jézusban testesül meg, nélküle csak ábránd marad.” Zárásul egy friss szöveg:

ára nincs

köszönöm
hogy nem kell
bérleti díjat fizetnem
szívedben
hogy azzá lehetek ott
aki igazán vagyok
amint a sokaság
a megszámlálhatatlan
minden tagjában
otthonra lel
szívedben
ingyen
valódi öröklakásra

Sajgó Szabolcs SJ
igazgató, Párbeszéd Háza, Budapest

87.

„Trianon 100, Nemzeti Összetartozás Éve. Nemcsak 2020-ban. Mindig. Egyek vagyunk. Egy a nyelvünk, a humorunk, dalaink, meséink, Anyaországunk. Jóra való törekvésünk, hitünk, legendáink. Összetartozunk. Szívosak vagyunk, mindent kibírunk, háborút, járványt, Trianont. …»És mégis élünk!« Ámen!”

Lukácsy Katalin
színész, dalszerző, Béres Ferenc-díjas előadóművész, Kolozsvár / Magyarország

88.
„Egy olyan ember gondolataival üzenek, aki pár percre fogadott, amikor Budapest első kerületében egy újságot szerkesztettem. Ő is ott élt a Petőfi Gimnázium mellett. Ottlik Géza Iskola a határon című művéből idézek, Medve Gábor főszereplő leveléből, nem biztos, hogy pontosan: Barátaim, nekem tízezer lelkem van, s higgyétek el, nektek is tízezer lelketek van. Az idő visszafordíthatatlan koordinátái mentén élünk elszakadva. Indáink metszik a világot, aztán továbbnyúlnak ki, egy ismeretlen dimenzióba s ott vagyunk összekapcsolva, mint elszakíthatatlan köldökzsinór, abban a teljesebb kontínuuban. És az is eszembe jut, hogy amikor Tiszaújlakra ennek az újságnak a főszerkesztője egy könyvtárat vitt, én az iskolának a fűtését biztosíthattam, öt gázkazánt sikerült szereznem és a Máltaiak segítségével ki is szállítottam. A felújított iskola átadási ünnepségére velem jött Wittner Mária, Czupy Jóska (a legendás Szabad Európás Bálint Gazda fia), felesége és dr. Szentkereszty Gyura barátom, a KMÉM Pax Romana elnöke Innsbruckból. Szentkereszty Gyura barátom azt mondta: Sándor, néha le kell hajolnunk, akkor a kasza elsuhan felettünk! Mondta ezt az az ember, aki 1949-ben az Orient Express alatt szökött ki Linz vonaláig, mert akkor már nagyon keresték. 1956 után több mint ötszáz embernek biztosított szállást, munkát, megélhetést, kenyeret, tanulást. Sajnos idén márciusban 90 éves korában itt hagyott bennünket. Megtartó ereje a hitnek, a reménynek, a szeretetnek és csodálatos nyelvünknek van…”

Bagoly Sándor
népművelő, Budapest

89.

„Magyarnak lenni nagyszerű érzés és kitüntető feladat mindenhol. Vállalom magyar népünk több mint ezer éves keresztény kultúráját, és igyekszem megtenni mindent, hogy azt ápolva és abból merítve gazdagítsam embertársaimat.”

Lukács József
plébános, Köln (sz. Gyergyószentmiklós)

90.

„Azt hiszem, sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a származásunk kiváltságossá tesz bennünket. Néha beleringatjuk magunk a hitbe, hogy a nevünk, nyelvünk már eleve egy magasztosabb célra szánt minket. Pedig ez nem törvényszerű. Az örökség már nevében is olyan törekvést takar, amin nem fog az idő, ami halhatatlan, de ki teszi azzá? Az örökség generációról-generációra megméretteti utódait, legyen az vagyon vagy adósság. Ilyen Trianon is. Dédapánk gyümölcsösén átfut az autópálya. Nem a legideálisabb. Viszont, ahogy az sem garantált, hogy magyarként kiskirályokká válunk, úgy egy efféle gyalázat sem garantálja a pusztulást. A fákat gondozni kell, úgy a szüret sem maradhat el. Ilyen gyümölcs nem terem más fáján.”

Baricz Gergő
zenész, énekes, tanár, Borzont / Budapest

91.
„Trianon. Egy ilyen kemény csapás ellenére is életben maradtunk. Ha belegondolunk abba, hogy az elmúlt ezer évben hány nemzet szűnt meg vagy tűnt el a világ térképéről, Trianon centenáriuma teljesen más megvilágítást kap, azaz a magyar megmaradás felér egy csodával.
Jómagam egy százállomásos koncertsorozattal állítok emléket, amely az Őrzöm a lángot nevet hordozza és amelynek a legfőbb küldetéstudata megszólítani a fiatal generációt.”

Fábián Zoltán
zenész, énekes, Marosvásárhely / Kosd

92.

„Trianon százéves tanulsága nem a nemzeti gőg és a lelki-szellemi elszigetelődés, hanem a magunk és a közeli-távoli népek jobb megértése és megbecsülése. »A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni« – fogalmazott 1956-ban tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros, aki személyében megtestesíti az ő szeretett magyarjainak mindenkori összetartozását. Az ő tisztelete számomra erdélyi származású nagymamám lelki öröksége, akire most is hálás szeretettel gondolok. A magyarságot egy nagy közös fához hasonlító bíboros 1973-ból ezt üzeni nekünk, mai magyaroknak: »Jöttem, hogy hangsúlyozzam, van kapcsolatunk, egymáshoz tartozunk. Ennyi idő után is van mondanivalónk egymásnak, és fenn akarjuk tartani ezt a kapcsolatot.« Úgy legyen – Isten áldásával!”

Kovács Gergely
okl. posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője

93.
„Trianon nekünk olyan, mint trombitaszó a huszárlónak, a »Nekünk Mohács kell« hívószava, mely őseink-hőseink önfeláldozó hazaszeretetét ébreszti föl bennünk. Végül pedig: térdre, imához a gyalázatos békediktátum történelmi és jelenkori tetteseinek lelkiüdvéért, hálát adva a Jóistennek, hogy nem minket sújt a tettesek büntetése, a Trianon-pszichózis: az áldozattal szembeni örök, gyógyíthatatlan lelkifurdalás pokoli kínja.”

Kövesdy Zsuzsa
rádiós irodalmi szerkesztő, Budapest

94.

„Nemzetünk addig él, amíg magyarul beszélnek gyermekeink, unokáink; amíg templomainkban magyarul szólnak imáink és régi magyar egyházi énekeink, és amíg bárhol a világon van még valaki, aki aggódik a magyar jövőért. Legyen ez örökké így, az Úristen segítségével!”

Dr. Igó-Kemenes Péter
a Genfi Magyar Katolikus Misszió elnöke

95.
„A mi feladatunk, hogy fiatal generációként folytassuk azt, amit felmenőink: hogy kiálljunk külhonban élő magyar testvéreink mellett, támogassuk őket a magunk erejével és eszközeivel. Ha másodrangú, szolganemzetként akarnak bánni velünk, magyarokkal, itt, a Kárpát-medencében, mindannyiunk hazájában, akkor meg kell mutatnunk, hogy a magyar nemzet volt, van és lesz, és a szabadságáért bármire képes. Én megpróbálom a legjobbat adni magamból, hogy ne hozzak szégyent sokat szenvedett székely-magyar felmenőimre. Büszke vagyok származásomra, hálás vagyok, hogy magyarnak születhettem. Van egy székely-magyar mondás: »Senki urai nem vagyunk, de szolgái sem!« Szabadságot Székelyföldnek! Igazságot Magyarországnak!”

Molnár H. Boglárka
szerkesztő-riporter, tudósító, dokumentumfilmrendező, Magyarország

96.
„Nekünk, keresztényeknek különös alapunk van arra, hogy a magyar nemzet összetartozását átéljük – ez pedig a szentek egyessége. Nemcsak a hitvallásunk része ez, hanem életvalóság a számunkra. Különösen a kommunista diktatúra évtizedeiben, tehát a közelmúltban vértanúink sora alapozta meg a nemcsak történelemben, hanem a kegyelmi rendben is megvalósuló egymáshoz rendeltségünket. Nem kizárólag az Anyaországban, hanem azt mint egy patkóba fogva az elcsatolt területeken is ma is élnek vértanúink, hitvallóink. Mindszenty József bíboros, Apor Vilmos, Márton Áron, Bogdánffy Szilárd, Scheffler János, Romzsa Tódor, Salkaházi Sára… Tanúságtételük máig kiható, történelmet formáló erő, mint ahogy a trianoni tragédia is tovább él, mindennapjainkat meghatározó tényező. Legyünk tehát büszkék testvéreinkre a hitben, ismerjük meg őket életük és művük minden részletében és kérjük hathatós közbenjárásukat az Úrnál! Minden magyar vérünk által lakott föld egyben magyar föld, amelyet védenünk kell! Keresztény és nemzeti önbecsülésünket megszilárdítva mi vagyunk ma is a dekadens Európában a reménység letéteményesei. Ezzel az önbecsüléssel tekintsünk magunkra és küldetésünkre.”

Dr. Osztie Zoltán
a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom plébánosa, teológiatanár, 1996–2016 között a KÉSZ országos elnöke

97.
„Jézusnak az egyik legmélyebb vágya volt az összetartozás, vagy ahogy Ő bensőségesebben egységnek nevezte – lásd utolsó legszebb földi imáját, a főpapi imát nagycsütörtök este. Igen, tudatosítanunk kell azt, hogy sok minden összeköt bennünket, hiszen oly gyakran a legkisebb nézeteltérés már elég az embereknek arra, hogy ezt figyelmen kívül hagyják és a kevés különbség elfeledteti azt, hogy mennyivel több a közös bennünk. Én a következő sorrendet követem, amit ferences gimnáziumi tanáromtól tanultam: Isten, ember, haza; először akarok jó keresztény lenni, azután legyek jó ember és azután legyek jó magyar. És egymással szemben is ebben a sorrendben: szeretem a másik embert, mert egy az Atyánk és ezért testvérek vagyunk, becsülöm a másik emberben az emberi értékeket, akárhonnan jöjjön, és megörülök, különösen külföldön élve most, ha magyarral találkozhatom, mert van bennünk valami közös. Ez a valami közös sokszor megfoghatatlan. A történelmünk, a kulturális szokásaink, a nyelvünk? Az is. Én még valamit hozzátennék: a hivatástudatunk. Valahol azt olvastam: a legmélyebb hivatása egy magyarnak, hogy engesztelje az Istent a népek között. Nagyon mély és nagyon nagy cél ez. Mennyien tesszük? A fatimai kegyhelyhez talán ezért sem véletlen az erősebb magyar kötődés, ahol az egyik legfontosabb gondolat: az engesztelés a bűnösökért. Szeretnék még jobban örülni olyan magyar keresztények láttán, és még több ilyen magyarral találkozni, akik szintén ezen az úton akarnak haladni.”

Varga Péter
plébános, Zürich

98.
„Száz év alatt sok száz magyar hagyta el a hazáját, különböző okok miatt, és a végeredmény mindenkinél ugyanaz: hogy idegenbe került és a magyart csak kivételes körökben és esetekben használja. Mégis, azt tapasztaltam és ez alapján állítom, hogy a magyar nyelv világnyelv, hiszen a világ minden táján élnek magyarok és több száz év elteltével is még mindig hallani mindenhol magyar szót, honfitársaink ápolják az elvitt magyar szokásokat és kultúrát. Akármerre jártam a világ különböző tájain, mindig használhattam a magyar nyelvet, és azok a személyek, akik megtanulták a magyart, mindig dicsérték, azt mondták, hogy ugyan nehéz megtanulni, de csodálatos kifejezéseink vannak. Szülőhazánk egy van és az marad. Akárhol is éljük életünket, szívünkben, lelkünkben, nyelvünkben mindig magyarok maradunk.”

Wurst Erzsébet
az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka-Klub elnöke, Bécs

99.
„Esztergomi vagyok. Hazám a keresztény Magyarország első 300 évének a fővárosa és mindmáig a Katolikus Egyház magyar központja. Caput Mater et Magistra Ecclesiarum Hungariae – hirdeti a Bazilikánk homlokzatán a nagybetűs felirat. Családunknak, és benne nekem is, a Feje, Anyja és Tanítómestere Krisztus! A »Felülvalókat keressétek« Szent Pál-i tanításban neveltek bennünket a szüleink az életpéldájukkal a szocializmus embert próbáló évtizedeiben, amikor állás és anyagi eszközök nélkül maradtak. Sosem volt téma a pénz, ami nem volt. S bár rendelkeztek nyugati rokonokkal, itthon maradtunk, mert »Itt élned, halnod kell«. A Magyarok Nagyasszonya, családunk Édesanyja, és Szent József, a családunknak is Gondviselője vigyázott ránk: soha sincsen semmiben hiányunk! Ez az eredménye a családi közös imának. Művészettörténeti tanulmányaim korán átvezettek a Duna bal oldalára, így a szívem együtt dobog Felvidékkel, aztán Erdéllyel, Kárpátaljával és természetesen a Prokoppok zombori, délvidéki hazájával. Mottóm: »A tövisbe rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld« (Mécs László). S igyekszem tanulni a pisztrángoktól: »Sohasem úsznak ők az árral…« (Mécs L.). Esztergom, 2020. november 13-án, a Magyar szentek és boldogok ünnepén”

Prokopp Mária
ELTE professzor emerita, Esztergom díszpolgára

100.
„Nem kell jóslásokba, taktikai-nemzetstratégiai tanácsadásdömpingbe, esélylatolgatásokba vagy éppen prognózisváltozatok kidolgozásába fognunk. Még azt sem kell újra meg újra hangsúlyoznunk, hogy nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk rá (ez természetes), hogy semmi sem végleges ezen a világon és hogy az idő méhében mindig készül valami. Egyetlen kérdést tennék csak most fel inkább, kicsit tanárosan tán, de a legkomolyabban: kérem, jelentkezzék, aki úgy 1985 táján gondolta volna, hogy a szovjet gyarmatosítók tíz éven belül kivonulnak az országból és alig fél évtized múlva a Szent Koronával ékes ősi címer a haza legfőbb jelvénye. Ez a legesleglényegesebb tanulság.”

Domonkos László
író, újságíró, televíziós szerkesztő


Üzenetláncunk építését az eredeti terveinknek megfelelően ma, 2020. november 15-én, a Magyar Szórvány Napján lezártuk. Köszönjük a Magyarság Házának a partnerséget, és köszönjük a száz üzenőnek, hogy hívószavunkra fontosnak tartották gondolataikat megfogalmazni és másokkal is megosztani a Nemzeti Összetartozás Évében. Külön köszönjük a gyűjtemény alakításában való aktív részvételt Varga János atyának, a bécsi Pázmáneum rektorának, nélküle ez az üzenetlánc nem lenne – de legalábbis nem ilyen lenne. Hálával tartozunk továbbá mindenkinek, aki valamilyen módon segítette gyűjteményünk formálódását. Adja Isten, hogy sose feledkezzünk meg arról és mindig érezzük a szívünkben azt, amit a jól ismert dal szerzője is megénekelt, hogy tudniillik „…volt már pár utunk és sok mindent tudunk, de legfőképpen azt, hogy összetartozunk.” Úgy legyen! (Szerkesztőség)